Nem hagytam ám annyiban azt sem, hogy H eltitkolta előlem ezt a dolgot. Tegnap úgy alakult, hogy tudtunk sétálni egy nagyot a jó időben és akkor rátértem erre a témára.
Elmondtam neki, hogy nem esett jól, hogy nem mondta el és megkérdeztem még egyszer, hogy tulajdonképpen miért is történt ez így?
Mire azt felelte, hogy "már el volt döntve [azaz én már eldöntöttem], hogy mi lesz és nem akartam bekavarni ezzel".
Én meg közbevágtam és nyomatékosan a tudtára adtam, hogy nem, nem volt eldöntve, mert én addig a napig folyamatosan azon agyaltam, hogy mit csináljak!?
Írjak-e Neki? Ha igen, akkor mikor és mit? Megemlítsem-e Neki ezt meg azt, amikor beszélünk?
És még sorolhatnám az ilyen dolgokat..
Szóval a lényeg, hogy én addig a napig nem voltam képes eldönteni, hogy mit kezdjek az A és a közöttem levő kapcsolattal!?
Mert mindig történt valami, ami megváltoztatta a döntésemet és így állandóan "visszatáncoltam" az eredetileg felállított tervhez.
A H által elmondott dolog viszont egyértelmű döntést váltott ki belőlem, ami már nem fog megváltozni.
Most már tényleg biztos vagyok abban, hogy az a helyes döntés, ha nem beszélek többet A-val.
Ha nincs köztünk semmiféle kapcsolat, még beszélőviszony sem.
Nekem ez lesz a legjobb.
Az pedig, hogy Neki mi a legjobb, már nem érdekel. Elegem van abból, hogy folyton az Ő érdekeit tartsam szem előtt.
De kívánom, hogy valamikor döbbenjen rá, hogy nagyon nagy hiba volt, hogy így bánt velem.
Azt szeretném, ha Neki is fájna, nem csak nekem...
jóéjt.
