[egy kicsi belőlem]

Most megint annyira rossz passzban vagyok, hogy legszívesebben elvonulnék bőgni valahová. Persze nincs rá lehetőségem, de most nagyon jó volna egyedül lenni..
Pedig akár örülhetnék is, hisz ma gazdagodtam 1-2 új cuccal. Azt mondják, hogy a nők többsége boldogabb lesz egy kiadós vásárlás után. Én mondjuk eleve vásárolni sem szeretek túlzottan. Sőt..

De most mégis annyira rossz..
Mert egyre többször szembesülök azzal, hogy ki kell vernem a fejemből azt a fiút, akiért hónapok óta [egyre jobban] odavagyok. Úgy tűnik, kezd felszállni a rózsaszín köd, vagy nem tudom.
De mostanában egyre gyakrabban suhan át az agyamon a gondolat, hogy; "Hé'! Te megőrültél? Mit epekedsz egy olyan fiúért, aki még csak észre sem vesz? És tuti, hogy semmi esélyed nála? Miért nem érted már meg, hogy Neki se kellesz???"
Tudom, hogy így van, de egyszerűen képtelen vagyok elfogadni. Valahol legbelül a mai napig abban bízom, hogy talán mégiscsak van remény.
Hogy talán mégiscsak érdekelném, ha meglátna egyszer..
Annyira szar..

Ilyenkor miért nincs egy kis luk, ahová nyugodtan elvonulhatok?
És miért kell folyton olyan fiúkba belezúgnom, akik a lehető legmagasabbról szarnak rám, és a tudtuk nélkül okoznak fájdalmat?
Miért?