Fontos nap ez a mai. Nem feltétlenül nekem, hiszen elméletben már nem érzek semmit Iránta.
Pontosan egy évvel ezelőtt képes voltam Rá több mint 1 órát várni, csak azért, hogy odaadhassam Neki, amit vettem.. Éjfélig vártam arra, hogy elinduljon haza és végre alkalmam nyíljon beszélni Vele pár szót. Felköszönteni...
Végül nem jött össze, mert Ő nem jött ki, én pedig nem mentem be. Már csak az hiányzott volna, hogy mindenki engem bámuljon..
Szarul éreztem magam utána. Csalódott voltam, de amellett rébredtem arra, hogy talán jobb is így.. Hazafelé végig az járt a fejemben, hogy hogyan tovább? Elvégre is, ha már nem tudtam odaadni Neki, amit akartam, legalább a felköszöntés meglegyen.. Még ha csak számítógépen keresztül is..
Nem volt sok időm gondolkodni, hiszen fél 12-re értünk haza.. Gyorsan kellett cselekedni, ígyhát F-el azt találtuk ki, hogy megírom Neki levélben, amit akarok. Ezt most nem fontos leírni, hiszen biztos vagyok benne, hogy még évekig emlékezni fogok rá...

A lényeg, hogy most ideges vagyok és kicsit fáradt. Már tegnap este az eszemben volt a mai nap, sőt, tulajdonképpen már 1 éve az eszemben van.. Lefekvéskor a telefonomnak köszönhetően gondoltam rá, hiszen csörgött 00:00-kor, azzal a szöveggel, hogy; "...... szülinapja <333 :)". Mikor már végre kezdett kimenni a fejemből...
Egyszerűen fura érzés, magam sem tudom, miért.. Talán mert eszembe juttatja a történteket.
Folyton azon agyalok, vajon épp mit csinál? Ő hogyan éli meg ezt a napot? Eszébe jut-e egyáltalán a tavalyi év? ...

Tagadhatatlanul ideges vagyok, és ennek tetejébe a gyomrom is fáj. Épp Bob Marley-t hallgatok, hátha kicsit lenyugtat, de nem úgy tűnik, mintha bármi is változna.
Semmihez sincs kedvem, egyedül csak annak a fiúnak a gondolataiban olvasni, akiről ez az egész bejegyzés szól. Hallod!?!? Én a mai napig gondolok Rád!
Mégha nem is úgy, mint 1 évvel ezelőtt..
Legyen ez az utolsó gondolat.

Boldog Szülinapot!

Épp Michael Jackson-t hallgatok... Még most sem fogtam fel teljesen, hogy meghalt.
Nem voltam fanatikus rajongó, de megrázott a hír. Akárki akármit mond, Jacko legenda volt. És biztos vagyok benne, hogy még évtizedekig fennmarad a neve.
Azt sem tudom, mit írjak!? Az egyik leggyönyörűbb száma megy, amitől mingyárt sírni kezdek. Felfoghatatlan, hogy egy ember élete ilyen hamar véget érhet.. Hiába a kórház közelsége és a gyors mentőautó, ha akkor, ott, abban a percben nincs ott... És ez a legszörnyűbb. Hogy bármikor bekövetkezhet. Hiába eszik valaki egészségesen, hiába jár rendszeresen orvoshoz.. Néha az elővigyázatosság sem ér semmit.
És mindenki csak akkor ébred rá, hogy mik valójában az értékek, amikor már elvesztette őket..
 

Emlékeztek még október 26-ára? Hogy mit írtam akkor? Kiről? Miért?
...
Ahogy beleolvasgatok a régebbi írásaimba, elég sok dolog eszembe jut. Újra átélem a történteket, csak más szemszögből. Van, ami szép emlék marad, van, amit soha nem felejtek el, annyira szörnyű volt..
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a múltat le kell zárni. Akármennyire fáj, túl kell lépni rajta. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem könnyű, nekem több hónapba telt, mire lezártam. De csak akkor lehet boldog a jövőnk, ha átlépünk bizonyos dolgokon..
Oda akartam mindezzel kilyukadni, hogy amit 2008. október 26-án írtam egy bizonyos dobozzal és a RÁ emlékeztető dolgokkal kapcsolatban... azt a mai napig szinte elő se vettem. Még mindig megvan, és jó darabig meg is lesz, mert sok szép dolgot eszembe juttat. De lezártam és továbbléptem.
Mindenkinek így kellene tennie, hogy jobb legyen az élete...

Tegnap elmentem Anyuval vásárolni, mert ideje volt már venni nekem pár cuccot. :D Eredetileg farmerért mentünk, de szokás szerint nem volt. Viszont! Egy jókis szoknyával, meg egy pulcsival gazdagodtam, aminek örülök! :))
Hazafelé menet beugrottunk ODA, ahol idén most kajáltam először. Mióta megújult, csak egyszer voltam bennt, akkoris csak futólag, mert beugrottunk egy újságért..
Fura volt ismét ott lenni, ahol ezelőtt szinte heti rendszerességgel megfordultam, és mikor rendelnem kellett, görcsben volt a gyomrom.. ez az érzés mára már elmúlt, de bennem maradtak az emlékek. Ő nem dolgozott, pedig kiváncsi lettem volna, mondd-e valamit, ha tőle rendelek? Idén mindössze 1× láttam. És biztos vagyok benne, hogy azoknak, akik a mai napig ott vannak, feltűnt, hogy egy ideje nem járok/járunk már oda.. Igen, mert igyekeztem elfolytani magamban Azt az érzést, amit Iránta éreztem. Közben ugye jött a Suli, és jó ideig csak távolról láttam. Később már úgy se, mert szépen lassan kezdtem elfelejteni..
És így lyukadtunk ki odáig, hogy mára már elmúlt az érzés. Már nem vagyok belé szerelmes. És ezt nem azért mondom, mert F bejött a képbe. Ha ő nem lenne, akkor sem táplálnék olyan érzelmeket A fiú iránt, akit közel 1 évig szerettem.
A tegnapi napra visszatérve; a hely megváltozott, vannak új dolgozók is, de akadtak olyanok, akiknek biztos eszébe jutott, hogy hányszor jártam arra. Talán még arról is tudtak, hogy miért/ KIÉRT töltöttem olyan sok időt ott.
Mikor kimentem, hogy megrendeljem a kaját, megpillantottam K-t [a szeretett fiú barátja]. Elgondolkodtam rajta, hogy ő majd biztos beavatja a haverját arról, hogy ott voltam. Márcsak azért is, mert tényleg nagyon rég láttak ott. De persze ez nem jelentett semmit, mert nem érdekelt, hogy mit szól, ha megtudja, vagy ha nem tudja meg.

Miután hazaértünk, néhány könyv fogadott az ágyam mellett. Nem lepődtem meg túlzottan, hisz a bátyám használt tankönyvei voltak azok. Belelapoztam valamennyibe, de a legjobban az irodalom könyv érdekelt. Keresgéltem  - számomra ismert szerzőktől származó - verseket. És rábukkantam Juhász Gyula egyik írására, ami tartalmaz olyan sorokat, melyek pont az előbb említett érzést [illetve annak az elmúlását] írják le. Ezért úgy döntöttem, ezt az amúgy is szép verset megosztom veletek. :)
 

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult          
Arcképed a szívemben, elmosódott 
A vállaidnak íve, elsuhant             
   A hangod, és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.  
  Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek a tekintetedre,
        Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
   Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
  Ne hidd, szívem, hogy ez hiába volt,
 És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
       Mert benne élsz te minden félrecsúszott
      Nyakkendőmben és elvétett szavamban
   És minden eltévesztett köszönésben,
 És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben      
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.   

[ejha, micsoda formát kapott a vers :P]

Majd ezen a 'címtelenségen' lehet, hogy később változtatok, de most nem jutott eszembe semmi frappáns. A Naplómba sem címmel ellátva szoktam irogatni. Már amikor persze eljutok odáig, hogy írjak bele. Mostanában a központban inkább a telefonom, és ez a blog van. Ide írom le az összes bánatom..

S hogy mi kavarog a fejemben ebben a pillanatban? [tudom, senki nem kérdezte, én mégis leírom...]
Elsősorban az, hogy mindjárt szomjan halok. Tudom, röhejesen hangzik, de nemrég kicsit elvonultam a nagy nyüzsitől, és olvastam. Ugyan eleinte nem tudtam teljesen 'átélni' az olvasottakat, mert abban a szobában, ahol voltam iszonyat hideg van, és a könyv azon része, ahol tartottam kissé unalmas volt, később sikerült friss fejjel követnem az eseményeket. Most, hogy túlvagyok a "számomra kissé felfoghatatlan, hogy az a kis 'epizód' miért került bele a könybe?" kérdésen, kicsit idemerészkedtem a géphez. Abban bízva, hogy senki nem zavar meg, és nem kell attól tartanom, hogy valamelyik családtag beleolvas az irkálásomba. Vagy hogy Anyának eszébe jut, mi is az a blog, és értetlenül kérdezgeti, mit keresek én egy ilyen oldalon!?
A másik dolog, ami foglalkoztat... az a bizonyos személy, akit immáron november 8-a óta nem láttam. Igen, Ő. Olvasás közben eszembe jutott, hmmm ez hülye szó rá, mert nem olyan dologról van szó, amit elfelejtettem. Szóval, inkább rádöbbentem, hogy Ő volt[-e] az első ember az életemben, akit igazán szerettem. [?] Azt hiszem ez a kérdés még jó ideig megválaszolatlan marad, amíg át nem gondolom, honnan indult minden, és végül hol lett vége. Abban biztos vagyok, hogy általa megmozdult bennem valami. Ami a hatalma alá kerített, és irányította a cselekedeteimet.

Minden nap máshogy érzek, és másként tennék dolgokat. Olykor legszívesebben mindent elmondanék neki, mert ez már úgysem változtatna semmin. Máskor pedig legszívesebben kiverném a fejemből a nevét, és vele együtt mindent, ami történt. De bárhogy is van; sok dologra örömmel és könnyekkel a szememben emlékszem vissza. És a mai napig nem tudom felfogni, hogy ennek vége. Ő továbblépett, mintha én nem is léteznék..
Gyakran eszembe jut, vajon Ő gondol-e rám? Eszébe jut-e, hogy hogyan néztem rá, mit éreztem iránta... Vannak-e olyan dolgok, amikről talán felidézi azt a napot, amikor együtt sétáltunk és beszélgettünk?
Mi lesz 1 év múlva? Azon a napon, ami minden embernek megadatik, és minden évben csak egyszer jön el? Felidézi majd, hogy kapott tőlem valamit? Ami ugyan valószínüleg már nincs meg, mert nem maradandó dolog volt..
És egyáltalán az, hogy mit gondol rólam? Gondol-e egyáltalán bármit is...


Az lenne a legjobb lezárása ennek az ügynek, ha látná, amiket ide írok. Hogy mi mindenen megyek és mentem keresztül. Ha legalább egy kicsit érezné, hogy mit éreztem és érzek Én?
Akkor talán nem lennék ennyire jelentéktelen... Akkor nem én tölteném be a senki szerepét az életében...
És talán végre felfogná, mennyi fájdalmat okozott nekem.

Pénteken végre kicsit részesülhettem a magányban, mert elmentem otthonról kiszellőztetni a fejem. Rámfért, azok után, amik mostanában történtek. Ugyan, nem mentem hosszú órákra, azért jól esett kicsit egyedül lenni. Persze rettegtem attól, hogy összefutok Velük, de szerencsére nem került sor a találkozásra. Egész úton agyaltam. Rajta, rajtam, Rajtuk. Mindenen. Arra jutottam, jót fog tenni egy ideig, ha nem gondolok a pasikra. Olyan értelemben, hogy most szünet jön. Talán kicsit nehezebb lesz így a felejtés, mert eddig, ha valakiből kikellett szeretnem, könnyítette a dolgomat az, hogy jött valaki más...
Helyette nem jön senki. Nekem kell túltennem magam a történteken, méghozzá egyedül. Most úgysem tudnék szerelmes lenni. Az nem így megy..
Kis időnek el kell telnie, hogy újra tudjak úgy gondolni egy fiúra, mint RÁ...

 Nem térek magamhoz. Tegnap történt még egysmás... Pl, mikor F hazajött, megmutattam neki, hogy mi van az adatlapon.
De addigra bővült;
'Magamról: Iszonyat szerelmes tudok lenni!!!'
'Ezt csinálom, mikor dolgozom: Szerelmemre gondolok megállás nélkül!!!'
'Ezt csinálom, mikor nem dolgozom: Szerelmemmel vagyok...'
F-et túlzottan nem lepte meg a dolog, mert ő még látta is őket. Jólvan...  Legyenek boldogok. De amúgy mostmég elég egyoldalúnak tűnik ez az egész. Mert a csajszi adatlapján nem láttam kiírva semmi ilyesmit. Csak annyi van ott, hogy kapcsolatban.
Egy csomó dolog csak most vált világossá... Meg van egy csomó, amit nem értek teljesen.
Például, hogy nekem biztos azért nem volt esélyem, mert nem vagyok idősebb nála. Tapasztalataim alapján neki a vele egyidős, illetve az 1 évvel idősebb csajok jönnek be. Mostmár nem számít...
És hogy mit nem értek??? Hát pl. azt, hogy akkor 'Bé'-t nem is szerette?? Mert mikor még vele volt, mégcsak annyi sem volt az a.l-ján, hogy 'Családi állapot: Kapcsolatban.'

A legmeglepőbb számomra mégis az, hogy nem vagyok annyira elkenődve...
Nem kezdtem el zokogni, nem rohantam a legközelebbi hídhoz, hogy leugorjak, csak meglepett a dolog. Nem hittem volna, hogy előbb becsajozik, minthogy az exének lesz valakije...
A legjobb, hogy még osztálytársak is. óÓó de jóóó, egész nap együtt lehetnek... még tudnak egymásnak segíteni is... Biztos nagyon dúl a love...
Én meg majd túlteszem magam rajtuk... Semmi sem tart örökké, egyszer még Ő is nagyot fog koppani.. És Őt sem kerüli el a csalódás...
14-e óta nem látott, és szerintem többé nem is fog. Ezzel is örömet okozok neki. ugyemilyenrendesvagyok??
És még így is nekem van lelkiismeret-furdalásom. Amiért ennyire 'félvárról' veszem a történteket.
Pedig úgy érzem, én aztán tényleg mindent megtettem...

Az imént kihagytam, hogy ma láttam Őt.
Ami nem túl meglepő, bár azt hittem, a Forma 1 miatt otthon lesz majd... Hát nem így volt. De Ő persze nem látott, igyekeztem úgy intézni, hogy csak bekukkantok, hogy melózik-e!? Mert utoljára 14-én láttam. És aznap is beszéltünk utoljára. Persze a szokásosat; "Ezt és ezt kérem." "Ennyi, meg annyi lesz." blablabla... Én hülye arra gondoltam, a talink után talán jobban "megnyílok", és elkezdek vele trécselni mindenféléről. Vagy talán Ő mond majd valamit... Na arra várhatok. :'(
A hét minden napján azon filóztam, hogyan tovább?? És mindig arra lyukadtam ki, hogy VÉGE. Én majdnem mindent megtettem annak érdekében, hogy barátságnál több legyen köztünk. Bár, ha jobban belegondolok, barátok se vagyunk...
Ő nem reagál a lépéseimre, és nem küld jeleket... Csak félreérthetően viselkedik. Nem tudok eligazodni rajta. De döntést kell hoznom. Mert ez így nem mehet tovább... Ez a se veled- se nélküled izéé. Én szeretem... szerettem... Már magam sem tudom, mit érzek...
Hátmég, hogy Ő mit érez...

[...] !?!?

Tegnap mondott egy furcsa dolgot a magyar tanárom... Gondolom arról jutott eszébe, hogy új osztálytársat kaptunk. És mivel vele volt az első óránk, ő kérte meg R-t, hogy kicsit mutatkozzon be. Miután leült, a tanár úr elmondta, hogy kutatások kimutatták, hogy ha meglátunk egy 'idegent', pontosan, vagy legalább 35 féle véleményt alkotunk róla. Azaz 35 előítéletünk támad, még ha nem is ismerjük... Csak elképzeljük milyen lehet, és többféle dolog fut végig az agyunkon. És milyen igaz! Én most igyekszem leírni mindent, ami eszembejuthat egy emberről, akit életemben először látok meg. A végén meglátjuk mennyi jött össze!? :) [a sorrend most attól függ, hogy milyen sorrendben jutottak eszembe]

- alkat
- méretek [nem kell rögtön ARRA gondolni.. :P]
- súly
- hajszín
- szemszín
- ruházat
- stílus
- megjelenés
- hang
- mosoly [van-e egyáltalán?]
- családi háttér
- pénzügyi háttér
- ápoltság
- viselkedés egy idegen környezetben
- menés
- dohányzik-e?
- táplálkozása [eszik-e húst? stb..]
- zenei ízlés
- egyéb dolgokban az ízlése
- párkapcsolata [van-e?]

Fúúú, tudom, ez közel sincs 35, és a legtöbb dolog egybe tartozik, illetve van köze a másikhoz, de ha még eszembejut valami, feltétlenül leírom!
Ja és szerintem ti is próbáljátok ki, hogy ha megláttok egy 'idegent', akivel azelőtt soha nem találkoztatok, mennyi minden fut végig az agyatokon? Szerintem meg lesz az a 35.. ;)

 ...Mert eszembejutott az osztálykirándulás, és mert jó ez a dalocska... :D

 

Ezek annyira, de annyira fura dolgok... Pár napja nem tudtam belépni, és majd' beleőrültem, mert egy millió dolgot leakartam írni. Aztán másnap minden rendben volt, és már nem is volt fontos, hogy írjak... De most eljött az ideje, mert annyi minden felgyülemlett, hogy muszáj megosztanom veletek. :)

Kezdeném azzal, hogy ELEGEM van a majdnem mindennapos 7 órákból! A fenébe is, mire mi végzünk, totál üres a Suli, még a nagyoknak sincs az első héten negyed 3-ig tanítás. És nem hinném, hogy a tanárok is szeretnek bentmaradni.. Akkor mire jóó??? :@

Ma fenomenális volt az irodalom... :D Engem annyira elvarázsolt... teljes áhitattal figyeltem, mit beszél a tanár. [NEM azért, mert olyan 'hüdejólnézki', hanem, mert tetszett az óra] Első órán leszögezte, hogy az egész tanév beszélgetésekből áll majd, mert ő szeret úgy tanítani, hogy kikéri a tanulók véleményét, és megkérdezi, mit gondolunk az adott versről/olvasmányról/témáról... stb. A mai napon az volt a téma, hogy "Mi értelme van az irodalomnak?" Erről beszélgettünk egész órán, és nekem nagyon tetszett. Elindított bennem valamit, vagy nem is tudom... :))

Anyu kórházba került... Valami kivizsgálás miatt. Nagyon szar nélküle, mert ennyi idősen még nem vagyok egészen önálló. Hozzá vagyok szokva, hogy reggelente kelt, és megcsinálja az uzsimat... De most nélküle kell majd egyedül fölkelnem, mert F beteg, V-nek pedig elmarad az Isi pénteken... Így belekóstolhatok az önállóságba egy cseppet. Holnapra sokat kell tanulnom, illetve kellett volna, de én egyáltalán nem vittem túlzásba, sőt... De most van kifogásom, mert miután hazajöttem fél 3 körül, elmentünk beiratkozni a zenesuliba, utána bementünk Anyához. Kb fél 7 körül voltam igazán olyan állapotban, hogy "na jó, mostmár nem ártana egy kicsit a tanulással is foglalkozni"...

... felszállunk a fogaskerekűre???

... nincs a zsebemben egész úton a kezem???

... mondom neki, hogy JÓL éreztem magam!?!?

... felhívott volna... ????

Ady Endre:

Elválunk

I.

Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.
Engem egy halvány arc űz messze, messze
S neked másutt is én jutok eszedbe...
Elválunk most már, te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

Eszedbe jut majd, eszedbe jut néha
Egy szegény bolond, rajongó poéta,
Ki meg sem csókolt, csókodra se vágyott,
Csak bolond szívvel szeretett, imádott...
Elválunk most már. Te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!...

II.

Gondolkozom úgy néha, éjszakákon:
Ami történt, egy kész modern regény.
A hősnő már régen túl van az álmon,
A hős pedig - tán nem is hős szegény.
S miként az öreg Dumas rég megírta:
Kaméliára pénz is kell elég,
Szükség volt a Deus ex machinára
S megjött a Mentor, gazdag és derék.

Enyém aztán a regény többi része,
A tragikum komikummal vegyes...
De ez már csak egy balga szív regénye,
Foglalkozni evvel nem érdemes.
A mámorban akartam elfeledni
Egy mámoros, bolondos, bús regét -
Ugy-e, jó tárgy vón' egy modern regénynek?
Perverzitás, mi lenne más egyéb?!...

III.

De majd, ha egyszer - valami csodából -
A régi lángot visszanyerhetem,
Megéneklem e szomoru szerelmet,
Akkor tán nem fáj, ha emlékezem...

És szólni fog majd egy lányról a nóta,
Kiről egy balga trubadur dalolt,
Ki eltiport egy dallal telt világot
S ki - mint a többi - gyenge, léha volt.

IV.

Elválunk most már. Eladtad a lelked...
Hisz' én mi voltam?... Álmodozó koldus,
Szívvel fizettem csupán a szerelmed!...

Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is,
De majd a fényben keresed a lelket -
Felednél mindent, emlékezel mégis!...

Faludi Ferenc:

NEM SZERETEM, NEM GYŰLÖLÖM...

Nem szeretem, nem gyűlölöm,
Nem keresem, nem kerülöm,
De mégis
Nála nélkül nem lehetek
Én is.
Csak tisztelem, csak becsülöm,
De mégis
Nála nélkül lélekzetet nem vehetek.

Elkérte a számom...
De nem hív...
És nem ír..
Akkor mért kérte el?? Illedelem? Mert első találkozáskor ezt így szokták? Esetleg, mert nem szereti az msn-t?? Vagy csak azért, hogy engem basszon át.. Mondván, hogy "ez a hülye most reménykedni fog, hogy lehet köztünk valami. Közbe csak szivatom, mert épp nincs jobb dolgom, és mert totálisan belémzúgott..."
Hát ha ez a helyzet, akkor velem is az történt, mint jónéhány nővel ebben a világban. Átbaszott egy szemétláda pasi.

Márcsak azt kéne tudnom, ilyenkor mi a teendő?? Faljak csokit, mert az jó szerelmi bánatra?? Hát amúgy marhára nem.. Kezdjük ott, hogy eleve elszomorít, ha mongyuk elhatározom, hogy "na akkor én most csokit fogok magamba tömni, amíg ki nem pukkadok" , és nincs itthon csoki.. A másik dolog, hogy úgyis hiába falok, mert mégcsak megsem hízok tőle, és attól nem változik SEMMI. Ő ugyanúgy nem akar semmit tőlem, én pedig ugyanúgy sóvárgok utána...

 

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod." /Márai Sándor/

 

" - Hogy köszönsz el valakitől, aki nélkül el sem tudod képzelni az életed?

 - Nem köszöntem el. Nem mondtam semmit. Csak elsétáltam."

                            /A távolság íze c. film/

"Keres a lelkem, kíván a szám... De hiába hívlak, csak a magány nyit rám! Könnyes szemmel a telefonod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. A lelkedben keress, ha néha hiányzom..."

/Ismeretlen/

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!"

/Müller Péter/

"...Hisz tudod, hogy várok rád ameddig csak lehet, s ha majd a halálos ágyamon utoljára suttogom a neved, talán elhiszed majd, hogy tényleg szerettelek..."

/Ismeretlen/

"Ha szeret, kit szeretsz, úszol a szerelem tengerében. De ha nem szeret, megfulladsz benne."

/Playgirl/

[...]

"...hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted..."

Utálom, hogy vége. Annak, ami nem is volt. És, hogy csak én hittem, hogy van... És utálom, hogy mindenki engem sajnál. Ennél jobban márcsak egy bizonyos embert utálok, akiről minden eszembe jut...
És utálom, hogy minden RÁ emlékeztet.

Na ennyih.. most kb így érzem magam...

Hihhetetlen dolog történt 1-én!!! Találkoztam VELE. (L) De nem a véletlennek köszönhetően, hanem előre megbeszéltük a talit. :):)

21.00-kor találkoztunk, és közel 2 órát sétáltunk a városban. Jókat beszélgettünk.:) Sikerült megbizonyosodnom róla, hogy;

- aranyos

- kedves

- udvarias

- vicces

stb..stb..

Istenien éreztem magam. Felejthetetlen nap volt... <3

                

Baranyi Ferenc:

 

       Az ébrenlét a bátorság

 

Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.
Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!

Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,
büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.

Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.
Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.

Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,
aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!

Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.

Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.

Meghozzá többféle. Ha lehet ezt így mondani. Meg, ha egyáltalán ti hisztek bennük. Bevallom, én másodikos, igen jól olvassátok; MÁSODIKOS koromig tényleg hittem benne, hogy a Karácsonyi ajándékokat a Jézuska hozza. Persze, nem mintha most nem 'hinnék' benne, de 15 évesen elég érett vagyok, hogy tudjam a "titkot". Hát minden esetre elég nagy csalódás volt, de ha komolyan belegondolok, előbb-utóbb rájöttem volna az árulkodó jelekből... [ha tényleg létezik, mért nem láthatom, stb...]

Nemrégiben kiválogattam régebbről összegyűjtögetett cikkeimet a boszorkányságról, mágiáról, meg hasonló elvontságokról [nem rossz értelemben], és ráakadtam egy igen érdekes idézetre;

"A gombóc a torokban, görcs a gyomorban, nehezedő légzés, vagy a hirtelen megizzadó tenyér- a legfontosabb jelek, amelyek a személyes védőangyaltól jövő figyelmeztetések."

Ehhez nem fűzöm hozzá a gondolataimat, mindenki helyezze el magában valahol, és gondolkodjon el...

 

Inkább megosztok veletek még egy 'angyali' idézetet;

"Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak."

A napokban nagyon megfogott egy számomra új 'felfedezett'; SP. Lehet, hogy némelyikőtöknek ez nem mond sokat... Egy közel 20 éves srácot takar az "SP" név. Hangsúlyozom, NEM az új 'kiszemeltemet'!!! Nem, mintha nem lenne helyes... És még hangja is van [szerintem]. :) Ha kiváncsiak vagytok, katt youtube-ra, és keressetek rá az Állj meg című klippjére. Megéri, én folyamatosan azt hallgatom, és nézem. :)

Íme a kedvenc soraim belőle;

"Félned nem kell nem felejtelek el,
Ha menned kell, akkor sem engedlek el.
Ne is kérdezd mert a válasz ebben lesz,
Neked én kellek, nekem te kellesz! [...]"

 

És ha már zenénél tartunk, mostanában eléggé rákattantam a Sláger rádióra. Azon belül is a Szerelem Hullámhosszán-ra. :) (L) Mondanom sem kell, hogy csakis romantikus, csöpögős, érzelmes zenéket adnak le, hogy tudjak mire elszenderedni... :) Nem mondanám, hogy odavagyok Somló Tamásért, de valamelyik este megfogott a 'Gondolsz-e rám?' c. dala.

Ígyhát abból is idézek;

"Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?"

 

Hát ezek után nem hagyhatom ki a legendákat sem... Kezdve Steve Wonder-től Lionel Richie-ig... Egyszerűen fantasztikusak. Néha elcsodálkozom, mi magyarok mért nem tudunk legalább egy kicsit "ilyenek" lenni!? ...

Jelentem, sikeresen helytálltam ez évi évfolyamvizsgáimon. :) Ugyan lehetett volna SOKKAL jobb is, de örülök, hogy végre túlvagyok mindenen. Viszont elgondolkodtam, hogy jövőre muszáj lesz belehúznom a tanulásba, mert ez így nem mehet tovább... Ahhoz képest, hogy 5-6.-ban milyen jó tanuló voltam [ez alatt persze ne azt értsétek, hogy csak 5-ös, 4-eseim voltak...], most rengeteget rontottam... :(

Sajnos most is kell még tanulnom, mert holnap vár rám egy földrajz doga, meg egy fizika T.Z. Így majd valamikor máskor számolok be a visegrádi útról...
                           
[folyt.köv.]

"Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak."
                                 /József Attila: Óda, részlet/

József Attila:  
                      
                                      Reménytelenül
                                     Lassan, tűnődve

    Az ember végül homokos,
    szomorú, vizes síkra ér,
    szétnéz merengve és okos
    fejével biccent, nem remél.

    Én is így próbálok csalás
    nélkül szétnézi könnyedén.
    Ezüstös fejszesuhanás
    játszik a nyárfa levelén.

    A semmi ágán ül szivem,
    kis teste hangtalan vacog,
    köréje gyűlnek szeliden
    s nézik, nézik a csillagok.

Igen, na végre ismét jelentkezem.:) De nincs túl sok időm, mondandóm viszont annál inkább!!! Legelőször is az, hogy SZERETEMM... <333 Egyre jobban :) :) Pedig nemrégiben volt egy időszak, amikor kissé 'meginogtam'... De ennek vége, mert rájöttem, hogy a másik fiú nem érdekel, és ha egy percre végigfutott az agyamon, hogy milyen lenne vele, az is csak azért volt, mert vele álmodtam, és mert sokan mondták, hogy összeillenénk, meg ő is félreérthetően viselkedett... DE ez már nem számít.

Inkább kinyögöm, hogy kissé [sőt BAROMIRA] kezdek betojni, mert a nyakamon van a töri írásbeli... Ugyanis az én drágalátos Sulimban minden év végén vizsgák vannak, amolyan 'felkészítés' az érettségire... pffff Neméntaláltamki.

Sajnos a gép még mindig nem javult, szerintem most csak jó napja van, és megengedi, hogy megosszam az idetévedőkkel, hogy mostanában nem leszek... Csak max info órán tudok majd pár sort írni, ha a tanár nem foszt meg az internetezés örömétől. :)

Jaj nekem; a gitár vizsga is rögvest itt van.. De ahhoz valamelyest hozzászoktam a 6 év alatt, mióta pengetgetek... :P

Ésés náthás vagyok, immáron egy hete, mert sikerült begyűjtenem Balatonon egy jókis megfázást... Mentségemre legyen mondva, vagy szólva, nem tudom hogy szokták mondani, hogy NEM VOLT FŰTÉS, így este a szobában fagyoskodtunk... Meg rettegtünk a bogaraktól/rovaroktól, egyszóval minden mozgó, nem emberre emlékeztető lénytől... :)

ÁáÁ.. mit akartam még??? Ja igen; tök jó dolog blogolni :) Csak mióta inkább ide öntöm ki minden gondolatomat [na jó azért nem mindet...], lusta vagyok az eredetibe is leírni. Köztudott, hogy lassan írok [de szépen!:)], és nincs kedvem nekiülni... Pedig a kézírásos Napló annyiból jobb, hogy majd előtudom venni százmillióbillió év múlva, és rácsodálkozhatok az akkori kézírásomra. :P Tök muri.

És ma kedd van. A kirándulás óta levagyok maradva 'naptárilag', így nem tudom, hogy ma van-e Életképek!? Pedig aztat szeressem... V-nek abban igaza van, hogy folyton telefonálnak, és nem történik semmi, de engem attól függetlenül leköt. Meg tök jó a magyarhangokat látni. Értitek hogy értem???

Jee holnap meg Dr. House. <333333 Csííípemm :):)

Tök fura, illetve nekem nem, de ennyi írás után, azaz inkább olvasás után, mert Én írok, Te meg olvasod:). Szóval azt akarom mondani [írni], hogy biztos feltűnt már, hogy az írásom, meg talán a fogalmazásom kissé kilóg a sorból. Arra próbálok célozni, hogy én nem úgy írok, mint a mostani 'fiatalság'.
Azaz így--> Naon jo vt a tegnapi buli, sztem mehetünk hnap is...
Nálam ez a mondat így nézne ki--> Nagyon jó volt a tegnapi buli, szerintem mehetünk holnap is.
Nem értem a 'mai' embereket... Lehet, hogy én lusta vagyok a Naplómba mindent leírni mégegyszer, de mások meg lusták leírni egy szót normálisan. Lassan ott tartunk, hogy a Sulis füzetekbe/dolgozatokba is 'hiányosan' írnak... [*értelmetlenül néz maga elé*]

A betegeskedésemre visszatérve holnap attól még megyek, mert lázam nincs... [még ;)] Semmi kedvem visszarázódni. :S Már előre látom, hogy mindenki azt kérdi; "Mi bajod volt? Meggyógyultál?" Na nem baj, majdcsak túlélem valahogy... :)