[egy kicsi belőlem]

Február 28.
Színház- és Filmművészeti Főiskola, 13.30h

Nem D miatt volt fontos, sem pedig a hófordulónk miatt. Hanem másvalaki miatt...

Bárcsak újra ott lehetnék..!

"Szólni ha kezd isteni szád, fogaid kivillanók, s elűzik vak kétségem homályát.
Orcád holdkereke szemem madarait élteti, add vonagló mosolyod csodáját!
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Szépfogú! ha tán neheztelsz, tépj rojtokká, semmivé, körmeidnek sok nyílvesszejével,
zárj karjaid bilincsébe, mard nyelvemet, ínyemet, vagy cselekedd, ami tetszik éppen.
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Te vagy ékem, te vagy éltem, te vagy létem óriás tengerében rejlő igazgyöngyszem,
sóhajomat, óhajomat vedd kegyesen, szívesen, mert tetőled több nem menekszem.
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Vízililiomkék szemed piros vízirózsa lett, átváltozva pompáz új díszében,
ha a virágnyilas isten feketére festi át, az enyémhez illik csodaképpen.
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Melleden a gyöngykoszorú csillagosan ég-ragyog, fénye melegítse szíved éjét,
derekadon ezüst öved csilingelve hirdeti a szerelem hatalmas zenéjét.
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Szólj, te szelíd édesszavú! Hol vidoran csillogó, szétözönlő lakk hullámzik, árad,
hagyd pirosra befesteni a szerelem harcterén diadalmas, szívem-tipró lábad!
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Rakd fejemre diadémul talpad fénylő bimbait, a szerelem mérge orvosságát:
Káma nyila izzó sima napsugara lángra gyújt, lábad hűtse lelkem forróságát.
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét.

Dzsajadéva áhítatos hívek örömére most megidézi Krisna szép beszédét,
nyájasság is, bölcsesség is, közepe és partja nincs; áldozásuk sose érje végét!
Te szépség virága! űzd tova szíved neheztelését,
mert a szerelem vihara lelkemet elégeti, add az ajakad erdei mézét."

                                                                  /Dzsajadéva: Gíta Govinda - részlet -/

Sosem gondoltam volna, hogy valaha lehetek/leszek ennyire bizonytalan.
Szinte Napról napra változnak az érzéseim és a hozzáállásom D-vel kapcsolatban. Az egyik percben hiányzik és Vele akarok lenni, a másikban pedig csak arra tudok gondolni, hogy van-e értelme egyáltalán együtt lennünk még? Mert szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne húzna fel valamivel. Akár csak valami apró kis cselekedettel is. Amiről persze nem mindig Ő tehet, hisz én is elég feszült és idegbajos tudok lenni, sőt.. De ez akkor is kezd nagyon bosszantani.
Az elmúlt 4 napot együtt töltöttük és korántsem olyan volt, mint régen.
Már nem azt éreztem, hogy "Úristen, nem akarok hazamenni, hanem itt akarok lenni Vele" , vagy hogy "Bárcsak minden reggel úgy kezdődne, hogy mellette ébredek fel", hanem inkább úgy, hogy "Mikor mehetek már végre haza? Meddig kell még itt lennem?"
És ez marhára nem jó. Ahogy egyre közelebb kerülünk az összeköltözéshez, én egyre távolabbnak érzem magam Tőle. Egyszerűen azt érzem, hogy már nem szeretem úgy, mint régen. Vagy hogy már egyáltalán nem is szeretem..

De ugyanakkor egyik percben úgy vagyok vele, hogy küzdenék azért, hogy megint minden olyan legyen, mint régen, a másikban viszont már azon agyalok, hogy talán okosabb(?) lenne véget vetni a kapcsolatnak, mert nincs értelme húzni-halasztani. Nem tudom.
Ennyire bizonytalannak még sosem éreztem magam. :(

Azt hiszem, most már bizton állíthatom, hogy hónapok óta hullámvölgyet tapasztalok a D-vel való kapcsolatomban.
Ez alatt azt értem, hogy hónapok óta érzem egyik percben azt, hogy boldogan élném le Vele az életem [ami persze lehet, hogy kissé nevetségesen hangzik. Bár 3 év, az 3 év..], a másikban pedig azt, hogy csak idő kérdése, hogy szétmenjünk, mert nem érzem úgy, hogy Ő az "Igazi" és nem akarom tovább húzni a kapcsolatot. No meg persze azért is, mert egy belső hang azt súgja, hogy még mindig hülyére vesz..
Mostanában sokat agyalok a dolgainkon és arra jutottam, talán az könnyítené meg a helyzetemet, ha összeköltöznénk. Akkor legalább kiderülne, hogy tudunk-e egyáltalán közös életet élni? És talán az is, hogy titkolózik-e még a hátam mögött? [Erre mondjuk már most tudok biztos választ adni; igen.. :'( ]

De ha ilyeneket biztosan(?) tudok, akkor mi a faszért nem beszélek Vele? Miért nem állok oda elé,  miért nem szembesítem a dologgal és tisztázom Vele végre?
Nos, ez marha jó kérdés.. Olyannyira jó, hogy nem is tudok rá válaszolni.

Csak annyit tudok, hogy ami most van, az nem jó és ha nem történik valamiféle változás, nem is lesz jobb. :|

"Előfordul, hogy az, akit szeretsz nem az, akivel kész vagy összekötni az életedet."
                                                                                 /Gilmore girls/

De nagyon nem!

Idejét sem tudom, mikor éreztem hasonlót egy srác közelében, mint amilyet ma. [Vagy inkább hetek óta..]
Izgatott leszek, boldog, ugyanakkor ideges és rendkívül igényes a külsejére. Sőt! Amikor ma Nála fizettem a kasszánál, egyenesen megremegett a kezem! Mint mikor az ember az első randiján van.
Totálisan megőrültem. Hisz nem lenne szabad így éreznem Iránta. Sőt, senki iránt.
Egy; mert barátom van.
Kettő; mert ha nem is lenne barátom, én biztos nem érdeklem Őt.. :'( Mert ha jópofizik is velem, akkor az mindössze azért van, mert Ő ilyen. Nem csak velem, hanem mindenkivel.
Közvetlen [talán túlságosan is], vicceskedő és nyílt.

Egyenlőre senkinem nem beszéltem a dologról, mindössze az tűnhetett fel a körülöttem lévőknek, hogy sokszor(?) beszélek Róla.
Azt hiszem nem lenne jó ötlet részletekbe merülni, hisz magam sem tudom, mi is történik most!?

A legrosszabb az egészben, hogy a mai nap után állandóan a fejemben jár.. És alig várom, hogy megint lássam. :$$$
Nem lesz ez így jó.!

Képzeljétek!
Az Alexandrában óriási leárazás van szeptember 14-ig!
Vannak könyvek, amik mindössze pár száz forintba kerülnek, úgyhogy rohanok is átnyálazni az akciós katalógust és kinézni, hogy miket érdemes most megvenni!? :D Ti is tegyetek így! :)
Aztán írom a beszámolót, hogy miket sikerült beszereznem.

Ez elég hülye cím, de tartalmazza azt a rengeteg tanácstalanságot, kétségbeesést, határozatlanságot és döntésképtelenséget, amit az utóbbi pár hétben érzek.
Az egész úgy 1 hónapja kezdődött és azóta föl-le billen a mérce. Legtöbbször inkább le..
És nem tudom, hogy ez most mi!?
Fásulás?
Vágyakozás valami másra? Valami újra?
Fellángolás?
Vagy.. eltávolodás?
Nem tudom. De hetek óta ez van és kezdem unni, hogy ennyire nehéz rájönnöm, hogy mi is történik velem.
És bár marhára félek ezt "kimondani", de az utóbbi időben az is elég sokszor megfordult a fejemben, hogy D és én szakítunk.. Pontosabban én szakítok.
Csak épp azt nem tudom még, hogy miért?
Mert úgy érzem, hogy megszokottá vált a kapcsolatunk és váltani szeretnék?
Mert valaki más iránt érdeklődöm mostanában?
Mert valaki más iránt érdeklődöm mostanában, aki iránt tudom jól, hogy felesleges, értelmetlen és marhaság?
Vagy mert kezdek eltávolodni D-től és úgy érzem, hogy nincs értelme tovább folytatni?

Tudom, hogy ezt nekem kell megoldanom,
de valaki segítsen.

Nem szabad! Nagyon nagyon nem!

"Ne ragaszkodj semmihez és tiéd a világ."

Mintha az olyan könnyű volna... :-|

Nem tudom, mit tegyek.
Van egy olyan érzésem (Érzésem? Szinte biztos vagyok benne.), hogy D továbbra is levelezget a hátam mögött N-el. Nem tudom, hogy mi a büdös faszról tudnak állandóan beszélni, de engem nagyon felbosszant, hogy D megint kussol róla.
Mert ha kussol róla, akkor oka van rá, hogy nem mondja el.
Miért csinálja ezt velem? A viselkedéséből nem azt szűröm le, hogy már nem szeret, vagy ilyesmi. Akkor meg miért jó ez? Miért jó a hátam mögött pusmogni és közben a pofámba röhögni, mintha mi sem történne?
Soha nem ártottam Neki. Soha nem tettem semmi olyat, amiért megérdemelném ezt a bánásmódot.
És mégis; megint ezt csinálja.
Nekem meg gőzöm sincs, hogy mit tegyek. Amíg nem vagyok biztos benne, nem hozhatom fel. De azt sem tudom, hogy hogyan deríthetném ki, hogy igaz-e vagy sem? Gondolkodtam már azon, hogy csak simán rákérdezek, teljesen nyugodtan, hogy szoktak-e még beszélgetni? De ez csak azért problémás, mert ha D azt feleli, hogy nem, akkor arra nem tudok mit lépni. Azt mégsem mondhatom rá, hogy bizonyítsa.
Ugyanakkor meg állandóan ez jár a fejemben. És addig nem hagy nyugodni, amíg nem teszek valamit..
:(

Elgondolkodtam rajta, hogy talán ideje lenne arculatot váltani. Ez a fekete-bordó olyan gyászos.. Pedig szeretem ezeket a színeket, főleg a bordót, de ahogy nézelődtem a többi sablon között, találtam - nem is 1! - olyat, ami tetszett és "jól is állt" a blogomnak.
Hm, még agyalok rajta..
:)

7
Az érzékekről

[...] Az ember addig él, amíg szenvedélyei vannak. De a szenvedélyeket lehet nevelni. Az önzést, a kéjvágyat, a testi éhséget és szomjúságot lehet emberivé varázsolni. A mohóságot át lehet alakítani hasznos emberi akarattá. Mint ahogy a szélből, a tűzből, a fényből hasznos, emberi szolgálatra alkalmas erőket lehet szelídíteni - ha még oly hatalmasok is a világban, korbácsolják a tengert és felgyújtják az erdőket és városokat, az ember erősebb! -, úgy meg lehet fékezni az erőket és indulatokat, melyek átjárják az emberi testet, uralkodnak szívünk és idegeink fölött. Emberi szolgálatra lehet nevelni e vad erőket. Ehhez nagyon sok tapasztalás, sok szomorúság, sok akarat és emberfeletti erő kell.

9
Arról, hogy az ember része a világnak

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tűz." De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét - vagy pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.

10
A babonákról

[...] A világ nemcsak fényes és sötét, nem; a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak. (Goethe hitt a démonokban.) A világ nemcsak értelmes és következetes; valahol bujkál a tüneményekben a varázs is. Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez. De nem szabad teljesen megvetni a babonákat, mert ez emberfölötti, illetlen gőg. Inkább csak szelíd gúnnyal kell bánni babonáinkkal, mint aki mosolyog - de kissé fél is.

5
Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi-sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.

6
A test megismeréséről

[...] A testben van valami örök, ugyanakkor, amikor nevetségesen romlandó és mulandó. [...]

Lassan ennek a hónapnak is vége, én meg felszívódtam, ismét. :-/
Pedig - mint mindig - most is lenne miről írnom. Például, hogy mennyire rühellem, amikor valaki mond valamit és aztán végül nem tartja be. Legyen az sms, vagy bármilyen más dolog, amire az ember - miután a másik beígérte - számít. És D (mert ki másról is lenne szó?) egy csomószor csinálta már ezt velem. És marhára idegesít.
"Még írok ma" Aztán baszik írni.
És ne gondoljátok, hogy azt várom el Tőle, hogy egész álló nap nekem írogasson sms-t, meg velem foglalkozzon, amikor nem vagyunk együtt. Mindössze annyit szeretnék, ha nem hitegetne..

"Tényleg nagy akarsz lenni?
Akkor legyen merszed nagyot bukni és mégis talpra állni. Had furcsálják, hogy miért mosolyogsz még!?
Ez az igazi nagyság."

"Találj valakit, aki csak annyira normális, mint te."
                                                      /Ő a megoldás c. film/

Ma kezdődtek el a fél évi vizsgáim. Az elsőn már túl is vagyok, 5-ös lett!!!! :D:D
Pedig elképesztően izgultam előtte, ugyanis az előttem lévők elmondása szerint a tanár eléggé bekeményített. Én alapjáraton izgulós típus vagyok, még akkor is, ha tudom, hogy lelkiismeretesen felkészültem korábban.
De igazából akármennyire is készülök, mindig marad 1-2 olyan tétel, amit nem szívesen húznék ki, mert nem vagyok biztos a tudásomban. És ma sikerült ezek közül kifognom egyet.
Hogy ezek után miért lett mégis 5-ös?
Őszintén szólva magam sem tudom.. De úgy érzem, hogy kiérdemeltem! :) Bejárok órákra, jegyzetelek, készülök a vizsgákra. Szerintem elegendőt teszek azért, hogy aztán végül jó jegyet kapjak. :)

Amit mára tartogattam még, az egy álláslehetőség, amire most bukkantam rá.
Ruhabolti kisegítés heti minimum 20 órában, rugalmas munkabeosztással. Igazán kecsegtető ajánlat, főleg, hogy nekem ezen a téren már tapasztalatom is van! Felkeltette az érdeklődésemet, csak már most azon kattog az agyam, hogy ha esetleg összejönne, akkor hogyan tudnám összeegyeztetni a sulival, a gyakorlattal és nem utolsó sorban D-vel?
Ugyanis a leírás szerint hosszú távra keresnek embert - tehát gondolom nem 1-2 hónapra - és nekem az év végi vizsgá[i]mat mindenek elé kell helyeznem, hisz a "végzettségem" függ tőle. Aztán a gyakorlatot sem hanyagolhatom el, mert az meg kell a sulihoz, meg az osztálytársaimmal sem szeretnék kiszúrni.
És akkor D-ről nem is beszélve, akit aztán végképp nem akarok fogok háttérbe helyezni a munka miatt. Később úgyis dolgozom/dolgozunk majd eleget..

Mindezeket végiggondolva beadtam a jelentkezésemet. Főleg, hogy a mai horoszkópom is bíztató dolgokat írt. :P Elvégre, ha nem is próbálkozom, esélyem sem lehet. Ha összejön, majd ráérek akkor gondolkodni a többi dolgon.! :)

"Ha ma ki kellene mozdulnod a megszokott körülményeid közül, tudd, hogy mindenképpen remek eredmények várnak rád. Légy nyugodt, mert akkor is szép pillanatok jönnek, ha csak a szokásos rutinfeladatokat végzed. Az utazás, esetleg költözés, munkahelyváltás gondolata ma mindenképpen fontos szerepet kap. Semmiben se tétovázz, hanem cselekedj!

Napi tipp: légy határozott. Ha vacillálsz egy-egy részletkérdés felett, elveszhet a lényeg!"

Az elmúlt napokban annyira ingerült vagyok, hogy néha már én is megijedek magamtól. :-O :(
Nem tudom, hogy ez most a közelgő vizsgaidőszak [jövőhét!!!] miatt van-e, vagy esetleg valami más rejtőzik a dolog mögött, de eléggé zavar. Mert nem tudom, miért van!?
Újabban D dolgain is egyre gyakrabban - minden nap - kiakadok és panaszkodok itthon - na jó, azért jó pár dologban igazam van! -, meg úgy vettem észre, hogy megint irtó hamar felkapom a vizet apróságokon. :( Az érzés nem új, mert rengetegszer volt már velem ilyen, de olyankor mindig tudtam mi áll a viselkedésem mögött. Most viszont.. kicsit tanácstalan vagyok. :-s

Remélem hamar elmúlik és lenyugszom.

Elegem van, hogy valahányszor nálunk van D, mindig talál valami kifogást, hogy hamar hazamehessen.
"Holnap dolgozom"
"Még be kell vásárolnom a vacsihoz"
"Mosnom kell"
"Takarítanom kell"

Ma is; suli után találkoztunk, feljött, erre másfél óra után benyögi, hogy Ő hazamegy, mert fáradt. [Pontosabban: "fáradt"]
Persze mondanom sem kell, hogy miután hazaért, nem dőlt le, helyette inkább mosogatott meg mittudomén mit csinált..
És tudtam, hogy ez lesz. Mert amiket felhoz "mentségül", legtöbbször csak kifogások.
Azt már meg sem említem, hogy megint kezdi ezt a "nem vagyok éhes, nem vagyok szomjas" dolgot is..
Már épp kezdtem örülni, hogy végre otthon érzi magát, mikor átjön [Ugyanis mikor legutóbb itt aludt, tényleg olyan volt, mintha kicserélték volna. És annyira örültem neki!] , erre tessék.. Ugyanaz a lemez kezdődik újra.
Kérdem én; miért jó ez?
Mert egyszer - kétszer még elnézem, hogy nem tud maradni, mert dolga van, vagy nem kér enni, mert nemrég kajált, de az, hogy folyamatosan ezt csinálja, az már bosszantó. És elszomorító. :(
Mert rosszul esik, hogy úgy viselkedik, mintha nem érezné jól magát nálunk. :( Nem iszik, nem eszik, nem marad sokáig, már-már szinte azt érzem, hogy azt várja, hogy mehessen. És ez nagyon rosszul esik. :'(

Persze én vagyok a hülye, amiért nem kérdezek rá.. Főleg, hogy tényleg sokszor előfordult már.
Bár biztos akkor is lenne valami magyarázata arra, hogy miért viselkedik így. Nem tudom..
Minden esetre, nem bánom, hogy pár napig nem találkozunk, mert most haragszom Rá.

Tegnap az asztalomon történő rendrakás közepette a kezembe bukkant egy Ernest Hemingway novella, amit anno még a gimi utolsó éveiben kellett elolvasnunk. Sajnos nem nagyon emlékszem már arra, hogy miről szólt, de azért 1-2 mondatot [anno] kiragadtam belőle. Ezeket olvashatjátok lentebb. :)

Ernest Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága

"Mindnyájunknak kijut a napi verés, kinek így, kinek amúgy"
"Nem volt senki, akinek bevallhatta félelmét, sem aki vele együtt félhetett volna"
"..Olyan helyzet, amikor nincs mód előre szorongani.."
"Arról van itt szó, hogy némelyik ember oly sokáig marad kisfiú. Néha egész életében. A teste még ötvenéves korában is fiús marad. Nagy amerikai férfikamaszok. Csuda fura népség."
"Úgy eltűnik a félelem, mintha kioperálták volna. Valami más támad fel a helyében. Az a legfontosabb valami, ami a férfit férfivá teszi. Emberré. A nők is tudják ezt. Nem jó az a nyavalyás félelem."

A minap alkalmam nyílt megnézni ezt a filmet a tv-ben. Igazából "szerencsés véletlennek" mondanám az esetet, mert szerintem nem néztem volna meg saját felindulásból.
Egyébként kimondottan tetszett. Kellőképpen izgalmas, kissé borzongató film volt és a humornak is hagytak helyet benne. :) Lehet, hogy felkerül a beszerzendő filmlistára is..

Talán egy időre vége szenvedéseimnek? :D