Ha hamarabb írok bejegyzést, mint tájékozódom a tegnapi eseményekről, akkor valami olyasmi szöveget olvashattatok volna, hogy; "Úristen, el sem hiszem, hogy valóra vált egy régi álmom! Tegnap láttam... És olyan aranyos volt..." stb. stb..
De mivel nem így történt, kénytelen vagyok azokról az érzésekről beszámolni néhány mondatban, melyek most kavarognak bennem.
Nem is tudom pontosan leírni, amit most érzek. Úgy elég nehéz megfogalmazni, hogy nem írok le konkrét dolgokat. A lényeg tulajdonképpen annyi, hogy az a bizonyos személy, aki miatt most akár boldog is lehetnék, olyan dolgot tett, amit egyrészt álmomban sem gondoltam volna, másrészt pedig olyan fájdalmat okozott vele, amit azt hiszem egy darabig nem tudok elfelejteni.
Fájdalom.
Nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb szó, mert ürességet érzek. Mintha minden eddigi "imádatom" és rajongásom eltűnt volna és nem tudnám, mit gondoljak. A gyomrom görcsben, valami olyasmit érzek - azt hiszem -, amit legutóbb VELE kapcsolatban éreztem. Amikor megtudtam, hogy barátnője van. Azután pedig mikor tudatosult bennem, hogy rohadtul leszar és a legkevésbé sem érdeklem semmilyen szempontból, szimplán csak jól esik NEKI, hogy én odavagyok érte...
Talán nem is csak fájdalom és üresség ez, hanem mélységes csalódás is.
Mert Ő csinálta... Amikor Róla aztán tényleg nem tudnám elképzelni..
És mégis.
Néhány óra leforgása alatt átéltem a legjobbat és a legrosszabbat. Mindez alig pár percen belül fordult át mennyből a pokolba.
És most annyira szar...
Sírni akarok.
Egy sötét szobában.
Egyedül.
És tudjátok mi a legszarabb?
Az, hogy az örömömet le sem tudtam írni. Hogy tegnap mennyire boldog voltam és végre tényleg tiszta szívemből azt éreztem, hogy minden rendben van.
Hogy nem kell semmi miatt aggódnom,
Hogy hamarosan a sulinak is vége,
Hogy valóra vált egy hónapok óta dédelgetett álmom.
Erre egy szempillantás alatt minden öröm szertefoszlott.
Az egész csak ennyi: VOLT - NINCS.
