[egy kicsi belőlem]

"Én úgy találom, hogy szinte minden, amit valaha írtak a szerelemről, az igaz. Shakespeare szerint szeretőké a nap vége. Ó, minő tüneményes gondolat. Én személy szerint ennek az élménynek mégcsak a közelében sem voltam soha, de késséggel elhiszem, hogy Shakespeare volt.
Azt hiszem, én többet gondolok a szerelemre, mint az embernek általában kellene. Folyamatosan lenyűgöz a puszta ereje, amellyel megváltoztatja és meghatározza életünket. Szintén Shakespeare mondta azt, hogy a szerelem vak. Na erről viszont, tudom, hogy igaz.
Egyeseknél, teljesen megmagyarázhatatlanul, a szerelem elfonnyad. Másoknál, a szerelem egyszerűen elveszett. De persze, a szerelemre rá is lehet találni. Mégha csak egy éjszakára is.
Aztán, van egy egészen másfajta szerelem. A legkegyetlenebb fajta, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják; viszonzatlan szerelem. Na, én ennek a szakértője vagyok. A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? Azokról, akik magányosan szerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai. Mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek. A fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely..." /Holiday/