Nem fogjátok elhinni, mi történt velem múlt szerdán [nov.25.] !?
Elestem tesin. Méghozzá olyan ügyesen, hogy elintéztem magamnak, hogy 2 hétig itthon feküdjek és csak a wc-re mehessek ki. Elmondom kicsit részletesebben.
A tanárok kitalálták, hogy legyünk összevonva, mivel úgysincs terem [mert épp felújítják benne a csöveket, vagy mi.. ]. Ebből adódóan nem közös óra volt természetesen, hanem közös röplabdázás! Aminek én iszonyatosan örültem. :)
Persze ez az öröm igen hamar elszállt, hiszen az óra elején sikerült elesnem. Az máig nem teljesen tiszta, hogy saját ügyetlenségből, vagy a bemelegítés hiánya miatt. :S Emlékeim szerint a lábunkat szinte teljesen elhanyagoltuk a bemelegítéskor, és ebből következhetett be az, hogy mikor felugrottam, hogy lecsapjam a labdát, érkezéskor magam alá "temettem" a jobb bokámat. Persze utána nem tudtam rögtön ráállni, így az első meccsből kimaradtam. De a 2.-ban már részt tudtam venni, mert addigra elmúlt a fájdalom és rátudtam állni a lábamra.
Ekkor azt hittem, hogy "csak" kibicsaklott a bokám, vagy hasonló dolog történt, ami nem fog majd megakadályozni abban, hogy másnap menjek Suliba. Hát tévedtem. Nagyonis.
Mert tesi után matek jött, és csak ezt követően lehetett hazamenni [tanári értekezlet volt, ezért csak 3 óra volt megtartva :P]. Én, F, H és B - aki csak az utolsó percben csatlakozott - elmentünk Mekizni, megünnepelve, hogy milyen rövid napunk volt. :) Még itt sem volt komolyabb baja a lábamnak, de azt már tudtam, hogy bevan dagadva, mert csizma-felvevés közben megnéztük.
Viszont mikor hazaértünk, és lepihentem, majd pedig felpolcoltam a bokám, tudtam, hogy nem fogom "megúszni" a dokit. Még be is borogattam a lábam, hogy enyhítsem a feldagadást, de a nedves törülközőtől csak rosszabb lett. Úgy feküdtem az ágyban, mint valami kikötözött húsdarab. A jobb lábam alig bírtam megmozdítani, és mivel a Sulinak jóval hamarabb vége lett, eltartott egy darabig, mire eltelt az a jónéhány óra, amíg Anya hazaért.
Miután ő is itthon volt, nem tétlenkedtünk sokáig; indultunk az orvoshoz.
Taxival, mert annyira fájt a lábam, hogy képtelen voltam ráállni. Az is egy kínszenvedés volt, mire kiértünk a Bátyámmal a kapuig.
Az orvosnál megröntgenezték, itt-ott megnyomkodták, hogy egy percre se érezzem jobban magam.. és kb másfél óra múlva végeztünk. Hazafelé úton csak kicsi kellett hozzá, hogy ne bőgjem el magam, mert az orvos tudatta, hogy nagyon kímélni kell a lábam és csak wc-re mehetek ki. 2 hét múlva kell visszamennünk kontrollra és addig Suliba sem mehetek. Mikor ezt meghallottam, könnyek csorogtak le az arcomon.
Amúgy is szar lenne 2 hetet hiányozni, de az, hogy F még írni sem tud a keze miatt, borzasztóan elszomorított.

Ennek 5 napja. Azóta szenvedtem elég sokat, de szerencsére a lábam javulóban van. Legalábbis abból a szempontból, hogy már rá tudok lépni. Viszont ugyanúgy nem mehetek a wc-nél messzebb.
Tegnap kaptam is leszúrást Anyától, amiért az utóbbi 1-2 napban többet sétálgattam a lakásban, mint kellene. És tudom, hogy igaza van, de el sem hiszitek milyen borzasztó naphosszat az ágyban feküdni és kiszolgáltatottnak lenni.
Eleinte úgy voltam vele, hogy majd olvasgatok, alszom, tv-zek és valahogy majdcsak eltelik az a 2 hét. [Persze még az sem biztos, hogy utána mehetek Suliba. F szerint csekély esélyem van arra, hogy idén még menjek iskolába.]

Nos, minden esetre most bőven van szabadidőm, aminek a fele azzal telik, hogy sajnálom magam a nyomorúságosnak tűnő helyzetem miatt.
Most sem szabadna a gép előtt ülnöm, de muszáj volt már kiírnom magamból a történteket.
Ha tudok, a közeljövőben még jelentkezem!