Nem is tudom, hogy kezdjem. Faszom kivan mindennel. Magammal, Vele, Velük, mindenkivel...
Mindenkivel, aki él és mozog. És hozzám mer szólni.
Én meg tapló vagyok, és a hangsúlyaimmal, meg a stílusommal jelzem feléjük, hogy kurvára elegem van. Persze sokan nem veszik észre.. Csak tudják, hogy valami baj van... De nem tudom kimondani... Csak mindenről eszembe jut. Nem hallgathatok rádiót, nem nézhetek TV-t, az utcára sem tehetem ki a lábam.
A fenébeis! Még egy rohadt irodalom könyvbe se lapozhatok bele anélkül, hogy ne lenne benne egy szó/fogalom, ami RÁ emlékeztet.
Ma kitöröltem Róla a képeket a telefonomból. Mert voltak... Közel 7 hónapja készült a 'legrégebbi', és minden este úgy aludtam el, hogy előtte Őt néztem... És felelevenítettem, amit addig átéltünk. Átéltem. Mert Ő nem is tudja, mennyi mindenen mentünk/mentem keresztül. Azt hiszem soha életemben nem szerettem ennyire senkit.
Mikor az embernek megtetszik valaki, azt hiszi, szereti. Pedig ennél sokkal többről van szó. Eleinte, mikor megpillantottam, csak úgy tekintettem Rá, hogy "egy helyes pasi a ****-ből". Utána egyre jobban megkedveltem. Aztán egyszercsak kiderült, hogy barátnője van. És akkor, ott feladtam. És eltűntem az életéből. Közel fél évig nem mentem arra... Próbáltam kitörölni a fejemből...
Aztán rá kellett döbbennem, hogy nem megy. Ígyhát kiderítettem, együtt vannak-e még!? És megint elkezdtem járni oda... Hogy lássam, mennyit változott, ott dolgozik-e egyáltalán... Mikor szakítottak a barátnőjével, gyakrabban látott, és feltűnt neki, hogy mindig...
Egyáltalán az, hogy észrevett...
Ha most elmondanék Neki mindent... végig sem hallgatna. Mert örül neki, hogy lekoptam, és mert nem hinne a fülének, ha mindenről tudna... Tavaly nem vett észre. Az idei év elején igen. De nem izgatta túlzottan semmi velem kapcsolatban. Csak én hittem azt...
De ma már tudom, hogy soha nem volt semmi. Minden egyoldalú volt. V É G E . Ö R Ö K R E . . .
