Képzeljéééétek!!!! Holnap bemegyek Apával D-hez!!! :) Mégiscsak!!!! :D:D:D:D
Úgy örülök most.. :) Alig várom, hogy lássam. :)
Elmesélem, hogyan alakult mégiscsak úgy, hogy bemegyek Hozzá. :) Ma beszéltünk telefonon és miután letettük, Apa - nem túl kedvesen - elkezdett kérdezősködni, hogy "Hogy tudunk ennyit beszélni" [10 perc volt az egész] meg hogy "D hívott-e?" Kicsit haragudtam is rá a kérdései után, mert nem értettem miért volt úgy kiakadva.. Hát basszus, ha már kedd óta nem találkoztunk és most még a találkozás halvány reménysugara is kezd elhalványulni, akkor legalább telefonon had beszéljünk annyit, amennyit szeretnénk!
A kérdések után a következőket mondta: "Egyébként csak azt akartam mondani, hogy ha gondolod, holnap bemehetünk Hozzá, elmegyek veled. Akartam mondani az előbb is, de hát hozzád nem lehet beszélni, ha telefonálsz." xD
Én meg csak néztem. :O Kicsit megdöbbentő volt ezt Apától hallani, de nagyon örültem neki. :D:D Eleinte nem akartam rögtön rávágni, hogy "igen", mert tudtam, hogy D "nem venné jó néven", mivel ugye fertőző a mandulagyulladása, meg én is kicsit vonakodtam a látogatástól emiatt.. De aztán Anyáék meggyőztek! :D Azt mondták, hogy ők sem úgy gondolták, hogy akkor majd a nyakába ugrom, hanem inkább hogy legfeljebb ablakon keresztül integetek csak Neki és a cuccokat, amiket viszünk, a nővérkével beküldetjük. (:
Ez is valami.! És most tényleg az számít, hogy lássuk egymást, mielőtt elutazom.
Most boldog is vagyok ám, mert D szóhoz sem jutott, amikor közöltem Vele, hogy márpedig én holnap bemegyek Hozzá. :Đ
Mikor megírtam Neki sms-ben és megkértem, hogy írja le a kórház nevét, így reagált; "Neeeeeem! Ne gyere ide, lebetegedsz-kimaradsz a kirándulásból és ezt nem bocsájtom meg magamnak."
Mire én sarokba szorítottam a következővel; "Dee! Ha csak ablakon keresztül is, de látni akarlak. Már megvan a jegy, Apa elkísér. Nem lesz bajom, nyugi."
A kiemelt mondat kegyes hazugság volt, mivel akkor még nem volt megvéve a jegy, amikor sms-eztünk. De tudtam, hogy ha azt írom Neki, akkor arra már nem tud mit lépni. :P
Nos, miután elolvasta a válaszomat, azonnal felhívott és az volt az első kérdése, hogy "Ezt most nem mondod komolyan?" Mire felvázoltam Neki, hogy "Deee, nagyon is komolyan gondolom. És csak nem képzeled, hogy úgy utazok el Lengyelországba, hogy előtte nem látlak?"
Erre nem jött válasz. Néhány pillanatig néma csend volt, aztán mindketten beleszóltunk a telefonba. Én azt mondtam, hogy mondjon már valamit, Ő pedig azt, hogy Imádlak. :$$$$
És hallottam is a hangján - pontosabban az elnémulásán -, hogy mennyire mélyen érinti, hogy bemegyek Hozzá. :)
És annyira örülök, hogy így reagált. :) Hogy tényleg őszintén örül annak, hogy meglátogatom, annak ellenére, hogy fertőző a betegsége.
És annak is örülök, hogy Ő pedig ennyire aggódik értem. Hogy azért nem akarja, hogy elmenjek Hozzá, mert fél, hogy elkapom és nem tudok elutazni.
úúúgy.. szeretem! :$
