Az élet[em] nem könnyű. Azt hiszem, senkié sem az. De miért nem? Mert túl sablonos és unalmas lenne, ha az emberek nem szenvednének? Miért kell ahhoz, hogy valaki megtalálja a boldogságot, sok-sok szenvedést átélni? És miért ilyen bonyolult minden?
Csak én nem találok kielégítő válaszokat ezekre a kérdésekre?
Most épp az a dilemmám, hogy sok fiú írogat, és úgy viselkedik, mintha akarna valamit... Nekem meg semmi kedvem beszélni velük, mert úgyis tudom, hogy a végén arra lyukadunk ki, hogy; "Mikor találkozunk?" Amihez aztán végképp semmi kedvem.. Sokféle okból, amit most nem részleteznék.
A legjobb az, amikor valaki megnéz egy közösségi portálon, levelet ír, amiben elkéri az msn-ed, aztán miután megadtad neki, ő fölvesz és miután írtál neki, nem történik semmi. Te udvariasan kérdezgeted, hogy mizu, meg hogy hány éves.. Ilyen alap dolgokat.. Erre te csak percek múlva kapsz 1-2 szavas válaszokat. Aztán észreveszed, hogy a srác már nem is elérhető és akkor döbbensz rá, hogy ezt nem csinálod tovább.
Hisz mi értelme olyannal "beszélgetni", aki nem is figyel oda??? Főleg azok után, hogy még ő akart megismerni!?
Ma pont ez történt velem. És borzasztóan feldühített. Úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy legözelebb nem írok neki semmit, majd ha akar valamit, ír ő.. Aztán pedig meglátom, mihez kezdek vele!?
Emellett a fiú mellett még van 1 másik, aki fölvett msn-re. Vele egész jól eldumálgattunk, de úgyis tudom, hogy előbb-utóbb kinyögi, hogy találkozni szeretne...
Aztán ott van egy harmadik is, aki azt írta, hogyha szeretnék beszélgetni vele, vegyem fel ÉN msn-re. Nem tudom, mit csináljak, H szerint a beszélgetés nem árt. Ez mondjuk tényleg így van, de én tartok ettől az egésztől. Egyedül B az, akivel szívesen dumálok és vele találkoznék is. :)) De több, mint 1 hónapja nem hallottam róla.. Biztos fesztiválozgat, nyaral és élvezi a szünetet. Én meg itthon poshadok... :'(
...
Most egyedül az a gondolat vidít fel, hogy G lesz az ofőőőőő!!! :D:D:D:D:D:D :'D
