HTML

[egy kicsi belőlem]

Nektek, tőlem.. vagy inkább magamtól nekem.?

Naptár

február 2010
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Választék

Címkefelhő

Film[ek]

lény 2010.02.27. 19:18

Sajnos a mai napom nem teljesen úgy alakult, ahogy azt korábban elterveztem, de viszont nem telt semmittevéssel! :P Dióhéjban megfogalmazva; tanultam, ettem, filmeztem és hajat mostam. :)

Ezek közül a leglényegesebb az, hogy filmeztem.
A boldogság nyomában-t [The Pursuit of Happyness] néztem meg. Már régóta szerettem volna látni.
Most nem írnám le, hogy miről szól, csak azt, hogy nekem nagyon tetszett. Kicsit pityeregtem is rajta, mert vannak benne megható részek. Mindenkinek ajánlom a filmet, mert tényleg nagyon jó!





A másik dolog [ha már filmeknél tartunk..:P], hogy holnap végre a moziba is eljutok. :D Már várom, kiváncsi vagyok a filmre. :)


Egyébként, ha jobban belegondolok, jobb is, hogy nem jött össze a tervem, miszerint a síszünetben nézem meg egyedül a Valentín Nap-ot. Ugyanis a síszünet pont a Valentín nap utáni 2 napra esett, így elég rossz érzés lett volna szerelmespárokkal egy teremben végignézni a filmet..
Így is kicsit lehangoló, mikor az utcán mindenütt csak csókolózó embereket látok.. :S

Címkék: film dolgaim

Szólj hozzá!

véééégre :D

lény 2010.02.22. 17:19

El sem hiszem, hogy negyed 6 és még világos vaaaaaan!!!! :D:D:D:D Nem is tudjátok, mennyire örülök ennek. :D:D
Mikor jöttem hazafelé, akkor is teljesen feldobott, hogy végre tisztán érzem én is a levegőben a tavasz közeledtét. :D:D:D
Olyanjóóóóóóó :D:D:D:D:D

Címkék: tavasz boldog dolgaim

Szólj hozzá!

Beteg. - megint

lény 2010.02.21. 15:45

Komolyan mondom, mostmár kezdek aggódni amiatt, hogy valami nem stimmel a szervezetemmel. Ebben a tanévben legalább negyedszerre vagyok beteg.
Ez a mostani ugyanolyan, mint a pár héttel ezelőtti volt. [Nem is tudom, arról írtam-e?] Megint hánytam éjszaka, és másnap megint ment a hasam. Csak hogy egy kicsi jó se legyen a rosszban, mostmég Anya nátháját is elkaptam, szóval fújhatom az orromat, tüsszöghetek és fájlalhatom a torkom. Az utóbbi ezidáig ugyan elmaradt, de én már nem lepődnék meg a torokfájáson sem. :(
Az újabb lebetegedésnek hála 2 programot is le kellett mondanom, amit hétvégére terveztem. Az egyik a B-vel való találkozás volt, egy közös projekt miatt. Szerencsére még van időnk, de ideje lenne már belekezdenünk a munkába, nehogy kifussunk az időből..
A másik program pedig közös mozizás lett volna H-val. Ugyan eredetileg síszünetben szerettem volna megnézni a Valentín nap-ot [és egyedül], végül nem jött össze. Aztán valahogy szóbakerült a film és megtudtam, hogy H-t is érdekli, ezért megdumáltuk, hogy hétvégén megnézzük. Nos, ez most ugrott, de bízom benne, hogy 1 hét csúszással azért megtudjuk nézni. :) Még úgyis jó darabig adják, hiszen február 11-én volt a premier.

Ami a holnapi Sulit illeti, gőzöm sincs, hogy megyek-e!? Anya még tegnap azt mondta, hogy lekéne mennem a dokihoz és megbeszélni vele egy laborvizsgálatot. Elvégre is, nem normális, hogy 2-3 hetente lebetegszem. Nem lenne jó megint hiányozni, de az sem állapot, hogy ennyiszer bajom van.

Szólj hozzá!

Csak röviden

lény 2010.02.17. 17:56

Ahhoz képest, hogy a szerda általában a mélypontja szokott lenni a hetemnek, ez a mai igencsak jól telt. :) Azt leszámítva, hogy reggel iszonyatosan fáradt voltam. De tényleg.
Azt nem tudom, hogy ennek az volt-e az oka, hogy későn feküdtem, vagy az, hogy elszoktam a korai keléstől, de mindenesetre azért este jót aludtam. [Csak ezek szerint nem eleget.. :S] :))
Sajnos ez a többi családtagomról nem mondható el, mert őket felverte álmából egy autó riasztója, ami hajnalban 2 percenként bekapcsolt. :| Én is felkeltem rá, de fáradtságomnak köszönhetően nem volt gond visszaaludni. :P

Ami a nap további részét illeti; a tesi tanár meggyógyulásával egyenes arányosságban betegedett le a matek tanárunk. Illetve ez nem teljesen pontos kifejezés, hiszen már múlt hét elején meg volt fázva, így talán inkább azt mondhatnánk, hogy mára rosszabbodott az állapota. :| Feltehetőleg reggel még nem volt ennyire ramatyul, hiszen egészen az óránk kezdetéig a suliban tartózkodott, de mikor láttam bemenni a kémia terembe [már órán], látszott rajta, hogy tényleg szarul van. :(
És attól függetlenül, hogy nem a kedvenc tanárom, őszintén kívánok Neki jobbulást!!! 
[Persze azért halkan annyit megjegyeznék - minden rosszindulat nélkül -, hogy szerintem ezen a héten már semmiképpen se jöjjön iskolába..]

Zárásul csak annyit, hogy holnap rövid napom lesz, úgyhogy remélem az is hasonlóan fog telni. :D És ha összejön, amit tervezek, akkor még jobban fogok örülniiii. :D:D

Címkék: dolgaim neki

Szólj hozzá!

re

lény 2010.02.15. 20:38

Visszaolvastam az előző bejegyzésemet és a tegnapit is.
Ne tartsatok hülyének, de szeretem utólag átolvasni, akár többször is, mert van, hogy nem tetszik a megfogalmazásom, vagy találok benne helyesírási hibákat.. :P Igyekszem ezeknek a számát csökkenteni, mert én sem szeretek olyan dolgokat olvasni, amikből kifolynak a helyesírási hibák/elírások. :P

Na de, eredetileg arra szerettem volna kilyukadni, hogy biztos feltűnt már Nektek, hogy hébe-hóba vannak 'elszórt' mondataim, amik nem feltétlenül tartoznak az adott témához, amiről éppen írok. Arról nem is beszélve, hogy túl sok konkrétumot sem találtok ezekben az összefüggő, ám mégis hiányos mondatokban.
Sajnos a megmagyarázásukra most sem kerül sor, és ez még jó darabig így is marad, ne haragudjatok.. Mindössze arról van szó, hogy van valaki... aki az utóbbi időben nagyon foglalkoztat. :)) ....

Címkék: titkok dolgaim

Szólj hozzá!

lény 2010.02.15. 20:26

Mostanában nehezemre esik kitalálni valami címet a bejegyzéseimnek.. :| És ez tökre zavar. :S
Mindegy. :P
Ma megnéztem a Vakrandit. Bőgtem is rajta egy sort, mert van benne egy jelenet, aminél soha nem bírom ki sírás nélkül.. Szeretem azt a filmet. Persze mondanom sem kell, hogy elsősorban Chris Pine miatt, ugye? :D De szerintem a történet is jó. És örülök neki, hogy vééégre megvan dvd-n. :D:D
Ha már a dvd-knél tartunk; megint gondolkodom rajta, hogy bekéne szerezni valamit 1000Ft-ért.. Óóó! És azt ki ne hagyjam, hogy azon is erősen gondolkodom, hogy kérem születésnapomra a Mentalista I. évadát. :D
Milyen vicces, hogy a bátyám így "rászoktatott" a filmekre és a beszérzésükre.. :P Szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy mostmár én is gyűjtöm őket. :) Ha minden jól megy, a közeljövőben egy dvd-állványt is beszerzek majd. :)) Muszáj lesz, mert már nem tudom hova rakni a filmjeimet. :P

Kicsit visszatérve a tegnapra: remélem mindenki kellemesen töltötte a Valentín napot! :)
Én H-val és F-el voltam, kicsit mászkáltunk a városban és ettünk egy jót a Mekiben. :P Sok dologról beszélgettünk, többek közt szóbajött az is, hogy ki mit gondol a Valentín napról!? Nekem erről az jutott eszembe, hogy egyáltalán mit értünk azalatt, hogy "ünnepeljük" ezt a napot? Mindenki mondott valamit, de konkrét választ, azt hiszem nem találtam a kérdésre.
Én sem tudnám pontosan megmondani, hogy mit értek a Bálint nap ünneplésén. Talán azt, hogy azzal vagyok, akit szeretek és veszek neki valamit.. De erre a legtöbb ember azt mondja, hogy "Nem kell nekem ahhoz egy külön nap, hogy vegyek neked valamit és kimutassam, amit érzek." És ez igaz is, én sem úgy értem, hogy ez a nap arról szól, hogy veszel valami édi-bédi kis kütyüt a szerelmednek.
De ha valahol meghallom, hogy Valentín Nap, nekem rögtön az ugrik be, hogy az az a nap, amit biztosan a szerelmemmel akarok tölteni.
Épp emiatt furcsáltam, hogy se F, sem pedig H nem találkozott a pasijával. Aminek persze több oka is volt, de én akkor is kicsit értetlenül álltam ez elé.. :S
Hm.. nem számít. Ez az én véleményem, ami még százszor megváltozhat. :) Minden esetre remélem, mindenkinek úgy telt, ahogy azt ő napokkal február 14.-e előtt megálmodta! :)

Címkék: dvd ünnep dolgaim

Szólj hozzá!

...

lény 2010.02.14. 21:52

Annyira szeretném látni.....
____________________________________________________________

Boldog Valentín napot Nektek!

Címkék: ünnep titkok dolgaim

Szólj hozzá!

Most ezek a kedvencek :)

lény 2010.02.13. 21:02

- Josh & Jutta: Utolsó éjszakánk

- Leona Lewis: I see you

- Anastacia: You'll be fine

Címkék: zene most épp

Szólj hozzá!

Február 13.

lény 2010.02.13. 16:36

Több dolog is eszembe jut erről a napról.
Gondolom nem lesz meglepő, ha azt írom, hogy az egyik a Valentín nap. Ahogy az utóbbi napokban észrevettem, eléggé megoszlik a vélemény erről az "ünnepről". Van, aki nem foglalkozik vele és/vagy utálja, és akadnak olyanok is, akiknek az egyik legkedvesebb napjuk.
Azt hiszem, én valahol a kettő között lehetek. Nem utálom, de nem is tartozik a kedvenc "ünnepeim" közé.
Talán, ha lenne valaki.... akkor tudnék örülni a Valentín napnak. De így, hogy kimegyek az utcára és mindenhol csak szerelmespárokat látok.. így nem dob fel.
Ez persze nem meglepő, hiszen nekem minden évben magányosan telt eddig. És ilyenkor folyton azon gondolkozom, hogy ez meddig lesz még így? És ezt nem is csak erre a napra értem. Hanem az egész évre. Az életemre. Meddig leszek még egyedül? Úgy szeretnék már magam mellett tudni egy olyan embert, akit tiszta szívből szerethetek és aki ugyanígy érez irántam.
....

Ma megint elmentem kicsit egyedül. Úgy is fogalmazhatnék, hogy céltalanul kószáltam a városban, és szomorúan figyeltem a boldog párokat..
A 'céltalan kószálást' azért írtam, mert eleinte voltak ugyan terveim, hogy merre fogok majd menni, de végül csak mentem, amerre vitt az út..
Mikor itthon összeírkálom és eltervezgetem, hogy merre megyek és mivel, akkor minden olyan könnyűnek tűnik. De ahogy kilépek az utcára, minden más lesz. Szembesülök egy csomó idegen arccal és azon kapom magam, hogy kétségbeesetten kérdezgetem magamtól, hogy "mit keresek én itt?" Valamiért mindig az az érzés nehezedik rám, hogy valaki figyel, kiröhög, vagy egyszerűen csak rólam beszél. Már nem egyszer előfordult, hogy idegen emberek nevettek körülöttem, és én szörnyen éreztem magam, mert valamiért azt gondoltam, hogy rajtam röhögnek. Pedig biztos, hogy erről szó sincs.
Nem tudom, hogy ez valami "betegség"-e, de nagyon sokszor érzem úgy, hogy semmi keresnivalóm ott, ahol vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az a halálom, mikor valaki megbámul. Legyen az egy velem egykorú csaj, egy idős bácsi, vagy akárki. Valahányszor rámnéz valaki, mindig egy lenéző tekintetet látok az arcán. És ettől teljesen bepánikolok, és legszívesebben hazarohannék.

Tudjátok mi szomorít el a legjobban?
Ha látok egy helyes fiút, aki észre sem vesz. Szószerint. Én ránézek, ő pedig átnéz rajtam. Vagy F-et bámulja meg. [Ez a gyakoribb eset.] Ilyenkor még az is előszokott fordulni, hogy F odasúgja nekem, hogy milyen ari, meg helyes volt az a fiú az előbb.. Én meg helyeselek, és közben marha szarul érzem magam, amiért a "kiszemelt" fiú rám se hederített...

Ááá!!!
Nem akartam én ilyen lehangoló bejegyzést írni most. Főleg azért nem, mert most nem vagyok szomorú. :D A mai napom eddig jó volt és bízom benne, hogy ez így is marad még sokáig. :)
Szóval ne haraudjatok a szomorkásra sikeredett posztért. Egyszerűen csak kijöttek belőlem az érzések... :)

Címkék: dolgaim

Szólj hozzá!

Félévi bizi, 2009/2010.

lény 2010.02.12. 22:47

magatartás: 5
szorgalom: 2
irodalom: 3
nyelvtan: 4
történelem: 3
I. id. nyelv: 3
II. id. nyelv: 4
matek: 1
fizika: 4
kémia: 4
biológia: 3
ének: 3
tesi: 5
info: 5

Nem valami szép, tudom. De igyekszem javítani!

Címkék: bizonyítvány

Szólj hozzá!

Hosszú hétvége

lény 2010.02.12. 22:24

Egészen pontosan 4 napos hétvége vár rám. :D Ugyanis a Suliban hétfőn, kedden síszünet lesz! :D Szokásomhoz híven, már most tervezgetem, hogy mivel is töltöm majd a szabadnapjaimat!? :) Van jó pár tervem, amit szeretnék megvalósítani, így ügyesen kell majd beosztani az időmet.

De amit valójában mára tartogattam, az sok-sok olyan dolog, amit fölírtam egy bizonyos lapra. [Ahonnan egyszer már elkezdtem leírogatni nektek dolgokat.]
Nem szeretném tovább írni azt a listát, hanem inkább ide akarnám leírni az említésreméltó történéseket. :) Úgyhogy bele is kezdenék.

Emlékeim szerint a Farsangról nem mondtam el egy fontos dolgot. Egy tervet, ami sajnos kudarcba fulladt.
H-val és F-el ugyanis azt terveztük, hogy visszahívjuk a tavalyi matek tanárunkat, egy kis nosztalgiázásra és beszélgetésre. 1-2 héttel a farsang előtt vele is megbeszéltük, és úgy nézett ki, hogy még a kilóméterek sem fogják keresztülhúzni a tervünket. Mígnem kiderült - alig 1 héttel a "találkozás" előtt -, hogy neki aznap mégsem jó, mert valami továbbképzésre kell mennie. :( Mikor legelőször meghallottam, azt hittem, hogy ez valami ócska kifogás, de mikor azt írta msn-en F-nek, hogy már szállást is talált magának és azt is le kell mondania, rájöttem, hogy tényleg nem rajta múlik/múlt.
Így történt, hogy nem jött össze a találkozás, pedig már mindannyian úgy vártuk.. Persze azért nem adjuk fel, és nem hagyjuk, hogy a közöttünk kialakult jó kapcsolat teljesen eltűnjön, így már gondolkodunk azon, hogy mi lehetne a következő alkalom, amikor visszahívhatjuk a suliba!? :)

A soron következő történés a félévi bizonyítvány, amit egy külön posztban osztok meg veletek.
És azt hiszem, mára ennyi elég is lesz, mert a többi dolog olyan, amire még "rá kell készülnöm". :P

Címkék: dolgaim

Szólj hozzá!

most épp

lény 2010.02.10. 19:13

Örülök, mert véééégre megvan a Vakrandi [Blind dating] DVD-n!!! :D:D Sajna még nem tarthatom a kezemben, mert csak hétvégén kapom meg... :P

A másik dolog mára egy zene, amit mostanában elég sokszor hallgatok;
Josh & Jutta: Utolsó éjszakánk

:)

Címkék: zene dvd dolgaim most épp

Szólj hozzá!

!

lény 2010.02.07. 15:16

Kell nekem a Holt költők társasága DVD-n!!!

Címkék: dolgaim

Szólj hozzá!

Péntek

lény 2010.02.06. 13:08

Sajnos nem jutott eszembe frappánsabb cím, ne haragudjatok.. :$ :)

A tegnapi este nagyon jó volt. :D:D Ahogy azt korábban említettem, benéztünk a Farsangra is, de egyikünk sem érezte úgy, hogy ott szeretne maradni, ezért valamivel 7 előtt el is jöttünk. A Mekibe érve már meg volt alapozva a hangulat, így ott ez csak fokozódott. :D [Olyannyira, hogy ránk is szóltak, hogy fejezzük be a hangos nevetést.. :$]
Amit érdemes még leírnom, az az, hogy hazafelé beszélgetésbe elegyedtünk 2 fiúval. :D A 'csevegés' úgy alakult ki, hogy mögöttünk jöttek és mikor megálltunk előttük [mert jött a villamos], az egyik megköszönte, hogy megálltunk. Azt mondta, hogy nem először fordul elő vele, hogy nem figyel oda, és majdnem a villamos elé lép. Mikor átértünk a zebrán, még szóbakerült a KRESZ is, de utána ők mentek is tovább.. :(

Nekem azért volt emlékezetes pillanat, mert úgy beszélgettünk egymással, mintha ismertük volna már a másikat egy ideje. Pedig életünkben nem láttuk egymást, és valószínű, hogy nem is találkozunk már soha többé...
A másik dolog, hogy helyes volt a fiú, amelyikkel beszéltünk.. :$
A haverja kicsivel csendesebb volt. Az ő arcára már nem is emlékszem... :)

És a legfontosabb:

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BRATYÓÓÓ!!! :D:D:D:D

Címkék: érdekesség dolgaim

Szólj hozzá!

:D:D:D

lény 2010.02.05. 13:55

Hejjhóóó! :D:D
Most nagyon jó kedvem van, mert fél 3 helyett, már 1-kor itthon voltam, mivel elmaradt az utolsó két órám IS. :D A boiszon, meg a kémián kívül ugyanis ezen a héten sem volt tesi, ami még 1-2 hétig így is marad, mivel a tanárnő elég 'súlyosan' megsérült A focin. Olyasmi baja lehet, mint nekem volt, mert ő sem állhat lábra hetekig. :'( Ezúton is jobbulást kívánok Neki!!!!

A másik dolog, ami a mai naphoz köthető; a Farsang. Amire terveim szerint csak benézek a skacokkal és utána robogunk tovább a Mekibe. :D:D:D Szokásunkhoz híven, hiszen nem ez az első alkalom, amikor egy Iskolai rendezvény után oda visz az utunk.. :P

Mára ennyit, majd pótlólag még beszámolok dolgokról, de azok ráérnek! :)

Címkék: boldog dolgaim

2 komment

Fura...

lény 2010.02.04. 14:54

Tegnap szülői volt a Suliban, ami azért érdekes most, mert Anya elmondott valamit, amin kicsit meglepődtem. A dolognak hozzám és K-hoz van köze.
Arról van szó, hogy Anyától azt kérdezte B [!!!] anyukája, hogy én és K járunk-e!?
Azon lassan már nem is lepődök meg, hogy összehoznak minket, mert nem ez volt az első alkalom. De az, hogy ezt B anyukája kérdezze meg Anyától!!?!?!? Az... nagyon furcsa, és számomra még mindig érthetetlen. !? Lehet, hogy nem is kapok rá választ soha..

Egyébként, ha már K-nál tartunk, leszögezném, hogy semmit nem érzek iránta. Szóval nem kell rögtön arra gondolni, hogy volt is valami alapja ennek a feltételezésnek.. És szerintem ő is lépett volna már, ha akarna valamit..
[Bár - ahogy azt már korábban említettem is - néha vannak 'félreérthető' dolgai...]

A tegnapról még annyit érdemes megemlíteni, hogy zeneirodalom után hazáig jött velem egy srác. Ugyanis V-nek tovább kellett még maradnia, és úgy alakult, hogy ketten indultunk el haza Zs-vel.
Az, álmomban sem jutott volna eszembe, hogy majd egészen a kapuig együtt megyünk majd. Nem mondom, jót beszélgettünk, Zs egész kellemes társaság, de nekem nem nagyon fordult meg a fejemben, hogy ezt az együtt "hazamenősdit" komolyabban vegyem.
De ahogy eújságoltam F-nek, majd a többi csajszinak a Suliból, ők rögtön elkezdtek kombinálni, meg célozgatni arra, hogy majd ebből lesz valami...
Abban igazuk van, hogy tényleg rámférne már, hogy legyen VALAKI, de nem fogok rögtön az első fiúval összejönni, aki hazáig jön velem. Egyrészt, mert Zs nem tetszik, mint pasi, másrészt, ha akarnék is tőle valamit, akkor sem feltétlenül jönnénk össze, mivel ahhoz 2 ember kell.
Téma lezárva.

Nem kell engem "mindenkivel" összeboronálni.
Valamikor csak megtalálom azt, akire annyi éve várok már...

Címkék: érdekesség pasik váratlan dolgaim

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása