Veletek volt már olyan, hogy a Titeket ért rossz élmények és minden olyan dolog, ami miatt sz*rul éreztétek magatokat, egyszerre buggyant ki belőletek? Ezalatt azt értem, hogy felgyülemlett bennetek a sok rossz és egy gyenge pillanatotokban kijött belőletek!? És egyszerűen nem tudtátok visszafogni a sírást és nem is akartátok, mert már olyan sokminden volt bennetek, hogy nem tudtátok tovább magatokban tartani..
Velem volt. Nem is egyszer.
És úgy gondolom, ilyenkor az a legjobb, ha sírsz.
Ha kisírod magadból minden bánatod.
Ilyenkor szerintem az sem baj, ha egyedül vagy. Az csak megkönnyíti a szomorkodást, mert nem kell senkinek magyarázkodni, hogy miért sírsz, mi bajod van..
[Nekem sem volt könnyű a tegnapi bőgésemet letagadni, miután Anyának feltűnt, hogy valami nem stimmel..]
Persze nem mondom, hogy ez jó dolog.
Van, akinek az segít, ha az aktuális problémáit elmondja valakinek. Ha kibeszéli magából a bánatát és esetleg nem csak meghallgatják, hanem tanácsot is adnak neki.
Szerintem nekem ez nem segítene, és azt hiszem, én nem is lennék képes elsírni másoknak a gondjaimat. Legalábbis az olyan gondjaimat, amiket eddig is magamban tartottam. Mert ezek olyan fájdalmas tények (?), amiket nincs kivel megosztanom, pont azért, mert...
"...A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
/Stephen King/
