Végre eljött az a pillanat, amikor arról a számítógépről írok, amin márcsak F-el "osztozkodom".
Ezalatt azt kell értenetek, hogy a szoba-átalakítás kezd a végéhez érni. :D A bútortologatáson hetek óta túlvagyunk, az volt az első lépés. Azóta a tv, a video- és dvd-lejátszó is átkerült a helyére, valamint vettünk 2 új számítógépet! :D Az egyik V-jé lett, a másikat pedig mi kaptuk meg F-el.
A tv átkerülésével végre az asztalom is "leürült", így rendet tudok teni rajta. :)
Igazából már csak az ágyaink fölötti polcokat kellene megcsinálni, amire remélhetőleg még a héten sor kerül. :D
A mai napi program tehát nagyrészt rendrakás lesz - legalábbis ami engem illet -, de tervezem, hogy F-el elugrunk a KFC-be és iszunk 1-1 Krusher's-t. :D Tudjátok, amit mostanában reklámoznak a tv-ben! Nekem már volt szerencsém kipróbálni és mivel nagyon ízlett, ezért vettem rá F-et is, hogy kóstolja meg. [Annyit azért zárójelben hozzátennék, hogy picivel lehetne olcsóbb.]