[egy kicsi belőlem]

Olyan szépen eltűnt, hogy most már tényleg kezdem feladni a reményt.. :'(

Most miért kell ezt csinálni velem??
Miért kell A-nak felszívódnia? És kétségek közt hagynia engem?
Az msn beszélgetés óta elkezdtem tényleg reménykedni abban, hogy talán valami ismét kialakul köztünk. Erre Ő eltűnik.. :(
És fogadok, hogy ha legközelebb beszélünk, valami olyan hiperszuper magyarázattal rukkol majd elő, hogy megint én fogom rosszul érezni magam, amiért mérges voltam Rá, hogy felszívódott. :(

De... ha már nem találkozunk, nem beszélünk telefonon hosszú percekig, és nem is sms-ezünk, legalább msn-en hagy beszéljek Vele! :'( Úgy hiányzik... :'(

Nem bírtam nézni, hogy fentvan, ezért én is felmentem megint.
Aztán meg azt nem bírtam nézni, hogy mindketten fentvagyunk és ennek ellenére nem beszélünk..
Ezért írtam Neki..
Ennek már több, mint 30 perce. Azóta semmi válasz, én meg mingyárt sírógörcsöt kapok, amiért voltam olyan hülye, hogy írtam Neki. Meg amiért voltam olyan hülye, hogy reménykedtem abban, hogy köztünk valaha ismét lesz valami.
Ennyire senki nem lehet szerencsétlen!
Hülye barom vagyok.. :'(

A faszért nem tudom felfogni, hogy Ő már réges rég túllépett rajtam!?
És ez mindössze csak nekem nem volt világos eddig..
Vagy csak szimplán bíztam benne, hogy mindenki más téved. :'(

Kurvára letiltott..
Olyan NINCS, hogy ennyi idő alatt egyszer se legyen fent msn-en!
:'(

Csak tudnám, hogy mivel érdemeltem ezt ki? Mit ártottam én Neki? :'(
Miért csinálja ezt velem?

"Mikor utoljára együtt voltunk, mikor utoljára öleltél és csókoltál, még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó.."

"Nehéz elhinni, hogy az, aki valaha mosolyt csalt az arcomra, az most könnyeket csal a szemembe.."

Jajjj ne.. :'(
F átírta a jelszavát facebook-on és emiatt nem fogok tudni felnézni.. És.. nem fogom tudni megnézni A adatlapját.
Neeeeeeee :'(
Így végképp nem fogok tudni Róla semmit. :'( És ebbe bele fogok őrülni. :((

Gondolkodtam egy keveset és utánaolvastam, mi minden történt velem ebben az évben, de úgy döntöttem mégsem lesz most részletes év-elemzés.
Nem vagyok abban a hangulatban, hogy minden apró kis momentumot felidézzek, ezért aztán csak azokat a dolgokat írom le, amik eszembe jutottak.
Például az, hogy ez az idei év számomra az "új dolgok kipróbálásában" volt emlékezetes. Hisz kipróbáltam a cigit, ittam pálinkát és...

Szóval kipróbáltam új dolgokat és bár nem mindegyik jött be, egyiket sem bántam meg! Azt mondjuk megkell valljam, a cigihez mindig is úgy álltam hozzá, hogy inkább húzom-halasztom a kipróbálását, nehogy a végén még rászokjak.. :P Mindig is azt hittem, hogy az olyan könnyen megy. :P
És bár most is úúgy elszívnék egy szálat.. nem kell aggódni, nem leszek dohányos! [remélem.. :P]
Ami a pálinkát illeti, talán az is jól jönne most, hogy kicsit elengedjem magam.. De mivel nincs a közelben és feltehetőleg ha lenne sem innék.. teljesen mindegy. :D

A másik fontos dolog, amiről 2010 kapcsán írhatnék, az A-val való kapcsolatom. Már ha azt a néhány napot lehet kapcsolatnak nevezni..
Nincs kedvem felidézni az együtt töltött rövid kis időt, mert akkor aztán tuti kibuggyan belőlem a régóta benem szunnyadó sírás, szóval ennyit 2010-ről.
Jövőre talán többet írok majd..

Minden jót!

Az év utolsó napja.
Összegeznem kéne.
És szeretnék is, de nem megy.
4 napja nem hallottam A-ról és kezdem nagyon úgy érezni, hogy felszívódott. :'( És ez annyira elkeserít.
Azt hittem a "majd beszélünk még" azt jelenti, hogy a közeljövőben dumálunk.

És ha ez a nap anélkül telik el, hogy beszélnénk, hagyom az egészet a picsába..
Megpróbálom elfogadni, hogy kurvára nem akar már tőlem semmit.
Lehet, hogy régen jelentettem Neki valamit, de mostanra ez megszűnt. Nincs többé.

:'(((((((((

Amíg itt voltak a rokonok és P, azalatt is annyiszor eszembe jutott A..
Mert ma Ő is itt lehetett volna..
Megismerhette volna a családomat, rólam is több dolgot tudott volna meg.
á, haggyuk... annyira rossz passzban vagyok így is, hogy nem kéne még fokoznom ezt a hangulatot..
Csak annyira szarul esett, hogy F és P az orrom előtt érezte jól magát..
És dühös vagyok magamra, amiért rájuk vagyok mérges a boldogságuk miatt.
Csak tényleg annyira szar.. :'(:'(:'(

És utálom magam, amiért Karácsonykor ilyeneket írok. :(

Mégiscsak ide tudtam jönni, mivel mostanra minden vendég elment.
Sőt! EGGYESEK a kelleténél korábban mentek el, úgy érzem.. Eleve később jöttek és mikor elkezdtek készülődni, én szó szerint ledöbbentem. És értetlenül álltam az indulásuk előtt, mivel máskor 8-ig itt vannak. Most meg..
Jöttek, ajándékoztak, ettek-ittak és el is mentek.
Kicsit rosszul esett. :(
Márcsak azért is, mert a fiúkkal épp egy nagyon jó beszélgetés közepén tartottunk. És Apa ekkor jött be a szobába és kérdezte, hogy a fiúk maradnak-e még!? Mi pedig néztünk értelmesen, mert nem tudtuk, hogy Apa miért kérdez ilyet? pf. :P

Egyébként délelőtt nagyon írhatnékom volt, mert este volt időm gondolkodni.
Illetve nem is gondolkodni, hanem 'gondolni'. A kettő nem ugyanaz!
Szóval, sok mindenre gondoltam hajnalban.
A-ra leginkább..
Meg arra, hogy senki sem tud róla, hogy írt tegnap. És nem is tervezem, hogy elmondom "bárkinek is".
Egyenlőre ez maradjon csak titok.
Így lesz a legjobb.
Bár jó volna másnak is kikérni a véleményét erről az egészről, csak félek, hogy mindenki ugyanazt mondja majd; hogy ez nem jelent semmit. Ahogy házisárkány is mondta: "nem jelent többet annál, ami". És ez annyira elkeserít. :'(

És tudjátok mi a legdurvább?
Hogy mikor hajnalban felkeltem és benyomtam a rádiót, ez ment.
:'(

Fentvan msn-en..
És úgy beszélnék Vele.... De úgysem fogok, mert a végén még rájön, hogy mennyire hiányzik..
Ő pedig úgysem ír, szóval...
:'(

De legalább nem tiltott le. :)

Most nem megy a címadás..
Gondoltam rá, hogy most is 'szemétláda' lesz, de mostanra kicsit tisztábban látok és rájöttem, hogy nem [csak?] Ő a szemétláda..

Tegnap mégiscsak beszéltünk msn-en, bár A-nak kellett egy óra ahoz, hogy egyáltalán válaszra méltassa magát. Miután leírtam Neki, amit gondoltam és éreztem, az volt a válasza, hogy mindenben igazam van és Ő egy bunkó paraszt volt és sajnálja, ne haragudjak..
Ezután rögtön megkérdeztem Tőle, hogy nem akarja-e esetleg megmagyarázni, de Ő azzal jött, hogy nem tudja megmagyarázni.
ajj, várjatok.. Azt még itt le sem írtam, hogy az sms után [amit kedd 4-kor írtam Neki], írtam msn-en is néhány sort.
Íme; "szia, mi van Veled? ma nem is beszéltünk és már kezdek aggódni :$ ha ezt elolvasod még ma, légyszives írj egy sms-t akármilyen késő van. Szeretném tudni, hogy minden rendben van-e!? aludj jól, puszi! (K)"

Ezek után jött az Ő üzenete hajnalban, de innen már Ti is tudjátok..
A legérdekesebb az egészben, hogy állítása szerint Ő ezt meg se kapta, tehát az sms-t, amit fél 1-kor írt, az én délutáni üzenetem válaszaként írta.

Lényegtelen.. azt akarom már percek óta megfogalmazni valahogy, hogy tegnap A elmondta, hogy annak ellenére, hogy az 'ideálja' vagyok és jól érezte magát velem, mert jó volt velem lenni, beszélgetni.. stb.
Mindezek ellenére azért szakított, mert a volt barátnőjébe szerelmes.
Joggal felmerülhet bennetek a kérdés - ahogy bennem is felmerült -, hogy ha tudja, hogy még mindig őt szereti, akkor miért hülyít más lányt??
Erre azt felelte, hogy nem hülyítés volt, mert akkor tényleg úgy érezte, hogy már elfelejtette az exét és már nem szereti..
De egyik pillanatról a másikra ez az érzés megváltozott.

És ez az, ami engem azóta sem hagy nyugodni.

Hogy miért történhet meg egy ilyen dolog  egyik percről a másikra?
Miért érzi úgy az ember egyszer azt, hogy találkozott egy különleges lánnyal, akivel azelőtt soha, aztán másnap meg úgy elfelejti, mintha nem is lett volna, mert ismét az előző barátnőjére gondol?
Miért nem tudjuk irányítani az érzéseinket?

És miért gondoltam azt, hogy A az a fiú, akire mindig is vártam?
hogy
Ő az, aki törődik velem,
Ő az, akit érdekelnek a gondjaim, az érzéseim, a családom,
Ő az, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok Neki
Ő az, aki sokszor megnevettet,
aki folyton azt hajtogatja, mikor napok eltelte után ismét találkozunk, hogy mennyire hiányoztam Neki..
És Ő az, aki azt kérdezi tőlem, hogy "Hogy tud az ember ennyire ragaszkodni valakihez?"

Aztán kiderül, hogy mindez csak valami idióta, felfoghatatlan, érthetetlen, rövid ideig tartó fellángolás volt.

És itt véget is ér minden.
Megszűnnek a jóéjt sms-ek, a hosszú percekig tartó telefonhívások, az msn-ezések, a találkozások, az ölelések, a csókok és az együtt töltött órák is...
Csak épp a hiánya nem ér véget. Mert az egyre erősebb és gyötrőbb lesz.

És ha arra a rövid kis időre gondolok, ami alatt rengeteg dolgon keresztülmentünk és amialatt megismertem,
rájövök, hogy mégsem ismerem..
És mégsem mentünk keresztül sok dolgon, mert az egész nem tartott tovább 10-11 napnál.
És én ennek ellenére úgy szenvedek, mintha hónapokig, vagy akár évekig lettünk volna együtt.

Talán azért fáj ennyire, mert tényleg elhittem, hogy sokáig fog tartani ez a kapcsolat.
Tényleg elhittem, hogy létezhet olyan ember, akinek végre én számítok sokat és aki minden öleléskor ugyanúgy azt érzi, amit én; hogy soha többé nem akar elengedni..

És annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy az Ő érzései miatt lett vége, mégis magamban keresem a hibát.
Hogy hol rontottam el?

Soha többé nem akarok senkit közel engedni magamhoz.
Épp ez az, amitől mindig is féltem. Mert ha valakit közel engedsz magadhoz, akkor ő sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint az, akihez nem ragaszkodsz annyira.

És a végén nem marad más, csak a szenvedés.
Meg a gyötrő fájdalom, a hiány és a tudat, hogy az élet ugyanúgy megy tovább..


Most még borzasztóbban érzem magam, mint akkor, amikor azért szenvedtem, mert a fiú, aki tetszett, mással járt, vagy nem vett észre, vagy egyszerűen csak élt és nem is tudta, hogy van egy ember, aki mindent eldobna azért, hogy vele lehessen..
És ha ez eszembejut, akkor azt érzem, hogy többé nem is kell senkit közel engednem magamhoz, mert úgyis csak szenvedés lesz a vége. Ha pedig így is - úgy is szenvedek, akkor inkább a "kevésbé" fájdalmasat választom..

Úgyhogy ne haragudj H, de a kérésednek, miszerint; "emiatt ne menjen el a "kedved" azért más fiúktól", nem tudok eleget tenni..

Egyenlőre maradok a magányos életmódnál. Ahoz már úgyis hozzászoktam az évek alatt.

Nem válaszolt.
Pedig bíztam benne, hogy legalább msn-en megtudjuk beszélni, hogy miért döntött úgy egyik napról a másikra, hogy szakít velem?
És hogy miért SMS-ben tette mindezt?

Igen, jól látjátok, sms-ben osztotta meg velem, hogy - idézem;
"Találkoztam a volt barátnőmmel. Nem akarok bunkó lenni sajnálom, de elgondolkoztam és rájöttem, hogy nagyon szeretem őt. Szerintem hagyjuk ezt a kapcsolatot. Ne haragudj! Szia!"
Erre az sms-re keltem fel hajnali fél 1-kor.
Aztán vagy 2 órán keresztül bőgtem, hol az ágyamban, hol a wc-be bezárkózva.

És most sem írok inkább többet, mert annyira borzasztóan érzem magam, hogy el sem hinnétek.
Konkrétan fáj már a szemem, annyit bőgtem ma.

Tudtam volna még válogatni a szebbnél szebb kifejezések közül, de inkább ennél maradtam.

Van mesélnivalóm bőven, de nem most fogok beszámolni a történtekről, mert épp arra várok, hogy A visszaírjon msn-en. 10 perce írtam neki, de eddig semmi válasz.
Valami azt súgja, hogy nem is lesz..
És ez kezd feldühíteni. :@

és most annyira szar, hogy el sem tudom mondani.

Neeee, nem akarom, hogy tönkremennyen az mp4-em! :'(
Pedig eléggé úgy néz ki, hogy valami nincs rendben vele. :'(
áhh :|

- nuku repülés :'(
- holnap suli
- éhség
Ja és;

"Nincs rosszabb annál, mint boldog embereket látni boldogtalanul."

A mai nap nagyon sok dologra ráébresztett. Pontosabban eszembejuttatott sok nyilvánvaló tényt, amit képtelen vagyok elfogadni.
Gondolok itt arra, hogy ha rögeszmésen csak egy emberre koncentrálok [mert hónapok óta ezt teszem], akkor hiába vágyom arra, hogy bárki is legyen az életemben.
Mert csak rá koncentrálok és mást nem is akarok közel engedni magamhoz..

És a legjobb az egészben..
ha eddig nem volt esélyem nála, ezután meg aztán végképp nem lesz.. mert november 26-án fogszabályzót kapok!

ennyimára

Elakarok menniiiiiiii. De nem mehetek, mert tanulni kell, meg... amúgyse. És áááááááááá olyan rossz. Holnapot sem akarok. :'(
De muszáj.

Most megint annyira rossz passzban vagyok, hogy legszívesebben elvonulnék bőgni valahová. Persze nincs rá lehetőségem, de most nagyon jó volna egyedül lenni..
Pedig akár örülhetnék is, hisz ma gazdagodtam 1-2 új cuccal. Azt mondják, hogy a nők többsége boldogabb lesz egy kiadós vásárlás után. Én mondjuk eleve vásárolni sem szeretek túlzottan. Sőt..

De most mégis annyira rossz..
Mert egyre többször szembesülök azzal, hogy ki kell vernem a fejemből azt a fiút, akiért hónapok óta [egyre jobban] odavagyok. Úgy tűnik, kezd felszállni a rózsaszín köd, vagy nem tudom.
De mostanában egyre gyakrabban suhan át az agyamon a gondolat, hogy; "Hé'! Te megőrültél? Mit epekedsz egy olyan fiúért, aki még csak észre sem vesz? És tuti, hogy semmi esélyed nála? Miért nem érted már meg, hogy Neki se kellesz???"
Tudom, hogy így van, de egyszerűen képtelen vagyok elfogadni. Valahol legbelül a mai napig abban bízom, hogy talán mégiscsak van remény.
Hogy talán mégiscsak érdekelném, ha meglátna egyszer..
Annyira szar..

Ilyenkor miért nincs egy kis luk, ahová nyugodtan elvonulhatok?
És miért kell folyton olyan fiúkba belezúgnom, akik a lehető legmagasabbról szarnak rám, és a tudtuk nélkül okoznak fájdalmat?
Miért?

Ha hamarabb írok bejegyzést, mint tájékozódom a tegnapi eseményekről, akkor valami olyasmi szöveget olvashattatok volna, hogy; "Úristen, el sem hiszem, hogy valóra vált egy régi álmom! Tegnap láttam... És olyan aranyos volt..." stb. stb..

De mivel nem így történt, kénytelen vagyok azokról az érzésekről beszámolni néhány mondatban, melyek most kavarognak bennem.
Nem is tudom pontosan leírni, amit most érzek. Úgy elég nehéz megfogalmazni, hogy nem írok le konkrét dolgokat. A lényeg tulajdonképpen annyi, hogy az a bizonyos személy, aki miatt most akár boldog is lehetnék, olyan dolgot tett, amit egyrészt álmomban sem gondoltam volna, másrészt pedig olyan fájdalmat okozott vele, amit azt hiszem egy darabig nem tudok elfelejteni.

Fájdalom.
Nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb szó, mert ürességet érzek. Mintha minden eddigi "imádatom" és rajongásom eltűnt volna és nem tudnám, mit gondoljak. A gyomrom görcsben, valami olyasmit érzek - azt hiszem -, amit legutóbb VELE kapcsolatban éreztem. Amikor megtudtam, hogy barátnője van. Azután pedig mikor tudatosult bennem, hogy rohadtul leszar és a legkevésbé sem érdeklem semmilyen szempontból, szimplán csak jól esik NEKI, hogy én odavagyok érte...
Talán nem is csak fájdalom és üresség ez, hanem mélységes csalódás is.
Mert Ő csinálta... Amikor Róla aztán tényleg nem tudnám elképzelni..
És mégis.

Néhány óra leforgása alatt átéltem a legjobbat és a legrosszabbat. Mindez alig pár percen belül fordult át mennyből a pokolba.

És most annyira szar...
Sírni akarok.
Egy sötét szobában.
Egyedül.

És tudjátok mi a legszarabb?
Az, hogy az örömömet le sem tudtam írni. Hogy tegnap mennyire boldog voltam és végre tényleg tiszta szívemből azt éreztem, hogy minden rendben van.
Hogy nem kell semmi miatt aggódnom,
Hogy hamarosan a sulinak is vége,
Hogy valóra vált egy hónapok óta dédelgetett álmom.

Erre egy szempillantás alatt minden öröm szertefoszlott.
Az egész csak ennyi: VOLT - NINCS.

Azt hiszem, nem.

Nem elég, hogy decemberben közel 3 hét kimaradásom volt a Suliban,
nem elég, hogy osztályozóvizsgákat kellett tennem,
nem elég, hogy matekból megbuktam félévkor,
most megint itthon vagyok, mert hasmenésem, hányingerem és gyomorfájásom van. Immáron 3. napja, ha a hétfőt is beleszámolom.
És nagyon szarul vagyok. Azt hiszem, ezen a héten már nem is megyek Suliba.
És ezt utálom!!!! Még a múltkori hiányzásom órai munkáit is alig pótoltam be, most kezdhetem előlről. :'( Arról nem is beszélve, hogy lemaradok a matek T.Z-ről, amit persze pont abból az anyagból írunk/írnak, amit nem tudok. Az összefoglalás ma is folyik, de attól, hogy lemásolom, ami F füzetében van, még nem fogok mindent megérteni.
Fáj a hasam, állandóan wc-re rohangálok és 3 féle gyógyszert szedek. Elegem vaaaaaan!!!!!!!!!!!!!!!
:'(:'(:'(:'(:'(
 

Olyan borzasztó, hogy már csütörtök van. És még csak 6 óra, de már olyan sötét van, mintha már 9 lenne.. Próbáltam a korai sötétedés jó oldalát nézni - mert az is van neki -, de hosszútávon nem jó.. Az egy dolog, hogy így legalább úgy tűnik, mintha időt nyernénk, mivel sokan azt hiszik, hogy már "hűde" késő van, pedig valójában még a híradó sem volt a tv-ben.. :P

Ezután a kellemse kis bevezető után rátérnek B-re.
Mérges vagyok rá. Egyszerűen hihetetlen, hogy csak így "kisétált" az életemből, mintha nem is lett volna. És elszomorító, hogy ilyen könnyen megtette. Mintha én sem lettem volna..
Elhiszem, hogy elvakítja a hónapok óta tartó szerelem, de attól még nem kéne ilyen bunkónak lennie azzal, akivel hónapokig levelezett. Meg sms-ezett..
Már megbántam, hogy augusztus végén írtam neki. Nem kellett volna, bár már úgysem számít, hiszen máig nem jutott el odáig, hogy elolvassa. És nem is fog.. De akkor meg mire vár?? Miért nem törli ki?? Talán jobb is lenne..
Az jutott még sokszor eszembe a napokban, hogy mi lenne, ha írnék neki sms-t!? Azt biztos elolvasná... De úgysem reagálna semmit. Vagy mit tenne, ha felhívnám? Nem venné föl? Vagy igen, és lacsapná?
Persze ezek mind-mind csak futó gondolatok, amiket úgysem valósítok meg. Persze azért sokszor eszembejut B, de próbálom kizárni a fejemből. Csak nem könnyű úgy, hogy tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel.
Nagyon rosszul esik, hogy így viselkedik. Nem ilyennek ismertem meg, és annyira dühítő, hogy ennyire leszar.. :'(

Sírni, sírni... és mindig csak sírni.
És örökké egyedül lenni...

Annyira nem tudom, hogy hogyan is kezdhetnék bele abba, amit le akarok írni!? ... Pedig muszáj lesz valahogy belekezdenem, mert különben beleőrülök. Így sem könnyű megint úgy tennem, mintha semmi sem történt volna..
Mert történt. Közel fél órája rádöbbentem, hogy B miért szívódott fel megint? [Immáron szerintem végleg.]
Mert július környékén becsajozott. Megnéztem az adatlapját, és ott volt a lány neve, meg néhány sor arról, hogy B mennyire jól érzi magát vele.. Kép nála nincs fönt, de a lánynál igen.
És... nem tudom mit írjak. Annyira ledöbbentem ezen az egészen... És összeállt a kép. És most annyira szarul érzem magam.. Holott még csak nem is találkoztunk B-vel soha. Ezek után persze nem is fogunk, de annyira szar, hogy így szívódott fel. Attól, hogy barátnője van, még rohadtul elolvashatta volna a kibaszott levelemet. És rohadtul megírhatta volna válaszban, hogy; "Bocs, barátnőm van, nem kéne többet leveleznünk.." Vagy bármi más, amiből veszem a lapot és lekopok..

Most már nem tudom visszafordítani az időt. Már nem tudom meg nem történtté tenni, hogy írtam neki mindenféle marhaságot. Most már tudom, hogy nem kellett volna.. Hagynom kellett volna az egészet a picsába..
És ha belegondolok, hogy egyszer-egyszer még az is megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha..
áhh, haggyuk ezt is a francba...

Ennyi volt.