Mostanában olyan sokszor szeretnék változtatni. Az életemen, a kinézetemen, a hozzáállásomon, a stílusomon és a viselkedésemen... De valahogy sosem jutok el odáig, hogy cselekedjek is. Mindig csak elképzelem, hogy milyen jó lenne, ha.. !? Aztán egyszer csak magamhoz térek, hogy; Hahó!?!? Tegyél már valamit TE is a változásért!"
Elvégre a változás jó. És néha szüksége van rá az embernek, hogy kiszabaduljon az unalmas hétköznapokból.
Szeretnék én is változni. De úgy néz ki, ez most még nem fog összejönni. Pedig csak akarat kérdése az egész. Jó, valójában nem, mert szeretnék rövidebb hajat is, és az már pénz kérdése... Már hónapok óta rágom Anya fülét, hogy mennyünk el a fodrászhoz, de még nem jutottunk el odáig. Ez csak annyiból jó, hogy addig legalább van időm átgondolni, hogy belevágok-e nagyobb újításba is? ...
Hármunk barátságáról csak annyit mondanék, hogy tegnap F megemlítette V-nek, hogy azért beszéltünk olyan rég, mert Ő leszarja a fejünket. V először azt hitte, hogy F csak viccel. Pedig erről szó sem volt. És azt hiszem még örülhet is, hogy F nem jött ki a sodrából, mert akkor lett volna nagy veszekedés is..
Én azt sem tudom, mit gondoljak!? Ma voltam msn-en, és V kiírásából az jött le, hogy mérges, amiért még mi merjük "megvádolni" azzal, hogy leszar minket.
Lehet, hogy különösebb vita nélkül ér véget ez a barátság.. Csendben, szinte észrevétlenül..
Tudjátok mi a legborzasztóbb? Visszaemlékezni arra a rengeteg élményre, amit együtt éltünk át. Esténként gyakran gondolok azokra a pillanatokra, amikor még azt tervezgettük, hogy milyen bútorokat szeretnénk a közös lakásunkba..
Mindig is azt hittem, hogy mi már örökre barátok maradunk. Mint a filmekben azok az emberek, akik együtt nőttek fel, és mindig számíthattak a másikra. V-vel szó szerint születésünk óta barátok voltunk. Gyerekként mindig együtt játszottunk, együtt mentünk sétálni, megosztottuk egymással minden bajunkat. Számíthattunk egymásra, és úgy érzem, most olyan, mintha semmit sem tudnék róla. És ő se rólam.
Megszűnt a gyerekkori összetartás. Megszűntek az órákig tartó telefonbeszélgetések, a közös plázázás, az egymás vállán való sírások és minden olyan dolog, ami egy barátságban fontos. Talán mostanra a bizalmunk is megrendült a másikban...
És egyszerűen úgy érzem, hogy ez csak engem zavar. F erősnek mutatja magát, és azt mondja, őt már nem érdekli. Ha rajta múlna, nem javulna a mostani helyzet..
És V? ... Az ő érzéseiről hónapok óta semmit sem tudok. Azokat a dolgokat is, amik év közben történtek vele, csak nyár elején tudtam/tudtuk meg, amikor még "hajlandó" volt találkozni velünk. És amikor mi még küzdöttünk ezért a barátságért..
Mára ez is kezd a homályba merülni...
