[egy kicsi belőlem]

Bele is vágnék a közepébe, mielőtt még elfelejtenék valamit leírni. :)
A tegnapi délelőttöm meglepően indult. Beértem a Suliba, és 1 perc alatt már mindenki ott sündörgött körülöttem,hogy Névnapom alkalmából köszöntsön. [No persze az osztály nagy része csak akkor tudta meg, hogy aznap van...]
Amennyire tartottam az egésztől, annyira meglepődtem, hogy ennyien gondoltak rám. F szerintem elfelejtette, mert amikor néhány percig 'csak rólam' szólt minden, ő a háttérbe vonult, és írt nekem egy SMS-t. Amiből nekem az jött le, hogy inkább úgy tesz, mintha ő kezdettől fogva SMS-ben szeretett volna engem felköszönteni, ahelyett, hogy odajöjjön és személyesen mondja, hogy Boldog Névnapot. Biztos nem esett neki túl jól, hogy az osztálytársaink előbb mondták, mint ő. Hát nekem sem esett jól...
Anyától már megszoktam, hogy reggel nem mondja, hanem miután beért a melóhelyére, ír egy üzit, de nekem sokkal többet jelentene, ha ő is inkább személyesen mondaná. Így mindig úgy tűnik, hogy elfelejti, aztán egy SMS-sel elintézi.. Pedig tudom, hogy nem így van.

A délelőtt továbbá sok-sok nevetéssel telt. A töri, és a földrajz órát is végignevettük. :D Nem is értettem magam, hogy tudok ilyen felszabadultan nevetni, amikor inkább szomorkodnom kéne F & B miatt.. De mivel egész d.e. nem is láttam őket, próbáltam másra koncentrálni. Sikerrel. :)

Suli vége után siettem haza, hogy készülődjek a készülődésre. :D
Magyarul; hazajöttem átöltözni, megcsinálni a hajam, hogy szép legyek majd a Farsangra. :) Kb fél 3-ra visszaértünk H-val, és onnantól kezdve egészen 17:50-ig nem is nagyon volt megállás, csak akkor, amikor nem tudtuk mit kezdjünk magunkkal. :P
Ide-oda rohangáltunk, mert segítettünk dekorálni, és intéztük a többi dolgot is.

A Farsang fél órás késéssel kezdődött. Először nyitó-tánc, majd a - már jól megszokott - jelmezverseny, limbo... Az eleje mindig uncsi, főleg nekünk "nagyoknak", mert mi ugyebár már kinőttünk a beöltözésből. :) Csak ezek után jöttek a - számomra - lényegesebb dolgok. Pl megérkezett F.!!! :D:D Aminek ugyan örültem, de már bennem volt a félelem is, hogy akkor a barátnője is itt van valahol...
F és a bandája is föllépett, és mikor ők következtek, ott voltam én is, meg B és a barátnői is a teremben. Elég közel voltunk egymáshoz, így féltem hosszabb ideig F-re bámulni, mert nem akartam, hogy kiszúrják, hogy nézem.. Sajnos eleinte nem tudtak elkezdeni zenélni, mert problémák merültek fel, ezért aztán én kimentem ügyelni. Amit annyira élveztem, hogy H-val közel 1 órát ott ültünk, és figyeltük ki jön be, ki megy ki. :)
A DISCO közel sem volt olyan, amilyenre számítottam. Kevesen voltunk, a zene sem volt az én stílusom [mármint olyan értelemben, hogy nem nagyon volt olyan szám, amire lehetett táncolni egy jót].
Volt egy időszak, amikor teljesen feleslegesnek éreztem magam, mert mindenki jól érezte magát körülöttem; táncoltak, énekeltek, buliztak. Néhány barátnőm felakart menni a színpadra karaoke-zni, én meg ott álltam a terem közepén tök egyedül. És azt sem tudtam, mit kezdjek magammal... Eszembejutott néhány ember a múltamból. Aztán a mai napra gondoltam..
Miután túlvoltam ezen a néhány percen, H-val kitaláltuk, hogy leugrunk a matek tanárhoz beszélgetni. :D Legalább fél órát lennt töltöttünk az alagsorban, és jókat nevetgéltünk.
A bulinak előbb lett vége, így háromnegyed 9-kor mentünk pakolni, és fél 10 körül már úton voltunk a legközelebbi Meki felé. :) Sajnos mi nem maradhattunk, mert Anya hazapaterolt minket, ezért aztán az este további része kicsit el lett rontva, de én azért örültem, mégha nem is tudtam pontosan, hogy merjek-e örülni!?
Ugyanis, F kétszer is elhagyta a Sulit [mégha valójában nem is lehetett volna visszajönni, miután kimentél.. De szerencsére az a hülye portás nem vette észre, hogy F már 1× kiment. :))], és mindkétszer EGYEDÜL távozott. Aminek én őszintén örültem... :)
Na de a lényeg; hogy mikor másodszorra ment el [akkor már véglegesen], akkor én voltam az ügyeletes, és - mint, ahogy mindenkinek - mondtam neki, hogy ha egyszer kimegy, nem jöhet vissza... Erre Ő; "Tudom, köszi, Szia." Jaaaaaaaaaaaaj, annnnyira aranyos volt. (L) :D :D :D Mikor már kiment az ajtón, H elkezdett nekem 'nyögni', hogy "óÓóó"... Én meg mondtam neki, hogy jaj mingyárt elalélok...
Pedig nem történt semmmi konkrét, én mégis olyan boldog voltam abban a percben :D
Hihetetlen, hogy 1 ember ennyire feltud vidítani egy sima, hétköznapi mondattal. De ugyanilyen lendülettel el is tudja rontani a kedvem... [A focin sikerült is kicsit lehangolnia]

Nos, ennyit szerettem volna az idei első [mert tudtammal lesz még több is!] péntek 13-áról beszámolni. :)