HTML

[egy kicsi belőlem]

Nektek, tőlem.. vagy inkább magamtól nekem.?

Naptár

május 2010
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Választék

Címkefelhő

Elkezdődött

lény 2010.05.27. 14:09

Ááááááááááááá! El sem hiszem, hogy a történelem vizsgát már kipipálhatom! :D Pedig így van! :D És mivel Ti is látjátok, hogy nem sírós smile-kat használok, lehet már következtetni arra, hogy...
SIKERÜÜÜÜÜLT! :D:D Az írásbelit már kedden tudtam, csak nem jutottam hosszabb ideig géphez, ezért nem osztottam még meg Veletek, hogy 3-as lett! [Azaz két jeggyel jobb, mint tavaly előtt.. :P]
A szóbelin az első tételt húztam, mind közül talán ez volt a legkönnyebb. Ennek ellenére 3-as lett a szóbelim is, így lett összességében is 3-as a töri vizsgám. :D Aminek nagyon örülök, de én úgy érzem, hogy a szóbeli kicsivel jobb is lehetett volna.. De nem akarok hálátlan lenni. Nagyon örülök neki, hogy végre túlvagyok rajta.

A nap további része egy kis pihenéssel és vásárolgatással telt. :P Vettem magamnak 2 nyári fölsőt és egy gatyát, amit elsősorban szerintem itthonra fogok felvenni. :D
Ha minden jól megy, jövőhéten pedig 2 filmmel fogok gazdagodni, mert tegnap berendeltem az Anyád napját és a Nem kellesz eléggét. Tök szuper, hogy leárazták őket, mert mindkettőt szerettem volna már megvenni. :)

Ami az elkövetkezendő napokat illeti; a tanulás folytatódik tovább. Valahogy be kell osztanom a hétvégét, mert ezúttal 2 tantárgyból is készülni kell..
Szerintem legkorábban kedd - szerda környékén írok legközelebb a fejleményekről! :D

Címkék: vizsga boldog dolgaim

Szólj hozzá!

Pár nap

lény 2010.05.22. 22:01

Most már tényleg csak pár nap, és itt a vizsgahét. A jövőhetem elég zsúfolt lesz. Hétfőn ugyan nem megyek Suliba, de helyette egész nap a csütörtöki történelem szóbelire tanulok. [Ahogy ma és holnap is.] Kedden már lesz iskola, és hosszas tanakodás után F-el úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, holott eredetileg úgy terveztük, hogy inkább itthon maradunk és felkészülünk a vizsgára. De közbejött 1-2 fontos esemény, ami keddre esik, így bemegyünk. A fontos események alatt a töri és matek írásbeli eredményeket értem! Már előre félek a matektól, mert annál bizony könnyen előfordulhat, hogy nem sikerült.. :( A töriben bízom, mert a tavaly előtti vizsgából kiindulva - amire semmit nem tanultam [1-es is lett..] - az idei nem volt nehéz, mert készültem rá. Remélem az jól sikerült. :)
A töri vizsga, illetve az írásbeli eredmények mellett a héten még egy kompetencia felmérés is vár rám, amihez semmi kedvem. De muszáj lesz megírni. :|

Amit még leakartam ma írni, az az, hogy döntöttem a hitárral kapcsolatban:
abbahagyom idén. Már a tanárommal is beszéltem, és úgy érzem nem fogadta annyira rosszul, mint gondoltam. Én ennek csak örülök, mert így nem furdal a lelkiismeret miatta..

Mára ennyi, amikor van időm, jelentkezem újra! :D

Címkék: vizsga dolgaim

Szólj hozzá!

Isten haragszik?

lény 2010.05.18. 09:57

Csak mert 4. napja megállás nélkül fúj a szél és még az eső is szakad..
Mire [vagy kire] ez a nagy harag?

...

Címkék: dolgaim kérdem én

Szólj hozzá!

Nincs messze.... a vizsgahét.

lény 2010.05.16. 16:12

A hétvégém tanulós volt és még lesz is, mivel egyszerűen nem tudom rábírni magam, hogy néhány percnél többet foglalkozzak a matekkal. :| Pedig muszáj lesz, mert csütörtökön írjuk az írásbelit. :(( Tegnap történelmet tanultam, mert abból meg szerdán írunk. :(
Már előre félek. Annyira jó lenne, ha mindkettőt megtudnám írni hármasra.. Akkor talán nem rettegnék annyira a szóbelitől sem..
Holnap pedig hétfő. Szeretnék már túllenni rajta, mert holnap mondom meg a gitár tanáromnak, hogy idén abbahagyom a gitározást. Tudom, hogy számít rá, hogy így döntöttem, de nagyon el lesz keseredve. Nem akarok Neki rosszat, de ebben a dologban én tudom, hogy mi a jó nekem.

Címkék: dolgaim elfoglalt

Szólj hozzá!

Viva Comet 2010.

lény 2010.05.10. 19:23

A tavalyi évhez hasonlóan úgy gondoltam, hogy idén is leírom a Comet-jeölteket, valamint a győzteseket. [És persze majd az egyéni vélemény sem marad el. ;)] ÍME a jelöltek:

Legjobb Új előadó:

  • Adri
  • BNF
  • Stereo 2.0
  • InterYou
  • Mon Cheri (he????)
     

Legjobb Női előadó:

  • Lola
  • Hien
  • Barbee
  • Noémi Virág
  • Bartók Eszter
     

Legjobb Férfi előadó:

  • SP
  • Fekete Dávid
  • Ákos
  • Király Viktor
  • LL. Junior
     

Legjobb Együttes:

  • Josh & Jutta
  • BNF
  • Unique
  • Idiotside
  • Anti Fitness Club
     

Legjobb videóklip:

  • SP: Kép maradsz
  • Symbien feat. Lola: Callin'
  • Hien: Túl szép
  • Zséda: Ajtók mögött
  • Noémi Virág: Melletted ébredek
     

Ami a jelöltekkel kapcsolatos véleményemet illeti, hiányolok 1-2 embert, és vannak olyan előadók, akiket nem hogy idén, de még tavaly sem jelöltem volna..
Akit személy szerint a legjobban hiányolok, az Brasch Bence. Mert úgy vélem, hogy mióta "kikerült" a Csillag Születikből rengeteg munkát fektetett a zenei karrierje elindításába, és megérdemelte volna, hogy a legjobb új előadó kategóriában jelölést kapjon. [Pl. a Mon Cheri helyett, mert én róluk most hallok életemben először.. És ez nem vicc.]
Most hirtelen még 2 énekesnő (????) jut eszembe, akikről lehetett hallani az elmúlt évben, és most mégsincsenek jelölve. Ugyan egyiküket sem kedvelem túlzottan, mégis csodálkozom, hogy Tóth Gabi és Rami nem lett jelölve. Én személy szerint nem is búslakodom emiatt, de ahogy már említettem, így is vannak olyanok, akik kezében nem szívesen látnék Comet gömböt..
Talán még Puskás Petit említhetném meg, mint "hiányzó láncszemet", de ha visszagondolok, ő nemigen csinált semmit az elmúlt évben. Így talán kicsit érthető a 'hiánya'.. Nem tudom.
Minden esetre kiváncsian figyelem majd a fejleményeket! Főleg a Legjobb Férfi előadó - kategóriában, mert szerintem ott a legerősebb a mezőny. :D

Címkék: comet

Szólj hozzá!

igeeen :D:D

lény 2010.05.10. 18:47

Vééégre!
Véééégre megkaptam a Mentalista I. évadát dvd-n! :D:D

Címkék: sorozat dvd boldog dolgaim

Szólj hozzá!

lol

lény 2010.05.08. 19:45

Nézzétek a Megasztár válogatást! Nagyonnnnnnnnnagy! :D:D:D:D

Címkék: megasztár közérdekű közlemény

Szólj hozzá!

Osztálykirándulás - 2010.

lény 2010.05.08. 17:39

Végre itt a várva várt bejegyzés az idei osztálykirándulásomról! Én már nagyon vártam, hogy végre megoszthassam Veletek! :D

Nos, akkor mennyünk is vissza hétfő reggelig.
Itthon  már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás, legalábbis ami engem és F-et illeti, mivel már teljes lázban égtünk. Reggelre maradtak az utolsó simítások, mint például a másnap este bepakolt táska ellenőrzése és az addig kimaradt dolgok berakodása. [Gondolok itt olyan tárgyakra, amik aznap reggel még kellettek. Fésű, papucs, fogkefe, stb..] Miután ezeken is túlestünk, nekem akadt egy kis problémám a táskámmal [illetve Anya kolleganőjének a táskájával]. Ugyanis - csak úgy, mint tavaly - nem akart becsukódni a zipzárja. Én kis híján elkezdtem bőgni, mert tavaly ugyanez volt, csak akkor még volt időnk átpakolni egy másik táskába. Most pedig az utolsó pillanatban történt mindez. szerencsére végül megoldódott és Anya a biztonság kedvéért [hogy visszafelé se legyen majd gond] még be is szappanozta a zipzárt.
Elkészülésünk után idultunk is az állomásra, ahonnan körülbelül 20 perccel a megérkezésünk után indult a busz. Az odafele út nagyon kellemesen telt. Kicsit ugyan fáradt voltam, de a zenehallgatás és az ablakon való kibámulás hamar elfeledtette velem ezt az érzést. :)) Héba-hóba még fotózgattam is, mert tetszett az ablakon túli látvány. :D

Mint ahogy korábban írtam is, tudtuk előre, hogy a megérkezés után túrázni megyünk. Nos, ez a terv egy picit módosult, mivel mikor odaértünk Mátrafüredre, nem volt szállásunk. Kicsit pontosabban szólva; nem foglalhattuk el a szobáinkat, mert állítólag még nem takarították ki őket. Így aztán körülbelül másfél - 2 órát várakoztunk kint..
Ezalatt az idő alatt fölmentünk a Sástói Kilátóra, ami elég nagy próbatételnek bizonyult sokunk számára.
Egy 50 m magas kilátóra "kellett" [nem volt kötelező] fölmennünk elég szűk csigalépcsőkön. Néhányunkat szerintem már a látvány is sokkolt kicsit, de én személy szerint úgy voltam vele, hogy a látvány miatt megéri. Ezért aztán én is fölmentem. Háát, nem a lépcsőzés volt életem legnagyobb kalandja, de végül a látvány kárpótolt minden aggályomért. :D
A kilátózás után másfél órával  vééégre választhattunk magunknak szobát, és a berendezkedés után indultunk is túrázni., ami kezdetben nagyon kellemes kis időtöltés volt - a sok lejtő ellenére is. :D Viszont sajnos nem élvezhettük túl sokáig, ugyanis fél órával az elindulás után esni kezdett az eső és nem is hagyta abba jódarabig.
Imádott ofőmet és osztályfőnökömet pedig eggyáltalán nem zavarta ez a kis időváltozás, így aztán folytattuk tovább a túránkat.. :|

A nap többi eseményéről röviden csak annyit, hogy 9 körül Tábortűz volt, utána pedig mindenki "azt csinálhatta, amit akart", mert nem volt takarodó. Persze a tanárok azért ellenőrizték, hogy ki mit csinál, de nem volt senkire különösebb panasz, így elmondhatom, hogy az este is nyugodtan telt. :D A mi hármasunk [F, H és én] elég hamar kidőlt; olyan éjfél körül már mind szundikáltunk. :)) De szerintem ez nem is gond, mert így legalább kipihenten tudtunk ébredni másnap. :D
Ami még fontos lehet az első nappal kapcsolatban, az az, hogy brassóit vacsoráztunk. :P
Ami pedig a második napot illeti:
A korai fekvésnek köszönhetően idén nem késtük le a reggelit, azaz sikerült időben felkelnünk. :D [Egyébként jobb is, hogy nem aludtunk el, mert az ofő helyettes azt mondta, hogy aki késik, nem kap reggelit. :O] Én nagyon sajnáltam is volna, ha nem ehettem volna meg azt a 3 virslit [pontosabban csak kettőt] finom teával. :D
Reggeli után bobozni ment volna a kis csapat, de az eső 'megint' közbeszólt, így csak kis tolódással tudtunk kimozdulni a táborhelyről. Azalatt az idő alatt a fiúk csocsóztak, mi pedig a szobánkban kártyáztunk nagy hahotázások közepette. :D
 Az eső eláltával azonnal elindultunk a Bob-pályára. Nem volt túl egyszerű odajutni, mert közel 206 lépcsőfokot [igen, megszámoltam! :P] kellett megmászni, mire fölértünk. De megérte, mert mindenki nagyon jól érezte magát. Voltak néhányan, akik nem elégedtek meg 1 menettel; 5× is "végigkocsikáztak" a bob - pályán! :D
A legemlékezetesebb számomra egy öreg 'bábu' volt, aki wc-n ülve mondogatott vicces monológokat.
 Ebből - ha nem haragszotok - most nem idéznék. Lényeg, hogy hosszú percekig álltunk előtte és vártuk, hogy végre megszólaljon. :D

Az élvezetes bobozás után indultunk haza ebédelni. A menü ezúttal húsleves volt rántott hússal. Nem sokkal az ebédet követő szabadfoglalkozás után indultunk is haza.
Visszafelé már nem egyedül ültem, aminek kezdetben nem örültem túlzottan, mert azt terveztem, hogy a hazaúton szintén zenét hallgatok majd. De mint mondtam, nem így történt, hanem B mellett töltöttem a busz-utat. És nem telt rosszabbul ez a buszozás, mint az egyedül végigült odaút. Sőt! Meg merem kockáztatni, hogy annyiból mindenféleképpen jobb volt, hogy visszafelé nem némán, bedugott fülekkel ültem, hanem részt vettem a körülöttem zajló beszélgetésekben. :D Melyeknek másik fontos szereplője G volt. :D:D Azt, hogy jókat beszélgettünk, csak fokozta az, hogy megnézte az [osztálykiránduláson] általam készített képeket is. Kimondottan örültem neki, hogy érdekelte. :D

Mindent összevetve tehát; az idei kirándulás is nagyon jó hangulatban telt. Nem állítom, hogy ez volt mind közül a legjobb [márcsak azért sem, mert azok 3, míg ez csak 2 napos volt], de én idén is szép emlékekkel tértem haza! :D
 

Címkék: osztálykirándulás dolgaim

Szólj hozzá!

koktit

lény 2010.05.05. 19:34

Óóóóóóóó, mit tudtam meg..
Holnap......
holnaaaaap!!! :D:D

De jó lenne... :)
Olyan régóta szeretném.....

Címkék: titkok dolgaim

Szólj hozzá!

jelentem

lény 2010.05.04. 22:12

Hazaértem épen és szépen, a héten várható a hosszú beszámoló! :D

 

Éééééééééééés:

NAGGGGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NEKED!!!!!! :D:D:D:D

A legboldogabbat... :D

Szólj hozzá!

A szerdai viszontlátásra! :P

lény 2010.05.02. 16:49

Csak azért jöttem, hogy elköszönjek. Tök jó belegondolni, hogy holnap ilyenkor már nem leszek Budapesten. :D
Nem tudom, hogy mennyire leszek fáradt kedden, mikor hazaérünk, ezért nem ígérgetek semmit. Amikor tudok, írok, és beszámolok mindenről a kirándulással kapcsolatban! :D
Addig is Legyetek jók! :D:D

 

Címkék: dolgaim

2 komment

:) ...

lény 2010.05.01. 18:13

Hmmm... épp a Believe című számot hallgatom Josh Groban előadásában. Egyszerűen elképesztő, hogy nyáron is úgy eltudok olvadni tőle, mintha csak egy hideg decemberi napon hallgatnám.. Akármennyire is téli ez a szám, mégsem szoktam eltekerni, ha épp ez következik a MP4-emen. :D
Annyira jó..
Azért is szeretem még, mert állandóan a Polar Express-t juttatja eszembe. Látjátok; ezért is nagyon jó filmeket nézni. Mert nem csak egy ötletes történetet lehet élvezni - a jobbnál jobb színészek mellett -, hanem a zenéket is. Feltudnék sorolni jópár olyan zenét, amiket először filmben hallottam és csak utána kerestem rá, hogy pontosan ki is énekli stb..

Ha már szóbakerült az mp4-em, muszáj beszámolnom róla, hogy mennyire szeretem. :D Mióta megkaptam Karácsonyra, szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne hallgatnám. Persze ennek nem mindenki örül, hiszen ha bevan dugva a fülem, [jobb esetben] elszakadok egy kicsit a világtól. És olyankor hiába mond bárki bármit, én "elengedem a fülem mellett". :D:D
A legjobb, mikor az utcán sétálok bedugott füllel. Na olyankor aztán tényleg a saját kis világomban vagyok. A saját kis zenéimmel. :D

Címkék: zene dolgaim

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása