Ó, Jézusom, mennyi dolog történt, mióta nem írtam..
Most nagy vonalakban csak annyit, hogy a múltheti találkozó azért maradt el, mert F-el lemondtuk.. Egyrészt azért, mert nem "mertük" megkérdezni, hogy elmehetünk-e [a pénteki események miatt]. Másrészt azért, mert nekem nem is volt túl sok kedvem elmenni - és kihangsúlyoznám, hogy NEM [elsősorban] a társaság miatt.
Hanem szimplán nem tetszett az esti/éjszakai találkozás, meg az, hogy valami "idegen" helyre mentünk volna.
Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy D "miatt" sem akartam menni. És ha eszembejut a velük való találkozás, folyton arra gondolok, hogy mi lesz?
Mi lesz, ha találkozunk?
És még mindig félek..
A tegnapi és mai események leírásába nem is tudom hogy kezdjek bele!? Mert olyan nehéz megfogalmazni azt a sok dolgot, ami történt..
Talán azzal kéne kezdenem, hogy H-ék házibulit tartottak. Minden apró kis részletről nem fogok beszámolni. Ehelyett inkább rátérek a lényegre.
Volt a bulin egy fiú.
Aki eleinte "nem is tűnt fel" nekem [ezzel arra célzok, hogy rá is ugyanúgy tekintettem, mint a többiekre, hiszen a 12-15 főből alig ismertem pár embert], de egy idő után arra lettem figyelmes, hogy folyton a közelemben van és jóideje beszélgetünk. Közben többször is hozzámért, simogatott, később pedig még a pulcsiját is kölcsönadta, amikor fáztam.
Volt a bulinak egy olyan 'pillanata' is, amikor ő nem volt a szobában és 'egyedül' maradtam a barátjával. Elkezdtünk beszélgetni és kis idő elteltével a barátja elkezdett kérdezgetni, hogy mit gondolok A-ról, meg hogy érzem magam vele...
Az igazat mondtam neki; azt feleltem, hogy A szimpatikus és jót beszélgettem vele, de egyenlőre csak ennyi.
A beszélgetés után nem sokkal A és én lementünk a boltba és A átölelt.
Az egész utat úgy tettük meg, hogy fogta a derekam. Ami jól esett, nem is 'ellenkeztem'. De minél többet gondolkodom, annál biztosabb vagyok benne, hogy nem A tetszik, hanem a törődése.
[Ami azért lehetett, mert H és F mitsem gondolva bárkire is, aki ott volt, nyalták-falták egymást, volt, hogy a közvetlen közelemben smároltak, amitől elég szarul éreztem magam.]
Az, hogy nem sokkal azután, hogy megérkezett[érkeztek], odajött hozzám és a buli végéig alig hagyott magamra. Sokat beszélgettünk, nevettünk és jól éreztem magam vele. De most úgy érzem, hogy mint fiú, annyira nem jön be. Szimpatikus, kedves, vicces, tényleg nem lehet egy rossz szavam se rá, mert tolakodó sem volt, de mégis hiányzik valami.
És most ha rá gondolok, szinte ugyanazt a félelmet érzem, amit D-vel kapcsolatban.
______________________
Azt pedig egyszerűen nem fogjátok elhinni, hogy a buli folyamán mennyiszer gondoltam RÁ.. [itt NEM D-re célzok!]
Most is, mikor ledőltem aludni akkor is és hazafelé is csak Ő járt a fejemben.
És ez számomra 2 dolgot jelent;
- vagy tényleg teljesen abnormális vagyok, hogy megszállottan Rá koncentrálok napjaim minden egyes órájában
- vagy tényleg szeretem..
Annak ellenére is, hogy valójában soha nem is beszéltem Vele..
Nem tudom, hogyan tovább.
És tudjátok mi járt még a fejemben a buli alatt? A jövőhét péntek.
Akkor teszik fel a fogszabályzót.
És lehet, hogy az minden félelmemet megszünteti majd..
_____________________________________________________
Kérdem én: Miért kell bonyolítani az életemet?
Miért jó, ha én magam sem tudok kiigazodni az érzéseimen?
