[egy kicsi belőlem]

"Tényleg nagy akarsz lenni?
Akkor legyen merszed nagyot bukni és mégis talpra állni. Had furcsálják, hogy miért mosolyogsz még!?
Ez az igazi nagyság."

"Találj valakit, aki csak annyira normális, mint te."
                                                      /Ő a megoldás c. film/

Ma kezdődtek el a fél évi vizsgáim. Az elsőn már túl is vagyok, 5-ös lett!!!! :D:D
Pedig elképesztően izgultam előtte, ugyanis az előttem lévők elmondása szerint a tanár eléggé bekeményített. Én alapjáraton izgulós típus vagyok, még akkor is, ha tudom, hogy lelkiismeretesen felkészültem korábban.
De igazából akármennyire is készülök, mindig marad 1-2 olyan tétel, amit nem szívesen húznék ki, mert nem vagyok biztos a tudásomban. És ma sikerült ezek közül kifognom egyet.
Hogy ezek után miért lett mégis 5-ös?
Őszintén szólva magam sem tudom.. De úgy érzem, hogy kiérdemeltem! :) Bejárok órákra, jegyzetelek, készülök a vizsgákra. Szerintem elegendőt teszek azért, hogy aztán végül jó jegyet kapjak. :)

Amit mára tartogattam még, az egy álláslehetőség, amire most bukkantam rá.
Ruhabolti kisegítés heti minimum 20 órában, rugalmas munkabeosztással. Igazán kecsegtető ajánlat, főleg, hogy nekem ezen a téren már tapasztalatom is van! Felkeltette az érdeklődésemet, csak már most azon kattog az agyam, hogy ha esetleg összejönne, akkor hogyan tudnám összeegyeztetni a sulival, a gyakorlattal és nem utolsó sorban D-vel?
Ugyanis a leírás szerint hosszú távra keresnek embert - tehát gondolom nem 1-2 hónapra - és nekem az év végi vizsgá[i]mat mindenek elé kell helyeznem, hisz a "végzettségem" függ tőle. Aztán a gyakorlatot sem hanyagolhatom el, mert az meg kell a sulihoz, meg az osztálytársaimmal sem szeretnék kiszúrni.
És akkor D-ről nem is beszélve, akit aztán végképp nem akarok fogok háttérbe helyezni a munka miatt. Később úgyis dolgozom/dolgozunk majd eleget..

Mindezeket végiggondolva beadtam a jelentkezésemet. Főleg, hogy a mai horoszkópom is bíztató dolgokat írt. :P Elvégre, ha nem is próbálkozom, esélyem sem lehet. Ha összejön, majd ráérek akkor gondolkodni a többi dolgon.! :)

"Ha ma ki kellene mozdulnod a megszokott körülményeid közül, tudd, hogy mindenképpen remek eredmények várnak rád. Légy nyugodt, mert akkor is szép pillanatok jönnek, ha csak a szokásos rutinfeladatokat végzed. Az utazás, esetleg költözés, munkahelyváltás gondolata ma mindenképpen fontos szerepet kap. Semmiben se tétovázz, hanem cselekedj!

Napi tipp: légy határozott. Ha vacillálsz egy-egy részletkérdés felett, elveszhet a lényeg!"

Az elmúlt napokban annyira ingerült vagyok, hogy néha már én is megijedek magamtól. :-O :(
Nem tudom, hogy ez most a közelgő vizsgaidőszak [jövőhét!!!] miatt van-e, vagy esetleg valami más rejtőzik a dolog mögött, de eléggé zavar. Mert nem tudom, miért van!?
Újabban D dolgain is egyre gyakrabban - minden nap - kiakadok és panaszkodok itthon - na jó, azért jó pár dologban igazam van! -, meg úgy vettem észre, hogy megint irtó hamar felkapom a vizet apróságokon. :( Az érzés nem új, mert rengetegszer volt már velem ilyen, de olyankor mindig tudtam mi áll a viselkedésem mögött. Most viszont.. kicsit tanácstalan vagyok. :-s

Remélem hamar elmúlik és lenyugszom.

Elegem van, hogy valahányszor nálunk van D, mindig talál valami kifogást, hogy hamar hazamehessen.
"Holnap dolgozom"
"Még be kell vásárolnom a vacsihoz"
"Mosnom kell"
"Takarítanom kell"

Ma is; suli után találkoztunk, feljött, erre másfél óra után benyögi, hogy Ő hazamegy, mert fáradt. [Pontosabban: "fáradt"]
Persze mondanom sem kell, hogy miután hazaért, nem dőlt le, helyette inkább mosogatott meg mittudomén mit csinált..
És tudtam, hogy ez lesz. Mert amiket felhoz "mentségül", legtöbbször csak kifogások.
Azt már meg sem említem, hogy megint kezdi ezt a "nem vagyok éhes, nem vagyok szomjas" dolgot is..
Már épp kezdtem örülni, hogy végre otthon érzi magát, mikor átjön [Ugyanis mikor legutóbb itt aludt, tényleg olyan volt, mintha kicserélték volna. És annyira örültem neki!] , erre tessék.. Ugyanaz a lemez kezdődik újra.
Kérdem én; miért jó ez?
Mert egyszer - kétszer még elnézem, hogy nem tud maradni, mert dolga van, vagy nem kér enni, mert nemrég kajált, de az, hogy folyamatosan ezt csinálja, az már bosszantó. És elszomorító. :(
Mert rosszul esik, hogy úgy viselkedik, mintha nem érezné jól magát nálunk. :( Nem iszik, nem eszik, nem marad sokáig, már-már szinte azt érzem, hogy azt várja, hogy mehessen. És ez nagyon rosszul esik. :'(

Persze én vagyok a hülye, amiért nem kérdezek rá.. Főleg, hogy tényleg sokszor előfordult már.
Bár biztos akkor is lenne valami magyarázata arra, hogy miért viselkedik így. Nem tudom..
Minden esetre, nem bánom, hogy pár napig nem találkozunk, mert most haragszom Rá.

Tegnap az asztalomon történő rendrakás közepette a kezembe bukkant egy Ernest Hemingway novella, amit anno még a gimi utolsó éveiben kellett elolvasnunk. Sajnos nem nagyon emlékszem már arra, hogy miről szólt, de azért 1-2 mondatot [anno] kiragadtam belőle. Ezeket olvashatjátok lentebb. :)

Ernest Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága

"Mindnyájunknak kijut a napi verés, kinek így, kinek amúgy"
"Nem volt senki, akinek bevallhatta félelmét, sem aki vele együtt félhetett volna"
"..Olyan helyzet, amikor nincs mód előre szorongani.."
"Arról van itt szó, hogy némelyik ember oly sokáig marad kisfiú. Néha egész életében. A teste még ötvenéves korában is fiús marad. Nagy amerikai férfikamaszok. Csuda fura népség."
"Úgy eltűnik a félelem, mintha kioperálták volna. Valami más támad fel a helyében. Az a legfontosabb valami, ami a férfit férfivá teszi. Emberré. A nők is tudják ezt. Nem jó az a nyavalyás félelem."

A minap alkalmam nyílt megnézni ezt a filmet a tv-ben. Igazából "szerencsés véletlennek" mondanám az esetet, mert szerintem nem néztem volna meg saját felindulásból.
Egyébként kimondottan tetszett. Kellőképpen izgalmas, kissé borzongató film volt és a humornak is hagytak helyet benne. :) Lehet, hogy felkerül a beszerzendő filmlistára is..

Talán egy időre vége szenvedéseimnek? :D

4

Az emberi jellemről

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Mert ez a legközvetlenebb emberi tapasztalás, igen, a jellem maga az ember.
 S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

Menj te a jó büdös picsába! :'(