Persze csak, ha a naptárba nézünk, nézek. Mert én nem tudom a rossz dolgokat 1 nap alatt feldolgozni. Ahhoz, hogy Őt is elfelejtsem valamelyest, legalább 3 hónapra volt szükségem.
De arra, hogy már nem érdekel [vagy legalábbis nem olyan szinten, mint néhány hónapja], csak ma jöttem rá igazán, amikor a tesómmal elmentünk sétálni. Jártunk arrafelé is, amerre augusztus 1-én Vele voltam.. És nem történt semmi. Mégcsak nem is hoztam szóba, hanem F kérdezett rá, hogy nem rossz-e most nekem, hogy itt vagyunk!? ...
Mondtam neki, hogy még a tegnapon rágódom, és már különben sem érzek Iránta Úgy...

Jól esett ez a kis kiruccanás. Addig sem voltam egyedül, és legalább egy kis időre elvonta a figyelmem a történtekről. Nem is tudom, mikor mentünk el utoljára mi ketten?
Már hiányzott. Jól kibeszéltük magunkból, mi nyomja a szívünket, hazafelé pedig nagyokat nevettünk. :D

És vettem magamnak egy szuper sapit!!! :D Mikor megláttam, nagyon megtetszett, ezért felpróbáltam. És nem is állt rosszul.. :$ :) Aztán megpillantotam az árát; 390Ft!!! Nem hagyhattam ott. ;)


De hogy a péntek után mihez kezdek? Úgy értem; adjam fel végleg?
Időm se volt úgy igazán beleszeretni... Az jó, vagy rossz? Elvégre, ha nem szerettem annyira, akkor nem is fájhat túlságosan, hogy összejött B-vel. De nekem mégis fáj. Nagyon.
És most rosszabb, mint azelőtt volt; nem elég, hogy ez az utolsó éve a Suliban, de még barátnője is van. Ennyi, vége. Nincs mit tenni. Marad a beletörődés...

Már előre rettegek az elkövetkezendő hetektől/hónapoktól. Hogy fogom kibírni, ha meglátom őket együtt? Ráadásul röplabdán még egy teremben is leszünk. Bele fogok pusztulni.
Február 13-án Farsang. Azt hallottam, F fellép pár osztálytársával. Tavaly is felléptek. Tehát majd ott is biztos nyalják-falják majd egymást.
És nem tehetem meg, hogy nem megyek el, mert a mi évfolyamunk szervezi.
Ez lesz életem egyik legrosszabb Farsangja...

[és névnapja...]