[egy kicsi belőlem]

Ma, mondhatni egész napomat sírással töltöttem. Persze igyekeztem úgy csinálni, hogy másoknak ne tűnjön fel. Majdnem sikerült is, de Anyu kiszúrta, hogy valami nem stimmel. Szerencsére tudtam magam tartani, így elhitte, mikor azt mondtam, hogy csak ásítottam. De nem csodálom, hogy észrevette.. Olyan lehetek, mint a mosott szar. Ráadásul, akármilyen meglepő, ha az embernél többször eltörik a mécses, egy idő után meglátszik. És ezalól én sem vagyok kivétel.
Ma tényleg elég rossz volt. Hajnalban felkeltem, és nem bírtam visszaaludni, csak miután kukorékoltam egy órát, és abbahagytam a zenehallgatást. Aztán reggel [fél 10] arra ébredtem, hogy a szobában senki sehol. F már nagyban készülődött nemmondommeg és nemisíromle miért. A család többi tagja másik szobában aludt, illetve a konyhában TV-zett. Én pedig, mintha le lettem volna szarva... Had' aludjon a hülye, hisz este úgyis csak forgolódik, vagy egy idióta rémálom miatt visongat..
Köszönöm. Jól esik, mikor senki sem törődik velem. Főleg olyankor nem, amikor igazán szükségem lenne rá...
Mindezek tetejébe; holnap ismét Iskola. Örülnék neki, ha nem 7 órám lenne, és ha nem kéne azon izgulnom, hogy ugyan melyik órán fognak kihívni felelni.
Ennyit a mai napról.