Ilyen nincs...
Voltam, de lehet, hogy nem kellett volna. Mert egyszerűen nem bírom feldolgozni a látottakat. Pedig elképzelni sem tudjátok, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyem. De bánom. Vagy nem is tudom... A fenébeis!!! Nem kértem senkit, hogy segítsen megoldani a magánéleti problémáimat. Hát pedig sikerült. De ez valami borzasztó érzés. Mert mostantól nem tudok úgy gondolni rá.. Mert eszembejut, hogy már nem olyan. És lehet, hogy nem is lesz olyan. Soha többé...
Sokat szenvedtem, sőt, olykor rengeteget, de nem volt a közeljövőbeli terveim közt az, hogy kiszeretek belőle. Hátmost sikerült.. Ha nem is kiszeretni, de egy ideig kiábrándulni... Vagy nem is tudom. Váratlanul ért az egész, és nem sikerült feldolgoznom. És megértenem.
Mért????? Miért kell velem ezt tenni??? Biztos vagyok benne, hogy a múltbéli rossz-tetteim miatt bűnhődök... Vagy mert "ez az élet rendje". [?????] És én ezzel nem vagyok kibékülve. Nagyon nem. Mert fáj, és váratlan, és rossz, és felfoghatatlan. Több jelző nem is jut eszembe... :( :'(
áhh a francba az egésszel...
A legrosszabb, hogy kedves volt. Hihetetlenül kedves, és aranyos. Azok után... Fogalmam sincs, hogyan tovább??? ....
Nem. Nem. és NEM!
2008.09.14. 22:11
Címkék: szomorú miért dühöngő magányos dolgaim
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://linnya.blog.hu/api/trackback/id/tr33663625
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.