[egy kicsi belőlem]

7
Az érzékekről

[...] Az ember addig él, amíg szenvedélyei vannak. De a szenvedélyeket lehet nevelni. Az önzést, a kéjvágyat, a testi éhséget és szomjúságot lehet emberivé varázsolni. A mohóságot át lehet alakítani hasznos emberi akarattá. Mint ahogy a szélből, a tűzből, a fényből hasznos, emberi szolgálatra alkalmas erőket lehet szelídíteni - ha még oly hatalmasok is a világban, korbácsolják a tengert és felgyújtják az erdőket és városokat, az ember erősebb! -, úgy meg lehet fékezni az erőket és indulatokat, melyek átjárják az emberi testet, uralkodnak szívünk és idegeink fölött. Emberi szolgálatra lehet nevelni e vad erőket. Ehhez nagyon sok tapasztalás, sok szomorúság, sok akarat és emberfeletti erő kell.

9
Arról, hogy az ember része a világnak

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tűz." De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét - vagy pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.

10
A babonákról

[...] A világ nemcsak fényes és sötét, nem; a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak. (Goethe hitt a démonokban.) A világ nemcsak értelmes és következetes; valahol bujkál a tüneményekben a varázs is. Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez. De nem szabad teljesen megvetni a babonákat, mert ez emberfölötti, illetlen gőg. Inkább csak szelíd gúnnyal kell bánni babonáinkkal, mint aki mosolyog - de kissé fél is.

5
Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi-sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.

6
A test megismeréséről

[...] A testben van valami örök, ugyanakkor, amikor nevetségesen romlandó és mulandó. [...]

Tegnap az asztalomon történő rendrakás közepette a kezembe bukkant egy Ernest Hemingway novella, amit anno még a gimi utolsó éveiben kellett elolvasnunk. Sajnos nem nagyon emlékszem már arra, hogy miről szólt, de azért 1-2 mondatot [anno] kiragadtam belőle. Ezeket olvashatjátok lentebb. :)

Ernest Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága

"Mindnyájunknak kijut a napi verés, kinek így, kinek amúgy"
"Nem volt senki, akinek bevallhatta félelmét, sem aki vele együtt félhetett volna"
"..Olyan helyzet, amikor nincs mód előre szorongani.."
"Arról van itt szó, hogy némelyik ember oly sokáig marad kisfiú. Néha egész életében. A teste még ötvenéves korában is fiús marad. Nagy amerikai férfikamaszok. Csuda fura népség."
"Úgy eltűnik a félelem, mintha kioperálták volna. Valami más támad fel a helyében. Az a legfontosabb valami, ami a férfit férfivá teszi. Emberré. A nők is tudják ezt. Nem jó az a nyavalyás félelem."

4

Az emberi jellemről

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Mert ez a legközvetlenebb emberi tapasztalás, igen, a jellem maga az ember.
 S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

2

Az élet értékéről

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. [...] Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.
 Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereknek.
Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat.
Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak.
Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: "Igen, igen!"
Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene.
 A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass.
Ennyi az élet értéke.

1
Arról, mi célja e könyvnek

Olvasó, ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. Nem sok ez, mert az ember általában s e könyv írója különösen keveset tud csak önmagáról és a világról. De emberi feladatnak elég. Többre nem is vállalkozhatunk az életben.

 Ez a könyv tehát őszinte lesz, olvasó, s nem eszmékről és hősökről beszél majd, hanem csak arról, aminek köze van az emberhez. Írója nem tanítani akar, amikor e könyvet írja, hanem tanulni. A könyvekből akar tanulni, melyeket előtte írtak bölcsek és a beavatottak, az emberek életéből akar tanulni, amennyire azt megfigyelni és megértenie sikerült, az élet jeleiből akar tanulni, tehát a betűből, az emberi szívből, a füvekből és az égi jelekből egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot. Nem tudós könyv ez, csak olyan, amilyent az elemiben tanítanak. Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyja az Isten.
 S aki jobban tudja, mondja jobban.

Sajnos nem úgy alakult a napom, mint ahogy terveztem, így nem lesz időm sokat írni. :(
Anyáék hamarosan hazaérnek, utána befut egy rég nem látott rokon, K, úgyhogy nem tudok sokáig maradni.
A jó hír, hogy találtam könyvet! :)
Ugyanis pár napja kiszúrtam az egyik bevásárlóközpontban, hogy leárazások vannak a Lírában. Csak aznap nem volt nálam elég pénz, így nem is mentem be fájdítani a szívemet. Ma viszont a napom egy része szabad volt, úgyhogy visszamentem szemezgetni és ráleltem Gerlóczy Márton: Váróterem c. könyvére. Korábban nem hallottam róla - de ez az én jártasságom hiányát tükrözi -, így nem tudom "mire számíthatok", de a tartalma alapján jónak tűnik.
Az elolvasása még várat magára, mert jelenleg Márai Sándor: Bölcsességek januártól decemberig-jét olvasom és bőőőven van még hátra belőle. :)
Abból fogok is sokat idézgetni, mert tele van elgondolkodtató és ma is aktuális dolgokkal.
Nagyon tetszik.

- Müller Péter: Isten bohócai
- Michael Freeman: A digitális fényképezés kézikönyve
- Melissa Hill: Míg el nem felejtem
- Márai Sándor: Bölcsességek januártól decemberig

Ez utóbbit nem amolyan "rendes" könyvként szeretném elolvasni. Szerintem ez a Márai könyv amolyan "naponta fellapozom itt-ott" típus. :)

Szokás szerint sok olyan dolog van, amiről szeretnék írni, de azt hiszem, idő hiányában nem a mai bejegyzés lesz az, amelyik mindegyik dolgot tartalmazni fogja.
Persze azért megpróbálok [sok]mindent belesűríteni. :P

"...S e fenséges helynek hangja is oly isteni. Egy örökkétartó egyetemes zúgás, mely hasonlít a némasághoz, oly egyforma, s az Isten szavához: oly érthető."

"Ekkor tűnt ki, hogy vékony testalkatának szívós izmai vannak."

"Az átlátszó hullám fénytörésében oly közel látszottak a sziklatömegek, szép eleven tarka színeikkel, zöld, sárga, vörös kődarabok, mint egy óriási mozaik;
közöttük fürgén evickélt végig egy-egy ezüstfényű hal piros úszószárnyaival.
Úgy gyönyörködött ebben!
Mély hallgatásnak való jelenet volt az, mindenki tudta, hogy most temetője felett úszik; csak az Isten irgalma őrzi, ha sirkövét meg nem találja ott alant a sok között."

"Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt (és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs."

"... és álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit."

"Maria meköszönte a szép szavakat, és elraktározta őket a tudatalattijában."

"Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?
Hát igen, az első gondolatom biztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni.
De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben."

"De mivel az élet mindig kivárja a kritikus pillanatokat, hogy akkor teljes ragyogásában mutathassa meg a fényes oldalát, végre megszólalt a telefon..."

"Valóban igaz, hogy a szerelem képes megváltoztatni az ember életét egyik pillanatról a másikra. De az éremnek két oldala van. És a másik oldalon ott van a csalódás. Lehet, hogy a szerelem megváltoztathat valakit, de a csalódás még gyorsabban leteríthet minket az útról, amelyen járunk."

folyt. köv..

Kicsit elhalasztódik a Tizenegy perc-ből való gondolatok megosztása Veletek. De ígérem, hogy megpróbálom hamar pótolni a lemaradást!
Ami azt illeti, most eléggé "belehúztam" az olvasásba - legalábbis magamhoz képest -, mert múlt hét óta megint kiolvastam a Piedra folyó partján...-t tegnapelőtt pedig egy teljesen új könyvbe kezdtem bele. :P Ha másért nem is, a sok olvasás miatt jó itthon lenni kicsit. Így teljes mértékben tudok a könyvekre koncentrálni. :)

Legalábbis az a változás, amin pénteken átmentem, mindenféleképpen jó! :D:D Ugyanis végre eljutottam a fodrászhoz, és levágattam a hajam! :) El sem hiszitek, hány hónapja szerettem volna már "túlesni" ezen, és most, hogy végre sikerült, nagyon boldog vagyok. :D
Eleinte tartottam tőle, hogy nem lesz elég szembetűnő a változás, de most már egyáltalán nem aggódom emiatt.
Péntek délelőtt még a hátam közepéig, estére viszont már csak a vállamig ért a hajam. :DD
Nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy mit szólnak majd az osztálytársaim, hisz nem csak a hajam hossza változott, hanem máshol is van elválasztva. És az is elég feltűnő. :) Nekem nagyon tetszik az új külsőm, hamar sikerült megbarátkoznom vele. (:

Nos... miről is akartam még írni?
Ó, igen! Nemrég újra elkezdtem olvasni Coelho-tól a Tizenegy perc-et, amit jó pár hónapja félbehagytam. Ugyanis olvasni is annyi ideje szerettem volna már, így hát belekezdtem megint. Most valahol a 100. oldal környékén tartok. Remélem 1 hét alatt sikerül befejeznem, mert ezt követően valószínű, hogy beszerzek egy másik Coelho-könyvet is. [ -> Veronika meg akar halni]
Ami a Tizenegy perc-et illeti, nem tetszik annyira, mint amennyire a Piedra folyó partján ültem és sírtam tetszett. Talán azért, mert ez egy prostituáltról szól, és mivel ez a téma egyáltalán nem áll közel hozzám, valahogy a könyv sem hozta [még] meg a várva várt tetszést.

Mára ennyit, de tartogatok még egy témát, amiről hosszabban fogok írni. Remélem valamikor hét közben lesz rá időm, hogy jelentkezzek újabb bejegyzéssel.
Addig is legyetek jók és szobatiszták.. :P

Utóirat:

BOLDOG SZÜLINAPOOOOOOT H!!!! :D:D (K)(K)

Olyan jól sikerült a mai nap, hogy elsem hiszem, hogy reggel még az futott végig az agyamon, hogy jobb lenne itthon maradni.. Kár lett volna, hiszen akkor most nem lennék gazdagabb egy töri 5-össel. :D:D:D Ugyanis én feleltem ma. :))) Mikor napló kinyitás előtt rám nézett G, és látta, hogy nem passzolok, már biztos voltam benne, hogy engem fog kihívni. :) Persze előtte még húzta kicsit; jött a szokásos tanár-duma, hogy; "Hmm... Vajon ki legyen?..." :D De utána mondta a nevem, én pedig boldogan kifáradtam felelni. :)) Miután helyrementem, azt mondta, hogy megvan elégedve, mindent elmondtam, nem volt se gyors, se lassú. :) Örültem a dícsérő szavaknak nagyon. :D

Ami azt illeti a magyar óra is jó volt, bár mostanában a tanár nincs túlzottan megelégedve velünk, hiszen senki, vagy csak nagyon kevesen készülnek az órára.. :S De én a kezdeti nehézségek után mindig élvezem az órát, mert érdekes dolgokról szoktunk beszélni. Ma például a Tartuffe kapcsán jött szóba az emberi hiszékenység és a bűn. Ezekről beszélgettünk, és a tanár olyan dolgokat is mesélt, amit mindannyian ámulva hallgattunk.
Magyar órán mindig olyan nagy igazságok hangzanak el, amiket legszívesebben azonnal leírnék ide, ha tehetném.. Mert valamiért mindig az jut eszembe, hogy mást is szembesíteni kéne a valósággal. Még akkor is, ha csak köztudott dolgokról van szó, amit mindenki tud valahol mélyen..
És ha már szóbakerült a Tartuffe, íme az a néhány [?] szöveg, amit olvasás közben aláhúztam. :)

"Lehet-e mondd, hogy egy férfi bűvöljön el,
Hogy minden egyebet így végképp feledel?"

"Kis semmiségeket bűnné nagyítva lát,
A múltkoriban is vádolta önmagát."

"A józan észt bizony ők túl szűknek találják,
És jellemük szerint lépik át a határát."

"Többé nem szólok egy szót se... de gondolok!"

"...Nem a más szívével szeret..."

"Erős szivet kíván a szerelem.."

"S szívében sohasem vonzotta még felém igazi szerelem.."

"Nem is nagy veszteség, könnyen pótolja más,
Megvigasztalja majd magát a változás."

"Az ember csak beszél, de nem mindig cselekszik,
Gyakran hosszú az út a szándéktól a tettig."

"Az én lelkemre is nagy boldogság derül,
Hogy együtt lehetünk, kettesben, egyedül."

"Kétkedni könnyű a hirtelen fényü sorsban,
S nem hisszük el, amíg nem élvezzük ki gyorsan."

"Azért, mert rászedett egy szemtelen gazember [...]
Hirtelen azt hiszed, hogy mindenki ilyen."

"A látszat, istenem, gyakran tévútra visz.
S hányszor csalódhatik az ember szeme is!"

"Szándékomat dühük sem másíthatja meg..."

"Szeme az emberi szívekbe lát bele,
S nem téveszti meg a csalók művészete."

Nem tervezek túl hosszú írást, de van pár dolog, amit leszeretnék írni, így aztán ne lepődjetek meg, ha mégis bőlére eresztem a mondandómat.. :)

A mai reggelemet [egy kis ábrándozás után] olvasással kezdtem. :) Ennek hála most már a 98. oldalon tartok, így már majdnem biztos, hogy ma be is fejezem a Candide-t. :P
Most is találtam olyan mondatokat, amik felkeltették az érdeklődésemet és megtetszettek, így aztán megint csak megosztom az olvasóimmal. :)

"Jó mélyen elaludtak a puszta föld lágy moháján.."

"- Csak egy Istent imádtok? [...]
- Természetesen, mert hisz nincs kettő, se három, se négy."

"Candide, szerelmi mámorában, minden fába bevéste Kunigunda nevét."

"- Mi az az optimizmus?
- Semmi más, sajnos, mint annak a dühös bizonygatása, hogy minden a legeslegjobb, mikor minden a legrosszabb."

"Az emberek gonoszsága teljes csúfságában tárult elé; szomorú gondolatai felhőkként kergetőztek az elméjében."

"Szeretném, ha itt volnál..."

"A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok."

"Repülnék szerető karjaiba, ha csak mozdulni is tudnék. [...]
Jöjjön, már a jelenléte visszaadja az életemet, ha ugyan eszemet nem vesztem a viszontlátás örömében.."

"Nem akart eltévedni az igazságszolgáltatás labirintusában."

Ma elkezdtem olvasni az egyik kötelezőt [azt hiszem 4 van, szóval ideje kicsit belehúzni.. :P]. Már régóta elakartam kezdeni, de mindig úgy képzeltem, hogy majd elmegyek valami jó kis napos helyre, ahol nyugi van, és a szabadban olvasgatok. :)) De aztán valahogy sosem jött össze, mert nem volt kedvem egyedül elmenni, és az is eszembe jutott, hogy régebben hallottam róla, hogy árt a szemnek, ha Napfénynél olvasunk.. Így aztán letettem erről a tervről, és úgy gondoltam, majd unalmas óráimban nekikezdek valamelyik könyvnek.
Úgy 1 hete mindegyik elejébe beleolvastam, hogy tudjam mire számítsak majd, és nagy valószínűséggel csak a Bánk Bánt nem fogom elővenni még egy jó darabig... :P

Ma Voltaire-ről a Candide-t kezdtem el, és el is jutottam az 56. oldalig, ami magamhoz képest nagy dolog! :P Remélhetőleg nem úgy leszek majd vele, mint annó a Rómeo & Júliával voltam, mert akkor soha nem jutok a végére... :S E percben az jár a fejemben, hogy holnap befejezem, és a nyár folyamán még egyszer végig olvasom, hogy tudjam is, miről szól!? :D

No de valójában az ihlette ezt a bejegyzésemet, hogy megosszak Veletek néhány gondolatot a könyvből, amit olvasás közben bejelöltem, mert megtetszett. :D Hátha ezzel nektek is meghozom a kedveteket egy kis olvasáshoz.. :))

"Mit ér az ember, ha nem segít embertársán?"
 

"E hosszú társalgás minden szava újabb csodát fakasztott..."

"Úgy szerettem, ahogyan legelőször szeretünk; hevesen, őrülten, szenvedéllyel."

"...Így aztán fölszedte története fonalát.."

"A szerelem, az emberi nem magasztos vigasztalója, a világ fennkölt megtartója, érzékeny lelkek öröme, igen, a gyenge szerelem.."

Kicsit kellemetlenül fog hangzani, de unalmamban kezdtem el olvasni, tegnap, lefekvés előtt. Mégha nem is voltam Suliban :Đ, a napom fárasztó volt [a sok nevetés megtette hatását...], és mivel nem tudtam megoldani az esti DVD-zést, máshoz meg fáradt voltam, úgy döntöttem olvasok egy kicsit. Utána nem is akartam letenni a könyvet, mert felkeltette az érdeklődésemet. Mindössze az első 20-25 oldalt olvastam el, máris találtam benne számomra már ismert mondatokat. :)) Arról nem is beszélve, hogy a hangulatomhoz is passzolt a könyv.
Ígyhát megragadom az alkalmat és idézek belőle Nektek egy keveset.

"Maria szemrehányást tett Istennek, de aztán lassacskán hozzászokott a menstruációhoz. Abba viszont nem tudott belenyugodni, hogy elveszítette a szerelmét, és marcangolta a bűntudat, hogy csakis ő tehet róla, mert olyan hülyén elmenekült, éppen az elől, amit a legjobban kívánt. A tanítási szünet utolsó napján elment a városka egyetlen templomába, és megesküdött Szent Antal képére, hogy ő maga fog beszélgetést kezdeményezni [utálom ezt a szót.. -lény] a fiúval."

                                                     [...]

"De mivel az elérhetetlen vágyak tönkreteszik az ember életét - főleg, ha az ember anyja varrónő, az apja meg soha nincs otthon -, hamar megértette, hogy inkább azzal kéne törődnie, ami körülötte történik. Sokat tanult, hogy kevesebb idő jusson álmodozásra, de közben mindig arra gondolt, mikor találja már meg azt, akivel megoszthatja álmait."

                                                     [...]

"Meg akarom érteni a szerelmet. Tudom, hogy akkor éltem igazán, amikor szerettem, és azt is tudom, hogy most semmi olyan nincs az életemben, ami lelkesítene.
De a szerelem olyan szörnyű: nap mint nap látom, hogy szenvednek a barátnőim, és nem akarom, hogy velem is ez történjen." [...]
 

"Azt hiszed, értesz a mágikus pillanatokhoz, a bennünk lakozó gyermekhez. Nem is tudom, mit keresek itt, melletted.
Elnevette magát.
- Csodállak - mondta. - És csodálom a küzdelmet, amit a szíved ellen folytatsz.
- Miféle küzdelmet?
- Nem érdekes - mondta.
De én jól tudtam, mit akar mondani.
- Ne ringasd magad illúziókba - mondtam. - Ha annyira akarod, beszélhetünk róla. Tévedsz az érzéseimet illetően.
Letette a poharát, és rám nézett.
- Nem tévedek. Tudom, hogy nem szeretsz.
Ettől még jobban zavarba jöttem.
- De harcolni fogok érte - folytatta. - Vannak dolgok az életben, amikért érdemes a végsőkig harcolni.
Elakadt a szavam.
- És érted érdemes - mondta."                       

                                                   [...]

" De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni?
Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs
nemesség és nagyság - csak a gyötrelem. "

                                                   [...]

"Azon az éjszakán lefeküdtem a fagyos földre, és rögtön elkábított a hideg. Egy pillanatra átvillant az agyamon a gondolat, hogy meg is halhatok, ha nem szerzek valami meleg ruhát - de kit érdekel? Minden, ami fontos volt az életemben, egy hét alatt történt velem - és egy perc alatt szertefoszlott, még arra sem volt időm, hogy megszólaljak.
 A testem remegni kezdett a hidegtől, de nem törődtem vele. Majd csak abbahagyja - ha már minden energiáját elpazarolta arra, hogy felmelegedjen. Akkor végre megpihenhet. És magához ölel a halál.
 Több, mint egy óráig remegtem. És akkor rám köszöntött a mélységes nyugalom.
 Mielőtt végleg lehunytam a szemem, anyám hangját hallottam. Egy történetet mesélt, amelyet gyerekkoromban többször is elmondott, csakhogy akkor még nem is sejtettem, hogy rólam szól."

"Egy fiú és egy lány őrülten egymásba szeretett" - hallottam anya hangját álom és önkívület határán. "Elhatározták, hogy eljegyzik egymást. A jegyesek mindig megajándékozzák egymást, de a fiú szegény volt: minden vagyona az az óra volt, amelyet a nagyapjától örökölt. Kedvesének szép hajára gondolt, és úgy döntött, hogy eladja az órát, hogy az árából vehessen egy szép ezüst hajcsatot. A lánynak se volt pénze ajándékra. Elment tehát a falu legnagyobb kereskedőjéhez, és eladta a haját. Az árából pedig vett egy aranyláncot kedvese órájára. Amikor találkoztak, az eljegyzés napján, a lány odaadta a fiúnak a láncot az órára, amit az eladott, a fiú pedig odaadta a lánynak a hajcsatot, amelyet már nem volt hova tűzni."

[...]