[egy kicsi belőlem]

Visszaolvastam néhány beszélgetésünket, amiket elmentettem. Nem kellett volna, mert így olyan, mintha feltéptem volna a sebeimet. Megint minden eszembe jutott. És ez nem jó.
Mikor lesz ennek vége??? Vége lesz egyáltalán??? Ha belegondolok, hogy még írtam is össze témákat 'legközelebbre'... És szerettem volna kinyomtatni egy képet Róla... Hogy ne csak a telómba legyen..
A gépen még mindig van Róla kép. Mert egyszerűen képtelen vagyok kitörölni. Márcsak ennyi maradt Belőle nekem... Pedig tudom, hogy első lépésként ezektől kéne megszabadulni. Meg a nyugtáktól... Igen, vannak azok is. Az egyik még tavalyi.. Szülinapja után egy nappal mentem, és mikor ez feltűnt, napokig emésztettem magam, hogy vajon előtte egy nappal dolgozott-e? Mostmeg, ahogy meglátom ezeket, mindet elégetném, hogy legalább azok ne juttassák eszembe. Vagy elraknám őket egy dobozba... Lehet, azt kéne; egy dobozba beletenni mindent, ami RÁ emlékeztet. És jó mélyre el kéne rakni, hogy soha ne találjam meg...
 

...hogy feladtam...
...hogy még most sem léptem túl rajta...
...hogy egy köpésre van tőlem hétvégenként...
...hogy semmit sem tehetek...
...hogy Ő nem akar semmit...
...hogy sok a lecke...
...hogy itthon mindig eszembe jut minden...
...hogy minden este bőgök miatta...
...hogy nekem soha nem jön össze semmi...

És a legszarabb az, hogy ebből szinte senki nem vesz észre semmit...

Mai horoszkópom;
"Hiú reményeket táplálsz valaki iránt, aki teljesen közömbös irányodban és egyáltalán nem mozgatják meg az érzéseid. Be kell látnod, hogy ebből nem lesz semmi, hiába is próbálkozol."

Nem, ezt nem akarom. :'( :'( Azért ennyire már csaknem kilátástalan a helyzet. Ha közömbös lenne, nem találkozott volna velem... És msn-en is lekoppintott volna...
Vagy nem??? ÁÁÁÁÁÁÁááááhhhhhhhhhh utálom ezt az egészet!!! :'(
Azt, hogy fogalmam sincs, Ő mit érez??? :(

Hazafelé a suliból folyton a tegnapon agyaltam. És a holnapon. Meg az azutánon. Hogy hogyan tovább?? Vagy, hogy egyáltalán legyen-e tovább?? A zuhogó eső sem segített dűlőre jutni... Abban biztos vagyok, hogy nem szeretem annyira, mint eddig. Mert más. :'(
De ez iszonyú. Na és ha szenvedtem, amiért nem akart tőlem semmit??? És mert úgy éreztem, itt az ideje elfelejteni?? Ez akkor sem fer. Mert így jobban szenvedek. És nehezebb.

utálok mindent...

Ilyen nincs...
Voltam, de lehet, hogy nem kellett volna. Mert egyszerűen nem bírom feldolgozni a látottakat. Pedig elképzelni sem tudjátok, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyem. De bánom. Vagy nem is tudom... A fenébeis!!! Nem kértem senkit, hogy segítsen megoldani a magánéleti problémáimat. Hát pedig sikerült. De ez valami borzasztó érzés. Mert mostantól nem tudok úgy gondolni rá.. Mert eszembejut, hogy már nem olyan. És lehet, hogy nem is lesz olyan. Soha többé...
Sokat szenvedtem, sőt, olykor rengeteget, de nem volt a közeljövőbeli terveim közt az, hogy kiszeretek belőle. Hátmost sikerült.. Ha nem is kiszeretni, de egy ideig kiábrándulni... Vagy nem is tudom. Váratlanul ért az egész, és nem sikerült feldolgoznom. És megértenem.
Mért????? Miért kell velem ezt tenni??? Biztos vagyok benne, hogy a múltbéli rossz-tetteim miatt bűnhődök... Vagy mert "ez az élet rendje". [?????] És én ezzel nem vagyok kibékülve. Nagyon nem. Mert fáj, és váratlan, és rossz, és felfoghatatlan. Több jelző nem is jut eszembe... :( :'(
áhh a francba az egésszel...
A legrosszabb, hogy kedves volt. Hihetetlenül kedves, és aranyos. Azok után... Fogalmam sincs, hogyan tovább??? ....
 

A napokban volt a névnapja...
És nem írtam neki...
Nem tudom, helyesen cselekedtem-e?? ...
41 napja nem láttam...
És HIÁNYZIK.
.:. rettenetesen .:.

De viszont mérges vagyok rá! Mert szarik a fejemre. Elhiszem, hogy nem szereti az msn-t, de nem törne le a keze, ha érdeklődne felőlem... Mégha nem is akar semmit.. Bunkónak nem kell lenni. Ha fordított helyzet lenne, én biztos nem így tennék... Azt hiszem... Ha nem akarnék semmit az illetőtől, VILÁGOSAN és ÉRTHETŐEN A TUDTÁRA ADNÁM. De ő nem ilyen. Ezek szerint. Hanem vagy csak hülye, vagy pedig igyekezett 'óvatosan' jeleket küldeni...
Utálom, hogy nem ismerem az érzéseit. És tulajdonképpen őt sem... Mert nem ilyennek képzeltem... Mégha félre is ismertem, SzErEtEm.....
 

 Elterveztem valamit, de most úgy érzem, nem fog menni. Azt gondoltam, ezzel majd Őt büntetem, de közben én fogok szenvedni, ha megteszem... Muszáj az ellenkezőjét csinálnom, különben belepusztulok. A fenébeis!!! Én SZERETEM. És ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni. A mai éjszakámat azzal töltöm majd, hogy kitalálom, mi legyen holnap. Ma 5-e van, igaz? Mert akkor pontosan 35 napja láttam utoljára, és 28 napja beszéltünk. Azóta persze volt fönnt msn-en, de én nem írtam neki, tőle meg aztán hiába várok ilyesmit... Egy időben megvoltam rémülve, mert nem tudtam róla semmit. Ma biztos dolgozott már, hisz szeptember van, és azt mondta, Suli-időszakban ismét hétvégenként melózik majd.


Azért milyen furcsa, hogy még nem mondhatjuk azt, hogy egy hete van Suli, és máris napi több bejegyzésem is van. És hol van még a tanév vége... Annyi szent, hogy mostantól többször lesznek frissítések... ;)

Ady Endre:

Elválunk

I.

Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.
Engem egy halvány arc űz messze, messze
S neked másutt is én jutok eszedbe...
Elválunk most már, te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

Eszedbe jut majd, eszedbe jut néha
Egy szegény bolond, rajongó poéta,
Ki meg sem csókolt, csókodra se vágyott,
Csak bolond szívvel szeretett, imádott...
Elválunk most már. Te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

II.

Gondolkozom úgy néha, éjszakákon:
Ami történt, egy kész modern regény.
A hősnő már régen túl van az álmon,
A hős pedig - tán nem is hős szegény.
S miként az öreg Dumas rég megírta:
Kaméliára pénz is kell elég,
Szükség volt a Deus ex machinára
S megjött a Mentor, gazdag és derék.

Enyém aztán a regény többi része,
A tragikum komikummal vegyes...
De ez már csak egy balga szív regénye,
Foglalkozni evvel nem érdemes.
A mámorban akartam elfeledni
Egy mámoros, bolondos, bús regét -
Ugy-e, jó tárgy vón' egy modern regénynek?
Perverzitás, mi lenne más egyéb?!...

III.

De majd, ha egyszer - valami csodából -
A régi lángot visszanyerhetem,
Megéneklem e szomoru szerelmet,
Akkor tán nem fáj, ha emlékezem...

És szólni fog majd egy lányról a nóta,
Kiről egy balga trubadur dalolt,
Ki eltiport egy dallal telt világot
S ki - mint a többi - gyenge, léha volt.

IV.

Elválunk most már. Eladtad a lelked...
Hisz' én mi voltam?... Álmodozó koldus,
Szívvel fizettem csupán a szerelmed!...

Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is,
De majd a fényben keresed a lelket -
Felednél mindent, emlékezel mégis!...

Faludi Ferenc:

NEM SZERETEM, NEM GYŰLÖLÖM...

Nem szeretem, nem gyűlölöm,
Nem keresem, nem kerülöm,
De mégis
Nála nélkül nem lehetek
Én is.
Csak tisztelem, csak becsülöm,
De mégis
Nála nélkül lélekzetet nem vehetek.

Elkérte a számom...
De nem hív...
És nem ír..
Akkor mért kérte el?? Illedelem? Mert első találkozáskor ezt így szokták? Esetleg, mert nem szereti az msn-t?? Vagy csak azért, hogy engem basszon át.. Mondván, hogy "ez a hülye most reménykedni fog, hogy lehet köztünk valami. Közbe csak szivatom, mert épp nincs jobb dolgom, és mert totálisan belémzúgott..."
Hát ha ez a helyzet, akkor velem is az történt, mint jónéhány nővel ebben a világban. Átbaszott egy szemétláda pasi.

Márcsak azt kéne tudnom, ilyenkor mi a teendő?? Faljak csokit, mert az jó szerelmi bánatra?? Hát amúgy marhára nem.. Kezdjük ott, hogy eleve elszomorít, ha mongyuk elhatározom, hogy "na akkor én most csokit fogok magamba tömni, amíg ki nem pukkadok" , és nincs itthon csoki.. A másik dolog, hogy úgyis hiába falok, mert mégcsak megsem hízok tőle, és attól nem változik SEMMI. Ő ugyanúgy nem akar semmit tőlem, én pedig ugyanúgy sóvárgok utána...

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod." /Márai Sándor/

" - Hogy köszönsz el valakitől, aki nélkül el sem tudod képzelni az életed?

 - Nem köszöntem el. Nem mondtam semmit. Csak elsétáltam."

                            /A távolság íze c. film/

"Keres a lelkem, kíván a szám... De hiába hívlak, csak a magány nyit rám! Könnyes szemmel a telefonod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. A lelkedben keress, ha néha hiányzom..."

/Ismeretlen/

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!"

/Müller Péter/

"...Hisz tudod, hogy várok rád ameddig csak lehet, s ha majd a halálos ágyamon utoljára suttogom a neved, talán elhiszed majd, hogy tényleg szerettelek..."

/Ismeretlen/

"Ha szeret, kit szeretsz, úszol a szerelem tengerében. De ha nem szeret, megfulladsz benne."

/Playgirl/

[...]

"...hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted..."

Utálom, hogy vége. Annak, ami nem is volt. És, hogy csak én hittem, hogy van... És utálom, hogy mindenki engem sajnál. Ennél jobban márcsak egy bizonyos embert utálok, akiről minden eszembe jut...
És utálom, hogy minden RÁ emlékeztet.

Na ennyih.. most kb így érzem magam...

Szörnyű érzés -szerencsére velem ritkán fordul elő-, de UNATKOZOM. Ez általában akkor szokott bekövetkezni, mikor rengeteg dolgom lenne... Ugye milyen hülyén hangzik?? Pedig így van. Pl; lassan nekikéne állni a pakolászásnak, hisz holnap után irány Balcsííí :):) A százezer éve esedékes Olvasónaplóba is belekéne kezdeni... És kikéne használni, hogy most sok időt tölthetek a gép előtt. Na jó, ez félig megvan, hisz akkor nem írnék. :)
De most olyan izéé minden. Nem tudok mit kezdeni magammal. Ezért nem szeretem a szünetet, mert olyankor mindig semmittevéssel telnek a napjaim. Eleve 10-nél előbb nem kelek fel, de ha mégis, visszaalszom... pfff :) Most is zenét akarok hallgatni, de nem tudom, mit!? Meg éhes is vagyok, mert már érzek valami halovány kajaszagot, ha egyáltalán annak nevezhető... Minden bajom van. A normális ember, aki véletlen idetéved a blogomra, már biztos elis ment, mondván, hogy "Milyen szánalmas, hogy ez csak sajnálni tudja magát, és ezt osztja meg másokkal." Valószínüleg én is ezt tenném mások helyében. De tulajdonképp nem izgat, mert ezt Magamnak írom, nem túlzottan érdekel, ki olvassa... Nagy valószínüséggel úgysem ismer.
Néha úgy rámjön a vágyakozás egy kis magányra. Elmennék egyedül sétálni a városba, vagy ahova csak akarok. Olyankor jól kilehetne szellőztetni a fejem, és egy kis időre a gondokról is megfeledkeznék. Szabadság. Igen, ezt a szót kerestem. Mert néha jó lenne kötelezettségek és problémák nélkül élni...

Elegem van, illetve szerencsére csak volt. Tegnap elég ideges voltam... Márcsak azért is, mert órákig kellett könyörögnöm a Bátyámnak, hogy engedjen végre ide. [hari] Utána nagy nehezen megírtam a blogom legújabb bejegyzését, amit persze karbantartás miatt nem mentett el. Ennek tetejébe este kisírtam mind a 2 szemem. MIATTA... Akiről inkább csak  érintőlegesen írnék. Mert jobb, hogy nem tudtok róla semmit. Csak annyira hiányzik. Szombaton végre láttam közel 1 hónap után. Ez kb. fél napnyi boldogságot hozott, de másnap rákellett ébrednem, hogy még mindig egyedül vagyok, és ha nem lépek, ez nem is fog megváltozni...  Ennyit a magánéletemről és az önsajnálatról.

Túl sok dolgot nem szívesen írnék le, mert most a Suliból írok, és rettegek, hogy a tanár kinyomja a netet, ha meglátja, hogy nem a feladattal foglalkozom.. :S Délután még jelentkezem, ha minden jól megy. ;)

"...nem ismert senkit, semmit, nem volt múltja, jövője, egész valója az egyetlen nagy akarattá keményedett..." /Móricz Zsigmond/

"...Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt." /M.Zs./