[egy kicsi belőlem]

Picsába. :'(
Múlt hét vége óta annyira rámjár a rúd, hogy az hihetetlen. :'( Szerda éjjel olyan szarul voltam, hogy azt hittem belepusztulok. :( Hánytam, hasmenésem volt és nagyon fájt a hasam is. Mindemellett kurvára kiszáradtam és csak kortyonként ihattam egy keveset. :-/
A lebetegedésemnek hála, nem tudtam D-nél tölteni a hétvégét, ami nagyon nagyon rosszul érintett mindkettőnket, főleg, hogy mostanában az Ő életében sincs minden rendben.. És ahelyett, hogy mellette lettem volna, még én szorultam az Ő ápolgatására. :'( Kurvajó.

Ennek tetejébe ma, mikor végre láthattam volna 20 percnél több időre D-t és végre Ő sem szétesve, legyengülve, sápadtan és smink nélkül láthatott volna engem, nem tudtunk találkozni. :'(:'(:'(
Mert most meg Ő érzi magát rosszul. :'( Akkor kelt fel, amikor délután 4 körül írtam Neki egy sms-t, hogy mi újság Vele és mikor láthatom? Néhány perccel később fel is hívott rögtön és megbeszéltük, hogy a mai tali elmarad.. :'(
És legszívesebben elsírtam volna magam. Mert tényleg annyira vártam a mai napot, hogy az számomra is meglepő volt. Szinte aludni nem tudtam az izgatottságtól. Komolyan mondom, mint valami gyerek, aki a Szent este előtt nem bír magával.
Erre tessék.. Nem hogy ma nem találkoztunk, de ha holnap sem lesz jól D, akkor lehet, hogy csak hétvégén látjuk egymást. :'( És hol van az még..!? :(

Fejeződjön már be az, hogy állandóan magam alatt vagyok, miközben F-ék 1 méterrel a föld felett járnak..
És fejeződjön már be a vizsgahét is, meg ez a sok aggódás és izgulás. Tiszta ideg vagyok, és minden bajom van. :(
Vagy azért, mert félek, hogy nem sikerülnek a vizsgák,
vagy azért, mert attól tartok, hogy nem lesz fényes az év végi bizi,
vagy azért, mert vizsgák után találkozni fogok KE-vel és már előre félek, mert van egy olyan sejtésem, hogy ő nem csak barátként tekint rám.. És akkor ebből megint csak a bonyodalom van.. :s
És olyan szar, hogy sokszor írok ilyenekről, hogy "lehet, hogy többet akar", mert ez olyan képet fest rólam, mint valami libáról, aki el van szállva magától és ha valaki azt írja neki, hogy "puszi", ő már rögtön kombinálni kezd..
Pedig nem erről van szó!
KE tényleg elég egyértelműen viselkedik, ám mégis bizonyos határokon belül teszi ezt..
Gondolok itt olyasmikre, hogy naponta nézegeti az adatlapomat; hogy mikor mit csinálok, meg ír levelet, hogy ha eltelik néhány nap anélkül, hogy beszélnénk.. Tehát hiányol..
Mi ez, ha nem valamiféle ragaszkodás? Vagymi.

Picit másabb téma:
Rohadt kellemetlen "élményben" volt ma [is] részem, F által..
Történt ugyanis, hogy reggel elmentünk reggeliért és összefutottunk P-vel, meg a haverjával. Amivel önmagában nem lenne baj, de az, hogy a találkozás helyszínéről együtt indultunk el, már rossz volt, mert ugye F és P kéz a kézben andalogtak, mi pedig ott baktattunk mellettük/mögöttük, mint 2 gyertyatartó..
De a legkellemetlenebb az elköszönés pillanata volt, mikor F és P "nyalták falták" egymást, mi pedig csak álltunk és néztük.
Életemben nem voltam még ilyen kellemetlen, szar helyzetben.
Állni tétlenül és látni, hogy ők milyen boldogok és milyen nehezen válnak el egymástól és arra gondolni, hogy az én életem egy kibaszott nagy kudarc és semmi értelme nincs. :'(
A [P haverja] is csak állt és nézett. Ő is elég kellemetlenül érezte magát..

Szar volt, na!
Nem is akarok gondolni rá.
Van nekem enélkül is elég bajom. :'(

Faszomat már, elegem van.. :'(
Nem szeretem az életem. Továbbra sem.

Istenem de elegem van az összes létező szemétláda görény pasiból!
Picsáért nem tudnak békén hagyni!?

És elegem van abból, hogy igaz dolgokat vágnak a fejemhez, amitől aztán megint padlóra kerülök..
És elegem van, hogy senki nem képes leszállni rólam és megérteni a helyzetem és velem lenni..
Utálom, hogy nincs senki, akivel megbeszélhetném a dolgaimat. :'(

Faszért vagyok én mindig egyedül. :'(:'(:'(:'(

Most ez a nemtudommárhogyhányadik pasi is.. Nem hagy békén, állandóan a hülye sétájával baszogat, meg hogy találkozzunk, meg mittudomén mi és mikor 100-adszorra is elutasítom [azért, mert a faszomnak van kedve ennyi "ismeretség" után találkozni], elkezd sértegetni meg felháborodik.
Idézem;
"Csőlátású vagy és zárkózott."
"Te mindenben a rosszat látod és érdektelen vagy. Nézzél tévét vagy facebookolj, ha csak ennyi az életed."
"Hamar feladsz mindent és másokban keresed a hibát."
"Remélem mikor egyszer valakibe beleszeretsz és kiderül, hogy csak meg akart fektetni, akkor eszedbe jut, hogy vannak normális emberek is, csak szartál a fejükre."
"Tök mindegy, átnézel.
Nincs az a mondat, amin elgondolkodnál."
"Téged még az sem izgatna, ha a szomszéd lakás kigyulladna, mert érdektelen önző ember vagy."
"Mindent megtettem, hogy megismerhesselek, de egy 2 hónapossal jobban elbeszélgetek, mint veled.
Annyira felületes vagy, hogy nem is emlékszel mi történt a múltban."

Jól van, te meg akkor menj el a jóbüdös picsába. :D:D:D:D

És én hülye próbáltam higgadtan viselkedni, ahelyett, hogy hagytam volna a faszba az egészet, vagy én is írtam volna neki hasonlókat!
Kibaszottul megérdemelte volna, hogy elküldjem a gecibe, de neeem, én hülye nem tettem. :s

Na most jött el az az idő, hogy szépen megyek aludni a picsába és átgondolom az életem.

Na most nagyon kihúztad a gyufát A!
De annyira, hogy lassan ott tartok, hogy nem is beszélek Veled többé.. Akármennyire nem lesz könnyű, be kell fejeznem ezt az egészet.
Véget kell vetni neki, mert különben előbb-utóbb beleőrülök.
Én ezt már nem bírom :'(

Menj a fenébe!
Faszért intézed állandóan úgy, hogy én érezzem rosszul magam???

Most épp megint valahol a föld alatt, miközben körülöttem sokan a föld felett vannak.
Köztük elsősorban H, aki tényleg annyira boldog, hogy el sem hiszem. :) És én is az vagyok, persze.. De az mégsem ugyanaz. :(
Egyébként ő azért annyira de annyira boldog, mert úúúújra összejöttek F-el. :D De most már annyira, hogy.. Hogy el sem akartak szakadni egymástól, mikor találkoztak ma. :)

Hm.. És tudjátok, hogy nekem mennyi közöm van ehhez? :D Mindössze annyi, hogy én hoztam össze őket... :D
Nem volt könnyű, de küzdöttem addig, ameddig értelmét láttam és láááám; újra egy párt alkotnak. :D És újra boldogok. :D Ennél több nem is kell. :)
És komolyan mondom, mostanában sokszor irigylem H-t, amiért ilyen pasit fogott ki..
F tényleg olyan dolgokat tesz néha, hogy úgy érzem, nincs még egy ilyen fiú, mint ő.. :$
De mindemellett nagyon örülök, hogy H-val így egymásra találtak. Tényleg annyira boldogok együtt.. :)

Istenem, de irigylem őket.. :(

Annyira elegem van megint ebből a kurva kibaszott életből, hogy legszívesebben megdöglenék a picsába!!!!!!!

Elegem van! Mindenből! És mindenkiből!!!!!

A-ból és abból, hogy olyan köcsög hülye vagyok, hogy várok rá, hogy írjon sms-t,
a fasszopó suliból meg abból, hogy tanulni kell,
abból, hogy azon a kibaszott tesi órán elestem és fáj mindkét térdem. [Ja és persze elszakadt a kibaszott nadrágom is, amit tökre szerettem.]

És most még F is rátesz egy lapáttal és felbassza az agyam még jobban! És még ezek után ő van megsértődve! Hát bassza meg ő is! [Ilyet még akkor se, ha mérges vagyok. -lény, 2010.márc.18.]

És gáborka is, aki facebook-on írogat ilyen-olyan szövegeket nekünk/rólunk, a suliban meg kussol és nem hogy nem meri a szemünkbe mondani, hogy mi a fasz baja van, de még ránk se mer nézni!
Bazd meg gábor! Csak még egyszer írogass ki valamit, úgy neked megyek a suliban, hogy a jóédes anyád se ismer majd rád!!!!!!!!!!!

És bassza meg az egész rohadt élet!

:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(
:@!!!!!!

Mindenki hagyjon békén a gecibe!

A és az exe ismét ismerősök..
És ahogy én ezt megláttam, azonnal pánikba estem. És elkezdtem pityeregni is, mert félek attól, hogy nem kezdhetjük újra. :'(
Nagyon félek..  :(

H azt mondta, hogy inkább azzal számoljak, hogy így lesz és ha mégsem, akkor mégiscsak jobb előre félni, mint utólag csalódni hatalmasat.

De nekem ez nem megy..
Nem akarok abba belegondolni, hogy nem jövünk össze többé. :(
Több okból sem, de nagyrészt azért sem, mert azt mondják, hogy ha pozitívan állunk hozzá a dolgokhoz, akkor nagyobb eséllyel valósulnak meg.
Most akkor én mihez kezdjek? :'(

Az külön megrémít, hogy tegnap és ma sem beszéltünk. :'(
Én direkt nem keresem Őt, mert nem akarom "zaklatni" és mivel időt kért, nem írkálhatok Neki minden nap..
De az elkeserít, hogy Ő sem keres engem. :'(
Sőt, az még jobban elkeserít, hogy nem tudom, hogy miért nem keres!?
Talán, mert nem akar áltatni, amíg Ő maga sem tudja, hogy mit akar?
Vagy már eldöntötte és így akarja jelezni?

Istenem de nehéz ez a helyzet..

És én lassan kezdek beleőrülni. :'(

Annyira elegem van, hogy legszívesebben elmennék a világ végére és vissza se jönnék jódarabig!
Faszom kivan már, hogy az utóbbi időben állandóan csak szívok. :'(
Először F hetek óta tartó betegeskedése, ami nem csak Anyát, de engem is totál kikészített lelkileg, aztán a sok kibaszott 1-es a suliban, közbe persze A-t se felejtsem ki, akivel most úgy összetudnék veszni, hogy el se hinnétek, és most még F is, aki megint azt csinálja, hogy "titkos" dolgokról beszél velem msn-en és tesz erről egy célzást H-nak, akinek rohadtul nem szabadna tudnia az egészről, mert épp azért titkos beszélgetés, mert F olyanokat ír le nekem, amikről H [még] nem tudhat.
És miután célozgat rá H-nak, H rögtön engem faggat, én meg nem tudok hogy kibújni a válaszadás alól, mert ha elmondom neki az igazat, azzal F-et árulom el, ha pedig hazudok neki, az megint nekem szar érzés.
És F már nem először csinálja ezt.. Múltkor még elviccelődtük és ügyesen kibújtam a konkrét válaszadás alól, de most pont olyan hangulatban kezdte el ezt megint, hogy otthagytam a picsába.
Biztos feltűnt neki, hogy nem kéne szórakoznia - mert ezzel megint engem hoz szar helyzetbe -, mivel nem csak mérges voltam rá, hanem bunkó módon is hagytam ott.. Elköszönés nélkül.

De leszarom!
Kurvára nincs jó kedvem, már tegnap se volt.. és most még arra sincs lehetőségem, hogy megint elmennyek kicsit, mert persze holnapra megint tanulni kell.
Aminek ugyan megint nem lesz majd meg a gyümölcse, ahogy mostanában sosincs, de leszarom ezt is.
És az egész világot, amiért megint ellenem fordult.. :'(:'(:'(

Kapja be mindenki!

De főleg A, mert miatta vagyok a legjobban kikészülve.. :'(:'(
Mi a faszért hazudozik nekem olyat, hogy hiányzom Neki?
És mi a faszért szórakozik velem?
És én ezt mi a faszért nem vettem eddig észre? Vagy miért nem akartam eddig tudomást venni róla?

:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(

És kurva bizonytalan is..

A jó hír, hogy F tegnap hazajött a kórházból! :D Sajnos ettől még nincs teljesen rendben, de az már megnyugtató, hogy végre itthon tölti az éjszakáit. :)
 

Kb ennyi a jó hírekről. Per pillanat még a matek dogám gondolata vidít fel, mert 4-es lett.. de valahogy mégsem érzem hűde happy-nek magam tőle..

Mert olvastam valamit A adatlapján, ami kiverte a biztosítékot.
És konkrétan lefagytam az olvasásakor, mert... kibaszott elszomorító.
Jó, persze ez csak egy hülye facebook-alkalmazás, de mégis kurva szar azt olvasni A "szerelmi életéről", hogy;
"Összejösz a legutóbbi exeddel és jobb lesz az újboli kapcsolatotok, mint a régi. És fellángol köztetek újra a szerelem!"

Úgyhogy asszem itt én be is fejeztem.
Beszélni se tudunk, lehet, hogy Ő már nem is akar.. Akkor én minek erőlködjek?
A picsába már... ideje lenne végre elfogadni, hogy itt már semmi nem "menthető"! Ez már egy befejeződött dolog kettőnk között..
:'(:'(:'(:'(:'(:'(:'(

Nem írt.
Persze reménykedtem benne, sőt! a koccintás után nem sokkal elkezdett rezegni egy teló az asztalon és már azt hittem, hogy...
De Anyát hívták.
Miután tudatosult [nem, nem tudatosult, mert még mindig bízom benne, hogy eszébe jutok..] bennem, hogy nem fog írni (?), agyaltam egy keveset és arra jutottam, hogy az is lehet, hogy nem is beszélünk már soha többé. Talán letiltott msn-en is.. És ezért nem látom fennt. Lehet, hogy tényleg csak Karácsonykor jutottam eszébe - fogalmam sincs, hogy miről/miért - és talán nem is volt semmi szándéka. Csak valamiféle "jóindulat".
Vaaagy! Amit H is mondott; szakított/összeveszett a barátnőjével és nem akart 1 percig sem csaj nélkül maradni, így velem jópofizott..
És én megint bedőltem.
Olyannyira, hogy már elterveztem, hogy mit teszek és mi mindent mondok majd Neki, ha találkozunk.
Hihetetlen, hogy az ember mennyire hülye tud lenni! Most már tudom, hogy a kapcsolat elején is egy barom voltam, amiért nem vettem tudomásul fontos dolgokat. Például olyan "apróságot", hogy több (!!) közösségi oldalon is az van kiírva az adatlapjára, hogy kapcsolatban. Mondjuk annyira azért észnél voltam, hogy mielőtt összejöttünk, rákérdeztem, de ennek ellenére voltam olyan hülye, hogy elhiggyem Neki, hogy ez már évek óta ki van írva és Ő valójában nem is tudja, hogy hol kell átírni..
És ahogy ezt elmondta, én szépen el is hittem Neki és ennyi.
A másik dolog ennél sokkal konkrétabb, de mentségemre szóljon, hogy arról utólag szereztem tudomást.
Ez nem más, mint 1 kép, amin Ő és a csaj van. A fotó ugyan nem nála van felrakva, de az, hogy még egyáltalán fönntvan, okot ad arra, hogy az ember elgondolkozzon azon, hogy akar-e így bele"kezdeni" egy kapcsolatba?
Hisz ha fentvan még a kép, az 2 dolgot jelenthet:
1. Szakítottak, de az eset nemrég következett be, így még nem "volt alkalom" leszedni a fotót.
2. Nem szakítottak!

Az érdekes az egészben az, hogy ÉN nem tudtam a képről [mert az adott közösségi oldalon nem vagyok fenn], ám F igen és nem szólt róla.. Mert... őőő miért is??? Valami olyasmit mondott, hogy "gondolkoztam rajta, hogy mondjam-e, de aztán úgy döntöttem, hogy nem szólok bele".
És a furcsa az, hogy nem vagyok rá mérges. Egyáltalán nem. Magam sem tudom, hogy miért.
Bár, ha mondta volna, akkor tuti beszéltem volna A-val és... nem tudom, mi történt volna. De ezen már úgyis felesleges rágódni.

Csak dühít, hogy utólag jöttem rá, hogy mekkora hülye voltam.
Sőt, most is az vagyok, mert még most is reménykedek. És még most is hiányzik és még most is úgy érzem, hogy megtudnék bocsátani Neki..
Persze most már észnél lennék és megbeszélném Vele a dolgokat.
Kezdve azzal, hogy ha szakítottak is a csajjal, a "közeljövőben" nem fogok újra összejönni Vele, hanem adok Neki / Magunknak pár hetet, hogy Ő végiggondolja, ki iránt mit érez? És ha mondjuk 2-3 hét eltelte után is úgy érzi, hogy velem szeretne lenni, akkor megpróbálhatjuk újra.
Emellett el kell tüntetnie a 'kapcsolatban' feliratot meg a közös képet is..
_____________________________________________

Nem is hinnétek, mennyire szeretném tudni, hogy hol van most és mit csinál?
Egyébként majdnem írtam Neki fél 1 körül.. Csak aztán rájöttem, hogy valószínűleg a barátaival, a haverjaival és persze a barátnőjével bulizik valahol és elég szarul venné ki magát, ha két partyzás között pont tőlem kapna sms-t.
Meg - ahogy korábban említettem - én karácsonykor sem írtam Neki, akkor az év utolsó napján miért tenném? Hogy "viszonozzam" az Ő ünnepi üzenetét? Vagy jelezzem felé, hogy én is gondolok Rá? [Nem is tudja, mennyit..?]

Mindenesetre kiváncsi leszek, hogy mi lesz?
Felbukkan-e még a közeljövőben, vagy teljesen eltűnik?

Ja és hogy teljes mértékben tudjatok mindenről;
már odáig fajult a "RÁ-gondolás", hogy amint valami zajt hallok az ablak alatt, rögtön kinézek, "hátha Ő az".
Pedig legeslegbelül tudom, hogy ha valami, hát az, hogy Ő itt legyen a mi ablakunk alatt, vagy akár a mi kerületünkben, teljességgel lehetetlen..

Az év utolsó napja.
Összegeznem kéne.
És szeretnék is, de nem megy.
4 napja nem hallottam A-ról és kezdem nagyon úgy érezni, hogy felszívódott. :'( És ez annyira elkeserít.
Azt hittem a "majd beszélünk még" azt jelenti, hogy a közeljövőben dumálunk.

És ha ez a nap anélkül telik el, hogy beszélnénk, hagyom az egészet a picsába..
Megpróbálom elfogadni, hogy kurvára nem akar már tőlem semmit.
Lehet, hogy régen jelentettem Neki valamit, de mostanra ez megszűnt. Nincs többé.

:'(((((((((

Amíg itt voltak a rokonok és P, azalatt is annyiszor eszembe jutott A..
Mert ma Ő is itt lehetett volna..
Megismerhette volna a családomat, rólam is több dolgot tudott volna meg.
á, haggyuk... annyira rossz passzban vagyok így is, hogy nem kéne még fokoznom ezt a hangulatot..
Csak annyira szarul esett, hogy F és P az orrom előtt érezte jól magát..
És dühös vagyok magamra, amiért rájuk vagyok mérges a boldogságuk miatt.
Csak tényleg annyira szar.. :'(:'(:'(

És utálom magam, amiért Karácsonykor ilyeneket írok. :(

Most nem megy a címadás..
Gondoltam rá, hogy most is 'szemétláda' lesz, de mostanra kicsit tisztábban látok és rájöttem, hogy nem [csak?] Ő a szemétláda..

Tegnap mégiscsak beszéltünk msn-en, bár A-nak kellett egy óra ahoz, hogy egyáltalán válaszra méltassa magát. Miután leírtam Neki, amit gondoltam és éreztem, az volt a válasza, hogy mindenben igazam van és Ő egy bunkó paraszt volt és sajnálja, ne haragudjak..
Ezután rögtön megkérdeztem Tőle, hogy nem akarja-e esetleg megmagyarázni, de Ő azzal jött, hogy nem tudja megmagyarázni.
ajj, várjatok.. Azt még itt le sem írtam, hogy az sms után [amit kedd 4-kor írtam Neki], írtam msn-en is néhány sort.
Íme; "szia, mi van Veled? ma nem is beszéltünk és már kezdek aggódni :$ ha ezt elolvasod még ma, légyszives írj egy sms-t akármilyen késő van. Szeretném tudni, hogy minden rendben van-e!? aludj jól, puszi! (K)"

Ezek után jött az Ő üzenete hajnalban, de innen már Ti is tudjátok..
A legérdekesebb az egészben, hogy állítása szerint Ő ezt meg se kapta, tehát az sms-t, amit fél 1-kor írt, az én délutáni üzenetem válaszaként írta.

Lényegtelen.. azt akarom már percek óta megfogalmazni valahogy, hogy tegnap A elmondta, hogy annak ellenére, hogy az 'ideálja' vagyok és jól érezte magát velem, mert jó volt velem lenni, beszélgetni.. stb.
Mindezek ellenére azért szakított, mert a volt barátnőjébe szerelmes.
Joggal felmerülhet bennetek a kérdés - ahogy bennem is felmerült -, hogy ha tudja, hogy még mindig őt szereti, akkor miért hülyít más lányt??
Erre azt felelte, hogy nem hülyítés volt, mert akkor tényleg úgy érezte, hogy már elfelejtette az exét és már nem szereti..
De egyik pillanatról a másikra ez az érzés megváltozott.

És ez az, ami engem azóta sem hagy nyugodni.

Hogy miért történhet meg egy ilyen dolog  egyik percről a másikra?
Miért érzi úgy az ember egyszer azt, hogy találkozott egy különleges lánnyal, akivel azelőtt soha, aztán másnap meg úgy elfelejti, mintha nem is lett volna, mert ismét az előző barátnőjére gondol?
Miért nem tudjuk irányítani az érzéseinket?

És miért gondoltam azt, hogy A az a fiú, akire mindig is vártam?
hogy
Ő az, aki törődik velem,
Ő az, akit érdekelnek a gondjaim, az érzéseim, a családom,
Ő az, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok Neki
Ő az, aki sokszor megnevettet,
aki folyton azt hajtogatja, mikor napok eltelte után ismét találkozunk, hogy mennyire hiányoztam Neki..
És Ő az, aki azt kérdezi tőlem, hogy "Hogy tud az ember ennyire ragaszkodni valakihez?"

Aztán kiderül, hogy mindez csak valami idióta, felfoghatatlan, érthetetlen, rövid ideig tartó fellángolás volt.

És itt véget is ér minden.
Megszűnnek a jóéjt sms-ek, a hosszú percekig tartó telefonhívások, az msn-ezések, a találkozások, az ölelések, a csókok és az együtt töltött órák is...
Csak épp a hiánya nem ér véget. Mert az egyre erősebb és gyötrőbb lesz.

És ha arra a rövid kis időre gondolok, ami alatt rengeteg dolgon keresztülmentünk és amialatt megismertem,
rájövök, hogy mégsem ismerem..
És mégsem mentünk keresztül sok dolgon, mert az egész nem tartott tovább 10-11 napnál.
És én ennek ellenére úgy szenvedek, mintha hónapokig, vagy akár évekig lettünk volna együtt.

Talán azért fáj ennyire, mert tényleg elhittem, hogy sokáig fog tartani ez a kapcsolat.
Tényleg elhittem, hogy létezhet olyan ember, akinek végre én számítok sokat és aki minden öleléskor ugyanúgy azt érzi, amit én; hogy soha többé nem akar elengedni..

És annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy az Ő érzései miatt lett vége, mégis magamban keresem a hibát.
Hogy hol rontottam el?

Soha többé nem akarok senkit közel engedni magamhoz.
Épp ez az, amitől mindig is féltem. Mert ha valakit közel engedsz magadhoz, akkor ő sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint az, akihez nem ragaszkodsz annyira.

És a végén nem marad más, csak a szenvedés.
Meg a gyötrő fájdalom, a hiány és a tudat, hogy az élet ugyanúgy megy tovább..


Most még borzasztóbban érzem magam, mint akkor, amikor azért szenvedtem, mert a fiú, aki tetszett, mással járt, vagy nem vett észre, vagy egyszerűen csak élt és nem is tudta, hogy van egy ember, aki mindent eldobna azért, hogy vele lehessen..
És ha ez eszembejut, akkor azt érzem, hogy többé nem is kell senkit közel engednem magamhoz, mert úgyis csak szenvedés lesz a vége. Ha pedig így is - úgy is szenvedek, akkor inkább a "kevésbé" fájdalmasat választom..

Úgyhogy ne haragudj H, de a kérésednek, miszerint; "emiatt ne menjen el a "kedved" azért más fiúktól", nem tudok eleget tenni..

Egyenlőre maradok a magányos életmódnál. Ahoz már úgyis hozzászoktam az évek alatt.

Nem válaszolt.
Pedig bíztam benne, hogy legalább msn-en megtudjuk beszélni, hogy miért döntött úgy egyik napról a másikra, hogy szakít velem?
És hogy miért SMS-ben tette mindezt?

Igen, jól látjátok, sms-ben osztotta meg velem, hogy - idézem;
"Találkoztam a volt barátnőmmel. Nem akarok bunkó lenni sajnálom, de elgondolkoztam és rájöttem, hogy nagyon szeretem őt. Szerintem hagyjuk ezt a kapcsolatot. Ne haragudj! Szia!"
Erre az sms-re keltem fel hajnali fél 1-kor.
Aztán vagy 2 órán keresztül bőgtem, hol az ágyamban, hol a wc-be bezárkózva.

És most sem írok inkább többet, mert annyira borzasztóan érzem magam, hogy el sem hinnétek.
Konkrétan fáj már a szemem, annyit bőgtem ma.

és most annyira szar, hogy el sem tudom mondani.

A mai nap nagyon sok dologra ráébresztett. Pontosabban eszembejuttatott sok nyilvánvaló tényt, amit képtelen vagyok elfogadni.
Gondolok itt arra, hogy ha rögeszmésen csak egy emberre koncentrálok [mert hónapok óta ezt teszem], akkor hiába vágyom arra, hogy bárki is legyen az életemben.
Mert csak rá koncentrálok és mást nem is akarok közel engedni magamhoz..

És a legjobb az egészben..
ha eddig nem volt esélyem nála, ezután meg aztán végképp nem lesz.. mert november 26-án fogszabályzót kapok!

ennyimára

Sírni, sírni... és mindig csak sírni.
És örökké egyedül lenni...

Annyira nem tudom, hogy hogyan is kezdhetnék bele abba, amit le akarok írni!? ... Pedig muszáj lesz valahogy belekezdenem, mert különben beleőrülök. Így sem könnyű megint úgy tennem, mintha semmi sem történt volna..
Mert történt. Közel fél órája rádöbbentem, hogy B miért szívódott fel megint? [Immáron szerintem végleg.]
Mert július környékén becsajozott. Megnéztem az adatlapját, és ott volt a lány neve, meg néhány sor arról, hogy B mennyire jól érzi magát vele.. Kép nála nincs fönt, de a lánynál igen.
És... nem tudom mit írjak. Annyira ledöbbentem ezen az egészen... És összeállt a kép. És most annyira szarul érzem magam.. Holott még csak nem is találkoztunk B-vel soha. Ezek után persze nem is fogunk, de annyira szar, hogy így szívódott fel. Attól, hogy barátnője van, még rohadtul elolvashatta volna a kibaszott levelemet. És rohadtul megírhatta volna válaszban, hogy; "Bocs, barátnőm van, nem kéne többet leveleznünk.." Vagy bármi más, amiből veszem a lapot és lekopok..

Most már nem tudom visszafordítani az időt. Már nem tudom meg nem történtté tenni, hogy írtam neki mindenféle marhaságot. Most már tudom, hogy nem kellett volna.. Hagynom kellett volna az egészet a picsába..
És ha belegondolok, hogy egyszer-egyszer még az is megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha..
áhh, haggyuk ezt is a francba...

Ennyi volt.

Nem is tudom, miért lepődök meg azon, hogy nem vagyok tartósan boldog. Nekem mindig a rossz időszakom tart sokáig. Néha azt gondolom, soha nem is lesz vége..
Most is; még szinte el sem múlt a délutáni bőgésem nyoma, máris rám jött a sírhatnék. Mert elegem van az életből. Utálom, hogy nekem a negyed 3-ig tartó Suli után még külön órákra kell rohangálni, és csak 4 körül vergődök haza, mint Anya. Utána neki is kezdek a tanulásnak, mert persze másnapra több oldalnyi feladatom van. Az írásbelit vagy sikerül itthon megcsinálni, vagy marad az órák közti szünetre.. Utána jöhet a szóbeli.
Ma zeneirodalom alatt buktam ki nagyon. Már ott is alig tudtam visszafogni magam. Kicsit csodálkoztam is, hogy a tanárnő nem vette észre a könnyeket a szememben. Az első fél óra után végig az járt a fejemben, hogy mások már rég otthon ülnek, vagy a pasijukkal vannak.. Én meg bennt poshadok, hallgatom, amit beszél és hallgatok akkor is, amikor épp tőlem kérdez valamit. Borzasztóan elszomorított a gondolat, hogy mostantól egy szabad percem se lesz hétköznap, hétvégén pedig majd a dolgozatokra készülök, és ha nem értek valamit, akkor meg régi könyvekből igyekszem felzárkózni.
Idén már F sem folytatja a gitárt, így mindenhova egyedül megyek. És amég én a külön óráimon vagyok, ő boldogan tölti az időt a pasijával. H úgy szintén..
Nemrégiben kaptam is egy kedves célzást, hogy nekem miért nincs már valakim? Próbáltam tartani magam, hogy ne lássák rajtam, hogy mennyire rossz állandóan egyedül lenni és azt hiszem sikerült is. Nekik fogalmuk sincs róla, milyen érzés, amikor mindenki boldog körülötted, te pedig másra sem gondolsz, csak arra, hogy ez már örökké így marad..
Még csak egy barát sincs a 'közelben', akivel megtudnám beszélni a gondjaimat.

Most is csak azért jöttem ide, mert muszáj volt kiírnom magamból, amit érzek és mert épp szikkad a hajam, a pár perces mosás után.
Ezért aztán megyek is, mert ha sietek, talán még marad hajszárítás után egy kis időm még a franciára..

Sajnálom, hogy megint olyan bejegyzést "kell" írnom, amiben csak magamat sajnáltatom, illetve a negatív nézeteimet hirdetem, de muszáj kiírnom magamból a fájdalmat, hátha attól kicsit könnyebb, jobb lesz...

A mai napot közel 1 hete vártam. Már mindent szépen kiterveltem előre; tanulok az órákra, jó kedvű leszek egész nap, változtatok kicsit a külsőmön.. stb..stb..

A legjobban a nap végét, pontosabban a röplabdát vártam. Vajon miért?? Mert abban reménykedtem, hogy F is ott lesz.
Ott is volt.
A csajával együtt.
Aki speciel pont az a lány, akitől még tartottam is, mert láttam, mennyire jól kijönnek [akkor még csak haverok voltak].

És lám, bejött az elméletem; valamikor a napokban, talán még az is lehet, hogy pont ma összejöttek.
Mikor megláttam, hogy csókolóznak, legszívesebben kirohantam volna a teremből a legközelebbi zárt helyig, hogy ott bőgjek.
De nem tehettem, mert akkor mindenki megtudta volna, mit érzek. Ígyhát próbáltam tartani magam, és onnantól kezdve nem is nagyon figyeltem arrafelé.
H viszont nem vett észre semmit. Ott jópofizott nekem, meg jelezte, hogy "Hmm.. látod ki van még itt?..." Akkor már nem bírtam tovább. Odamentem hozzá, és közöltem, hogy összejöttek, ne lepődjön meg...
Attól a perctől kezdve látszott rajta a megdöbbenés, és azt is észrevettem, hogy sokszor nézte, mit csinálok. Meg hogy ők mit csinálnak.

Aztán, mikor nem volt feltűnő, odajött, és elkezdett vígasztalni azzal a szöveggel, hogy; "Úgysem fog sokáig tartani..."
Abban a percben közel voltam a síráshoz. De mégis kibírtam valahogy.
Tudjátok, mi a legfurcsább? Hogy nem lepődtem meg kellőképpen.
Az valóban váratlan volt, hogy egyszer csak elkezdtek csókolózni, meg tapogatták egymást, de maga a tény, hogy összejöttek, valamiért nem okozott olyan nagy meglepetést.

Az a csaj különbenis már másodszorra jön össze olyan fiúval, aki nekem is bejön. Szóval nem kéne meglepődnöm, hanem egyszerűen el kell fogadnom a tényt, miszerint az én életem ennél már nem lesz jobb.
Annyiból fog állni, hogy napközben röhögcsélek a barátaimmal, aztán belezúgok egy srácba, aki szokás szerint észre sem vesz, később ő becsajozik, én pedig majd belepusztulok a folyamatos csalódásba, és a fájdalomba.

Azt hiszem itt tényleg vége. Ennyi volt.

Senki.
F kapcsolata, úgy néz ki nem működik elég harmónikusan, és lehet, hogy végül szakítás lesz belőle több, mint 2 hónap után. Eléggé elvan keseredve, gondolom attól tart, hogy nem sikerül megoldani a felemerült problémát. Nem akarom, hogy szakítsanak. F végre boldog. Vagy legalábbis az volt eddig az elmúlt hónapokban.

Másik oldalról viszont Ő legalább eljutott idáig! 'M' a 3. pasija, nekem meg még egy sem jött össze, mert a kiszemelt srác vagy szart rám magasról, vagy F tetszett neki.
Ennyit az én magánéleti gondjaimról. F szinte bárkit megszerezhet[ne] magának, mert pasik sokasága veszi őt körül. Én meg vagyok a hátul kullogó kistesó, akit mindenki leszar.

És az a bizonyos fiú is jobban érdekel már, ami rohadtul nem jó! Még kb fél év, és soha többé nem látom. Ha mégis, akkor sincs semmi köztünk. Nem is lesz. Főleg, ha nem jár röplabdára sem.. Az volt az utolsó lehetőség, hogy mondjuk elkezdjek vele dumálni, vagy valami.

Ja amúgy az a változtatás, amiről beszéltem már, nem történt meg... Még átgondolom, újítok-e, vagy hagyom az egészet a picsába.  !?

ENNYI

és még a hasam is fáj.. :'(

Bekövetkezett, amire régóta számítottam.
Feltett közös képe[ke]t. Ami majdnem ugyanazt az érzést juttatta eszembe, mikor közel 1 éve megláttam más képeket... De mivel azóta Ő is változott, nem ütött annyira sziven, mint tavaly ilyenkor. Viszont elég sokmindent nem értek. Pl, hogy az exénél mit keres olyan kép, amin Ő és a haverja van, azzal a szöveggel, hogy "jómadarak.." ??????
Ááhhh és most megint nem fogom tudni magamban tartani ezt a sok új információt, és megint elmondom majd az engem körülvevő emberek nagy részének, és megint érezni fogom, hogy mindenki engem sajnál... És megint kezdhetem elölről az egészet...
Hacsak.. Nem jártatom a szám, hanem szépen lassan próbálom leküzdeni magamban a történteket, és tovább folytatni az életet...










Igen.... megint ez az érzés fogott el..
 

Ma, mondhatni egész napomat sírással töltöttem. Persze igyekeztem úgy csinálni, hogy másoknak ne tűnjön fel. Majdnem sikerült is, de Anyu kiszúrta, hogy valami nem stimmel. Szerencsére tudtam magam tartani, így elhitte, mikor azt mondtam, hogy csak ásítottam. De nem csodálom, hogy észrevette.. Olyan lehetek, mint a mosott szar. Ráadásul, akármilyen meglepő, ha az embernél többször eltörik a mécses, egy idő után meglátszik. És ezalól én sem vagyok kivétel.
Ma tényleg elég rossz volt. Hajnalban felkeltem, és nem bírtam visszaaludni, csak miután kukorékoltam egy órát, és abbahagytam a zenehallgatást. Aztán reggel [fél 10] arra ébredtem, hogy a szobában senki sehol. F már nagyban készülődött nemmondommeg és nemisíromle miért. A család többi tagja másik szobában aludt, illetve a konyhában TV-zett. Én pedig, mintha le lettem volna szarva... Had' aludjon a hülye, hisz este úgyis csak forgolódik, vagy egy idióta rémálom miatt visongat..
Köszönöm. Jól esik, mikor senki sem törődik velem. Főleg olyankor nem, amikor igazán szükségem lenne rá...
Mindezek tetejébe; holnap ismét Iskola. Örülnék neki, ha nem 7 órám lenne, és ha nem kéne azon izgulnom, hogy ugyan melyik órán fognak kihívni felelni.
Ennyit a mai napról.

Sikerült lenyugodnom kicsit, így ismét belekezdek az írásba.
Már fogalmam sincs, hogy volt a bejegyzés szövege, amit még a mérgelődés előtt szerettem volna nyilvánosságra hozni, így most azt írom le, ami most kavarog a fejemben.
Tegnap új felfedezést tettem, miszerint a srác, akit oly sokáig szerettem, még mindig a közelben van. Tehát téves volt a meglátásom azzal kapcsolatban, hogy talán már nem Ott dolgozik. Még nem sikerült eldöntenem, hogy jó-e ez így?? Most megint csak úgy mehetek arra, hogy előtte megbizonyosodok róla, hogy Ő ott van-e? Ráadásul azt se tudom, mikor hányra megy, így akár össze is futhatunk.. Meg is őrülnék.. Nem bírnék a szemébe nézni.. Talán átfutnék a másik oldalra, hogy ne kelljen a közvetlen közelében lennem.
Tudjátok mi a fura? [Azon kívül, hogy megszólítok olyan embereket, akik valószínüleg nincsenek is, vagy ha igen, akkor nem itt.] Az, hogy minden percben máshogy érzek. Olykor legszívesebben elbőgném magam, hogy így alakult ez az egész, máskor meg örülök, hogy vége, és már nem kell azon aggódnom, hogy milyen témát hozzak fel, ha legközelebb találkozunk... Tegnap este is; hallok egy lassú számot a rádióban [név szerint; Somló Tamástól a Gondolsz-e rám? c. számot], és magamra veszem. Mert totálisan beleillik a mostani helyzetembe. "Gondolsz-e rám, amikor nem mellettem alszol el?... Gondolsz-e rám, amikor magányom nem érdekel?... Gondolsz-e rám, amikor messze jársz már, s valaki másra vársz talán?... " Persze, rögtön elkezdtem sírni. Amikor jól tudom, hogy ebből a szituációból csak az segít ki, ha végleg túlteszem magam Rajta.
Egyik nap alig gondolok az egészre, és mikor aludni készülök, örömmel nyugtázom, hogy milyen könnyen megy...
Másik nap pedig megint mindenről Ő jut eszembe, és egész este csak arra gondolok, hogy Neki milyen jó, én pedig már egész hátralévő életemben csak szenvedek...