Hogy a picsába képesek a pasik úgy intézni a szerelmi ügyeiket, hogy mindig a lányok érezzék magukat hibásnak??
Mert, ha máshoz nem, ehhez nagyon nagy érzékük van...
De most nem ezt akartam.!
Hanem azt, hogy miután 1 órán keresztül vártam A válaszára - hiába -, úgy köszöntem el Tőle, hogy "Jó volt beszélni.. szia"
Aztán elmentem meglátogatni H-t, mert szegénynek dobhártya gyulladása van/volt és hamár "arra jártam", vittem neki néhány füzetet, hogy ne legyen nagyon lemaradva. :) Jókat beszélgettünk - már amennyire az öccse jelenlétében lehetett :P - és szokás szerint most is voltak nagy röhögések. :D:D:D Azt hiszem, sikerült egy időre elfeledtetnem vele, hogy fáj a füle. :))
Sőt, én magam is elfelejtettem egy kis időre a délelőtt történteket.
De aztán jött a hazaút..
Aholis megpillantottam azt a boltot, ahol együtt voltunk a buli napján.
Ahova hirtelen felindulásból vitt magával, hogy vegyünk cigit 1-2 embernek.
És ahova úgy mentünk, hogy átkarolt..
És ahova a sötétben csak mi ketten mentünk..
És...
annyira hiányzik. :'(
Egyszerűen képtelen vagyok Rá huzamosabb ideig haragudni. Mert mindig eszembe jutnak az együtt töltött napok.. Amikor olyan boldog voltam Vele..
Na de.!
Oda szerettem volna kilyukadni, hogy miután hazaértem, felnéztem msn-re. És fentvolt. Még mindig. [Nem is értem... az egy dolog, hogy nem dolgozik, de pl a csaja?? Vagy.. áhh nemtudom! Csak fura. :S]
És nem csak fentvolt, de írt is. 14:44-kor, ezt: "Szija Neharagudj de aludtam és este nem kapcsoltapemm ki a g" [???]
Ennyi. Mégcsak lesem tudta írni normálisan.. pf
Lényegtelen.
Aztán egy keveset még fentvoltam, de baszott írni. Hogy "na szija, bocsi mégegyszer" vagy valami..
Ja és! Bejelölt facebook-on. Aminek nem tudom, hogy van-e jelentősége!? [Hülye kérdés, mert persze, hogy van! Erre várok napok óta....]
És így már nem is akarok annyira törlődni.. Mert egyébként nem leszek fent sokáig.
Ugyanis csak H miatt regisztráltam, mivel a költözés miatt egy [jó]darabig nem lesz netük és csak facebook-on tudunk beszélni.
Erre most A bejelöl.. És.. én így már szivesen fentmaradnék.. Hogy lássam, mi minden történik Vele!? És hogy Ő is lássa, hogy velem mi a helyzet..
Szóval hogy maradjon fent köztünk valami kapcsolat..
A mai nap után nem írok Neki többször msn-en. Legalábbis a közeljövőben biztos nem.
Viszont hogy a névnapi sms-sel mi legyen...!? Nem tudom. Direkt azért terveztem, hogy írok majd Neki, hogy tudja; gondolok Rá és nem felejtettem el, hogy aznap van.
De most tanácstalan vagyok.
Egyébként miután hazaértem, F-el még elmentünk a boltba és beszélgettünk..
Nagyon kicsin múlt, hogy ne mondjam el neki a dolgokat.. De aztán számoltam 3-ig és inkább úgy döntöttem, hogy nem.. jobb, ha megtartom őket magamnak.
Az mondjuk elég szar helyzet volt, mikor felmentem msn-re és ő is, meg Anya is látta, hogy A írt. Rögtön kérdezték, hogy mit írt, de én leráztam őket annyival, hogy "nem lényeg.."
Utána nem is kérdezősködtek.
Talán tényleg ennyire nem érdekli őket?