[egy kicsi belőlem]

- mert a kis ideig tartó jókedvemet 1 perc alatt mindig sikerül elbasznia valakinek
- mert olyan érzések kavarognak bennem, amiknek nem lenne szabad
- mert soha nem tehetem azt, amit akarok
- mert bármit is teszek, én soha nem leszek elég fontos senkinek
- mert nem a szeretteimnek kéne meghalnia, hanem nekem


Kibaszott szar kedvem van. Egyrészt, mert soha nem tudok leülni a rohadt gép elé anélkül, hogy valaki ne nézné, hogy mi a szart csinálok, vagy hogy ne szolna valaki, hogy ő ekkor - és ekkor jönni akar. Másrészt, mert elegem van mindenből. Az iskolából, az emberekből, a szakadó esőből, a zajból, az üvöltésből. [...]

Gyűlölöm, hogy az emberek nem akkor halnak meg, amikor akarnak. Mondjuk én akkor már jó ideje nem élnék...

Utálom, hogy nem sírhatok anélkül, hogy valaki ne kérdezné meg, hogy mi bajom.
Utálom, hogy nem menekülhetek el a problémáim elől.
Utálom a ribanc kurva osztálytársamat.
Utálom az olyan embereket, akik boldogok...
Utálom, hogy akit szeretek, észre sem vesz.
Utálom, hogy nincs pénzem.
Utálom azt a köcsög kurvát, aki állandóan lenéz a Suliban, és azt hiszi, hogy attól, hogy ő 2 évvel idősebb nálam, neki már mindent szabad.
Utálom az egész világot!
 

Nem is tudom, hogy kezdjem. Faszom kivan mindennel. Magammal, Vele, Velük, mindenkivel...
Mindenkivel, aki él és mozog. És hozzám mer szólni.
Én meg tapló vagyok, és a hangsúlyaimmal, meg a stílusommal jelzem feléjük, hogy kurvára elegem van. Persze sokan nem veszik észre.. Csak tudják, hogy valami baj van... De nem tudom kimondani... Csak mindenről eszembe jut. Nem hallgathatok rádiót, nem nézhetek TV-t, az utcára sem tehetem ki a lábam.

A fenébeis! Még egy rohadt irodalom könyvbe se lapozhatok bele anélkül, hogy ne lenne benne egy szó/fogalom, ami RÁ emlékeztet.
Ma kitöröltem Róla a képeket a telefonomból. Mert voltak... Közel 7 hónapja készült a 'legrégebbi', és minden este úgy aludtam el, hogy előtte Őt néztem... És felelevenítettem, amit addig átéltünk. Átéltem. Mert Ő nem is tudja, mennyi mindenen mentünk/mentem keresztül. Azt hiszem soha életemben nem szerettem ennyire senkit.
Mikor az embernek megtetszik valaki, azt hiszi, szereti. Pedig ennél sokkal többről van szó. Eleinte, mikor megpillantottam, csak úgy tekintettem Rá, hogy "egy helyes pasi a ****-ből". Utána egyre jobban megkedveltem. Aztán egyszercsak kiderült, hogy barátnője van. És akkor, ott feladtam. És eltűntem az életéből. Közel fél évig nem mentem arra... Próbáltam kitörölni a fejemből...
Aztán rá kellett döbbennem, hogy nem megy. Ígyhát kiderítettem, együtt vannak-e még!? És megint elkezdtem járni oda... Hogy lássam, mennyit változott, ott dolgozik-e egyáltalán... Mikor szakítottak a barátnőjével, gyakrabban látott, és feltűnt neki, hogy mindig...
Egyáltalán az, hogy észrevett...
Ha most elmondanék Neki mindent... végig sem hallgatna. Mert örül neki, hogy lekoptam, és mert nem hinne a fülének, ha mindenről tudna... Tavaly nem vett észre. Az idei év elején igen. De nem izgatta túlzottan semmi velem kapcsolatban. Csak én hittem azt...

De ma már tudom, hogy soha nem volt semmi. Minden egyoldalú volt.                            V É G E . Ö R Ö K R E . . .

Ííírtóózatosan utálom, hogy valaki/valakik/valami/valamik mindig elbasszák a jókedvemet! Ma megtanultam, hogy kikell élvezni a boldogság és az öröm minden egyes pillanatát, mert nem tart sokáig... Azért rossz boldognak lenni, mert utána csak rossz dolgok várnak rád. És olyankor felgyülemlik minden fájdalom. És akkor egy  ideig úgy érzed, mindennek vége. Hogy mindenki ellened van. Én így vagyok vele. Mert ma sikerült megint felbaszni az agyam. Kaptam ráadást is. És ilyenkor minden rossz eszembejut a közelmúltból... Szar érzés... Nagyon szar.