[egy kicsi belőlem]

Az imént nézegettem blogokat. És olvasgattam is közülük egy-két bejegyzést. De nem értem az olyan embereket, akik elkezdik, és egy idő után nem folytatják tovább. Mikor már végre találok egy érdekes embert, akinek tudok a mindennapjairól, egyszercsak vége. Nincs tovább. Van egy blog, amit még azelőtt elkezdtem olvasni, hogy elindítottam a sajátomat. Tulajdonképp az enyém is ennek kapcsán jött létre. Mert azelőtt nemhogy nem olvastam, de még azt sem tudtam, mi az a blog? :$ Erre most az is megszűnt létezni. Remélem csak átmenetileg szünetel...

Őt sem értem. Nemrég följött msn-re, elérhető volt. Nekem eleinte 'nincs a gépnél' volt az állapotom, de kiváncsiságból átraktam, hátha ír.. Nem túl meglepő, hogy megint semmi. Kis idő múlva le is ment. :'( Azt hiszem itt már tényleg VÉGE. Én már nem teszek semmit, pedig legszívesebben leírnám neki; mennyire szeretem...
V szerint jól tettem, hogy nem írtam neki a névnapján. Tulajdonképp ő beszélt le róla. Mondván, ha akarna valamit, lépne. De ha nem akar, akkor is létezik egy olyasféle kedvesség, ami minden emberben megtalálható. Itt arra célzok, hogy ha fordított helyzet lenne, és nekem nem jönne be ő, de ugyanilyen kedves lenne, hogy ír, sőt!, még ajándékot is vesz a szülinapomra, legalább néha én is megkérdezem tőle, hogy milyen a suli, vagy hogy hogy telt a nyári szünet... De ezek szerint belőle ez a tulajdonság hiányzik.
Biztos boldog, hogy leszálltam róla.
Azt viszont még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy mikor lenne érdemes menni? Amikor ott van? És akkor tőle rendeljek? És kezdeményezzek beszélgetést? Vagy ne tőle rendeljek? Hanem hagyjam, hátha majd így felakarja velem venni újra a kapcsolatot? Lehet, hogy a legmegfelelőbb mégis az lenne, ha olyankor mennék, amikor Ő nincs is ott... !?