Fontos nap ez a mai. Nem feltétlenül nekem, hiszen elméletben már nem érzek semmit Iránta.
Pontosan egy évvel ezelőtt képes voltam Rá több mint 1 órát várni, csak azért, hogy odaadhassam Neki, amit vettem.. Éjfélig vártam arra, hogy elinduljon haza és végre alkalmam nyíljon beszélni Vele pár szót. Felköszönteni...
Végül nem jött össze, mert Ő nem jött ki, én pedig nem mentem be. Már csak az hiányzott volna, hogy mindenki engem bámuljon..
Szarul éreztem magam utána. Csalódott voltam, de amellett rébredtem arra, hogy talán jobb is így.. Hazafelé végig az járt a fejemben, hogy hogyan tovább? Elvégre is, ha már nem tudtam odaadni Neki, amit akartam, legalább a felköszöntés meglegyen.. Még ha csak számítógépen keresztül is..
Nem volt sok időm gondolkodni, hiszen fél 12-re értünk haza.. Gyorsan kellett cselekedni, ígyhát F-el azt találtuk ki, hogy megírom Neki levélben, amit akarok. Ezt most nem fontos leírni, hiszen biztos vagyok benne, hogy még évekig emlékezni fogok rá...
A lényeg, hogy most ideges vagyok és kicsit fáradt. Már tegnap este az eszemben volt a mai nap, sőt, tulajdonképpen már 1 éve az eszemben van.. Lefekvéskor a telefonomnak köszönhetően gondoltam rá, hiszen csörgött 00:00-kor, azzal a szöveggel, hogy; "...... szülinapja <333 :)". Mikor már végre kezdett kimenni a fejemből...
Egyszerűen fura érzés, magam sem tudom, miért.. Talán mert eszembe juttatja a történteket.
Folyton azon agyalok, vajon épp mit csinál? Ő hogyan éli meg ezt a napot? Eszébe jut-e egyáltalán a tavalyi év? ...
Tagadhatatlanul ideges vagyok, és ennek tetejébe a gyomrom is fáj. Épp Bob Marley-t hallgatok, hátha kicsit lenyugtat, de nem úgy tűnik, mintha bármi is változna.
Semmihez sincs kedvem, egyedül csak annak a fiúnak a gondolataiban olvasni, akiről ez az egész bejegyzés szól. Hallod!?!? Én a mai napig gondolok Rád!
Mégha nem is úgy, mint 1 évvel ezelőtt..
Legyen ez az utolsó gondolat.
Boldog Szülinapot!
