[egy kicsi belőlem]

Na jó, mindenki hagyjon békén, aki hiányol msn-ről!
11.20 óta fenntvagyok és senki [F kivételével, de mr ő is jóideje elment], de SENKI nem jött föl, akivel beszéltem volna és aki megemlítette már, hogy "soha nem vagy msn-en", vagy "igen, fentvoltált.. 1 percig"
Már órák óta fenntvagyok, és semmi.
Hiába..
Akkor légyszives nézzétek már el nekem, hogy nincs kedvem gyakrabban felmenni. :) Ezek után hagynelegyenmárkedvem..
 

Tudtam volna még válogatni a szebbnél szebb kifejezések közül, de inkább ennél maradtam.

Van mesélnivalóm bőven, de nem most fogok beszámolni a történtekről, mert épp arra várok, hogy A visszaírjon msn-en. 10 perce írtam neki, de eddig semmi válasz.
Valami azt súgja, hogy nem is lesz..
És ez kezd feldühíteni. :@

Hú, de kurvára kivan a faszom most mindennel..

Hurrá, elbaszódott a gépünk. És ha ez nem lenne elég, még az is előfordulhat, hogy minden létező dolog, ami rajta van [kép, videó, zene, stb.] eltűnik.
Gecijó.

De legalább a Petőfi hídhoz nem mentem potyára. Illetve igen, de végül mégsem olyan értelemben, ahogy azt 2 perccel ezelőtt gondoltam.
Haggyuk, hosszú... :)

Vegyünk fürdőruhát..
Mennyünk el napozni..
Csináld ezt, csináld azt..

Lehet, hogy csak a meleg ment az agyamra, de ebben a percben annyira elegem van.
El tudjátok képzelni, milyen rohadt idegesítő tud lenni, amikor LÁTVÁNYOSAN [de ha nem úgy, akkor is] bedugjátok a fületekbe azt a *** fülhallgatót [azért, mert zenét akartok hallgatni és nem a körülöttetek levő emberek pofázását] és mindenki akkor kezdd el hozzátok beszélni?
Mert velem már nem először fordult elő, hogy bedugtam a fülem [és erre külön fel is hívtam a figyelmet], a családom háromnegyede pedig néhány perccel a mozdulatom után kezdett el dumálni hozzám.
És tudjátok, mi a legrosszabb?
Hogy akármennyire nem akarom hallani, hogy hozzám mormognak, mégis mindig valahogy kiszűrődik a duruzsolás a zene "alól". És olyankor persze rögtön fülhallgató ki és megint nem azt csinálom, amit szeretnék..

Ááá elegem van kicsit!

Nem nagyon írtam mostanában, pedig a napjaim nem voltak eseménymentesek. Nyugi, nem volt semmi nagyobb dolog! Mindössze néhány apróságról van szó, amit most megosztok Veletek. :)
A legelső, ami eszembejutott, a keddi nap. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az volt a hét csúcspontja. Legalábbis hangulat szempontjából biztosan. :) H-val ugyanis az egész napot - pontosabban inkább csak a 4. óra előtti szünettől kezdődő időszakot - végigröhögtük. De olyan szinten, hogy neki is, és nekem is folytak a könnyeim. :D Az egész egy "híresnek" mondható embertől indult, akinek sem leírni, sem pedig kimondani nem egyszerű a nevét. [Innen már lehet találgatni, hogy ki lehet ez a személy..] Aztán H-val próbáltuk kimondani, és ebből kerekedett ki tulajdonképpen az egész hátralévő idő hangulata.
Kémia óra elején is még ez volt a téma, aztán mire kicsit sikerült lenyugodni, nekem megint eszembejutott és elkezdtem röhögni. H pedig rámnézett és tudta, hogy mire gondolok, ezért belőle is kitört a röhögés. :D Az óra további része is így telt. Természetesen próbáltuk visszafogni magunkat amennyire csak lehet, és én úgy éreztem, sikerült is, mivel a tanár egyszer sem szólt ránk. :D
Aztán óra végén, mikor már csak páran voltunk a teremben, ránkmutattot és a következőt mondta; "Ezek meg egész órán nevettek!" Mondanom sem kell, hogy megint szétröhögtük magunkat, aztán 'abban maradtunk', hogy valószínűleg csak azért nem szólt ránk órán, mert nem zavartuk meg őt a tanításban, a többieket meg a figyelésben. :D
A kémiát követő órák is hasonló kuncogásokkal teltek, de azokon már minden erőnkkel vissza kellett fognunk magunkat, nehogy megbánjuk a "felhőtlen jókedvet".

A szerdáról elsőre 2 dolog ugrik be; a kézen átfordulás és a zeneirodalom.
Kicsit bővebben leírva, arról van szó, hogy tesiből kb 1 hónapja vesszük a kézen átfordulást, amit ideje volt leosztályozni. Én 3-ast kaptam, mert el sem jutottam a szekrényig... :$ :D
A zeneirodalommal kapcsolatban pedig azt tartom lényegesnek leírni, hogy egész végig egyedül voltam! Mert V nem tudott jönni, a többi emberke meg szintén. Egy csomó gyerek kéthetente, vagy csak havonta jár.. Nem is értem hogy gondolják!?
Egyébként, ami érdekes még, hogy nekem is megfordult aznap a fejemben, hogy mi lenne, ha kihagynám.. Anya is írt egy sms-t, hogy ha nincs kedvem menni, lelóghatom most az egyszer. De végül úgy voltam vele, hogy majdcsak túlélem valahogy. És így is lett. :) Nem volt annyira borzalmas, csak az volt rossz, hogy másfél óráig nekem diktált és tőlem kérdezgetett a tanár.. Ja és azt ki ne hagyjam, hogy potyára jött volna a Suliba, hogyha én is lemondom az órát. Szóval tiszta a lelkiismeretem és örülök, hogy becsületesen elmentem, mégha egyedül kellett helytállnom, akkor is! :D

A csütörtök nem volt túl emlékezetes, így arról nem is számolnék most be.

Ami viszont a pénteket illeti, az is tartogatott 2 említésre méltó dolgot. [Sőt, jobban belegondolva többet is..]
Kronológiai szempontból visszagondolva, az első fontosabb momentuma a napnak a tesi órán következett be. Ugyanis késtünk [H, F és én] 2-3 [max 4] percet az óráról, és emiatt kaptunk is megjegyzést a tanártól. Amit természetesen jogosnak ítéltünk, így nem volt belőle vita. Ámde az egyik IMÁDOTT évfolyamtársunk nem bírta szó nélkül hagyni a késésünket, amikor a barátnőjének szóvátette a tesi tanár, hogy felszerelés hiányt kap, amiért nincs hajgumija. Mikor Á befejezte a mondandóját, ez a - hangsúlyozottan - IMÁDOTT évfolyamtárs megkérdezte, hogy mi hárman miért nem kaptunk 1-est a késésért!?
Fú, erre olyan pipa lettem, hogy legszívesebben pofánrúgtam volna. [Egyébként nem csak emiatt.. Amúgyis ráférne már, hogy kicsit átrendezzék az arcát..]
A tanár erre azt mondta, hogy azért nem kapunk semmit, mert nem léptük át az 5 percet. Így még épphogy megúsztuk az órai munka 1-est.

A másik fontosabb momentuma a napnak a röplabda volt, ami eléggé feldühített. Ugyanis 25-én meccsünk lesz, amire nem ártana felkészülni, mert senki sem szeretne kikapni. [Ami sajnos, úgy néz ki, elkerülhetetlen lesz, mert elég erős csapatok lesznek az ellenfeleink.]
A tesi tanár szerintem nem érzi úgy, hogy különösebben készülni kéne, mert a csapatot, ami majd játszani fog 25-én, egyszerűen nem hagyja eleget játszani. Már múlthéten is vagy háromnegyed órát ültünk a padon, és néztük, ahogy a kisebbek és nagyobbak meccseznek. Most meg nemhogy alig játszottunk - megint -, de még csak nem is egy ügyes csapat ellen állított fel minket! Hanem a 9.-esek ellen, akik szó szerint meg sem mozdultak, mikor feléjük ment a labda.
Tudjátok, hogy mi a legjobb az egészben? Hogy F is jöhet a meccsre, holott ő nem is jár már röplabdára jóideje. Tehát akkor nem értem, én minek töltöm a péntek délutánjaimat padonüléssel a tornateremben [mert az utóbbi időben nemigen csinálok mást..], amikor a heti "edzések" kihagyásával is mehetek/mehetnék a kerületire?
Lehet, hogy abba kéne hagynom.. Nagyon unom már, hogy vagyunk vagy 30-an, és nem lehet normálisan bemelegíteni sem a kevés hely miatt. Arról nem is beszélve, hogy mire játékba kerülök, az életkedvem is elmegy..

Kibaszottul elegem van. Szokás szerint mindenből.
Az emberekből, a vizsgákból, a dolgozatokból és a geci számítógépből is.
Ennek az időszaknak már soha nem lesz vége??????

Olyan borzasztó, hogy már csütörtök van. És még csak 6 óra, de már olyan sötét van, mintha már 9 lenne.. Próbáltam a korai sötétedés jó oldalát nézni - mert az is van neki -, de hosszútávon nem jó.. Az egy dolog, hogy így legalább úgy tűnik, mintha időt nyernénk, mivel sokan azt hiszik, hogy már "hűde" késő van, pedig valójában még a híradó sem volt a tv-ben.. :P

Ezután a kellemse kis bevezető után rátérnek B-re.
Mérges vagyok rá. Egyszerűen hihetetlen, hogy csak így "kisétált" az életemből, mintha nem is lett volna. És elszomorító, hogy ilyen könnyen megtette. Mintha én sem lettem volna..
Elhiszem, hogy elvakítja a hónapok óta tartó szerelem, de attól még nem kéne ilyen bunkónak lennie azzal, akivel hónapokig levelezett. Meg sms-ezett..
Már megbántam, hogy augusztus végén írtam neki. Nem kellett volna, bár már úgysem számít, hiszen máig nem jutott el odáig, hogy elolvassa. És nem is fog.. De akkor meg mire vár?? Miért nem törli ki?? Talán jobb is lenne..
Az jutott még sokszor eszembe a napokban, hogy mi lenne, ha írnék neki sms-t!? Azt biztos elolvasná... De úgysem reagálna semmit. Vagy mit tenne, ha felhívnám? Nem venné föl? Vagy igen, és lacsapná?
Persze ezek mind-mind csak futó gondolatok, amiket úgysem valósítok meg. Persze azért sokszor eszembejut B, de próbálom kizárni a fejemből. Csak nem könnyű úgy, hogy tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel.
Nagyon rosszul esik, hogy így viselkedik. Nem ilyennek ismertem meg, és annyira dühítő, hogy ennyire leszar.. :'(

Ma jöttem rá igazán, hogy kezdem egyre jobban megutálni az új angol tanárunkat. Azt hiszem, róla eddig nem is 'beszéltem'. Ami talán említésreméltó, az az, hogy nő és 25 éves. Mást mondjuk nem is nagyon tudok róla, csak azt, hogy idegesítő az angol kiejtése. Tisztára, mintha menőzne azzal, hogy ilyen fiatalon ő már fiatalabb gyerekeknek tanítja az angolt.
Emellett ma vált világossá - bár ez mondjuk még mindig csak feltételezés a részemről -, hogy bejön neki G. Először az tűnt fel, hogy sokszor említi órákon a nevét.. Illetve, hogy egyáltalán említi a nevét, azok után, hogy alig 1 hónapja ismerhetik egymást. A másik dolog, ami mellesleg iszonyúan idegesít [de egyenlőre úgy néz ki, csak nekem tűnt fel], hogy ma felvette G pulcsiját! Pontosabban csak a hátára meg a vállára tette, mert "fázott". Azt nem tudom, tényleg így volt-e, bár az tény, hogy elég beteg a tanárnő..
Na, ez is! Milyen már, hogy 1 hétig otthon marad valaki betegség miatt, aztán bejön a Suliba és ugyanolyan beteg!? Egy; ha nem javult az állapota, miért jön iskolába? Kettő; Miért nem javult az állapota? 1 hét alatt azért meglehet gyógyulni.. Vagy legalábbis javítani a náthán/megfázáson..
A drágalátos angol tanárunk ugyanis egész múlt héten hiányzott, ezen a héten pedig betegen jött Suliba. Úgy járkált föl-alá, hogy vitte magával a Micimackós zsepicskéjét, ami persze nem akármilyen! Olyan, mint az amerikai filmekben; egy doboz, melynek közepéből lógnak ki a zsebkendők és egymás után húzhatók ki. -.- Engem már ez is zavart kicsit, de nem foglalkoztam "komolyabban" vele, hisz tényleg beteg és tényleg folyik az orra..
Na de az, hogy az órára bejön és számítógépen adja le az anyagot, mondván, hogy nincs hangja, az már nem annyira jó dolog. Az meg végképp nem, hogy még rá is játszik.. Próbál poénkodni, meg mittudomén. Persze mindezt írásban, hiszen suttogni sem bír.
De legyen, még ezt is elnézzük neki..
Viszont amit ma művelt!!! Attól totál kiakadtam [nem csak én]. Jön be a terembe, megint elmondja százszor, hogy ő mennyire beteg és így köhög, meg úgy fújja az orrát... Aztán egyszercsak óra közepén kiviharzik és mikor visszajön: hátán G pulcsija [áááááááááá :@], kezében pedig egy bögre, valamint Strepsils-'tabletták' tömkelege.
Leül, és osztja a parancsait, mintha mi sem történt volna. És mialatt mi a feladatokat csináljuk, szürcsölgeti a jó meleg teáját.
Na, ekkor jött el a pillanat, mikor legszívesebben pofán rugtam volna. Már elnézést a szókimondásomért.. Hiszen milyen dolog az, hogy: egy; bejön betegen? kettő; más pulcsiját teszi a vállára? és három; még teázik is órán???? Annyira fölvoltam háborodva, hogy nem hiszitek el..
A tanárok mit szólnának, ha én is ezt csinálnám? Hisz már azért jár a szájuk, ha 1. óra után megyek az orvosiba, mert rosszul érzem magam. Olyankor mindig mondják, hogy akkor miért mentem reggel iskolába. Arról nem is beszélve, hogy órán inni? Van olyan tanárom, aki tesi után sem engedi, hogy igyunk. Azt mondja, ott van/volt a szünet..

A dühöm mostanra sem múlt el teljesen, mert még mindig előttem van, hogy rajta a pulcsi.. áááááááh, és annyira mérges vagyok emiatt!!! Hülye picsa... :@:@
Egyébként akkor jöttem rá, hogy kié valójában, amikor F-ékkel visszamentünk fél 3-ra a Suliba. [Azért kellett visszamenni, mert délután Múzeumba mentünk, amolyan osztályprogramra. Ez nem lényeg annyira, azt azért megemlíteném, hogy fegyvereket néztünk meg.] Nos, mikor visszatértünk, már mindenki nagykabátban állt az aulában, csak ránk vártak. :$ :'D Ahogy beléptem a kapun, megláttam G-t :D:D, és azt a három réteg ruhát is, ami rajta volt. :P :))) Rögtön feltűnt a pulcsi, mert kilógott a kapucnia. És nem tartott sok időbe, mire rájöttem, honnan olyan ismerős..

Annyira nem tudom, hogy hogyan is kezdhetnék bele abba, amit le akarok írni!? ... Pedig muszáj lesz valahogy belekezdenem, mert különben beleőrülök. Így sem könnyű megint úgy tennem, mintha semmi sem történt volna..
Mert történt. Közel fél órája rádöbbentem, hogy B miért szívódott fel megint? [Immáron szerintem végleg.]
Mert július környékén becsajozott. Megnéztem az adatlapját, és ott volt a lány neve, meg néhány sor arról, hogy B mennyire jól érzi magát vele.. Kép nála nincs fönt, de a lánynál igen.
És... nem tudom mit írjak. Annyira ledöbbentem ezen az egészen... És összeállt a kép. És most annyira szarul érzem magam.. Holott még csak nem is találkoztunk B-vel soha. Ezek után persze nem is fogunk, de annyira szar, hogy így szívódott fel. Attól, hogy barátnője van, még rohadtul elolvashatta volna a kibaszott levelemet. És rohadtul megírhatta volna válaszban, hogy; "Bocs, barátnőm van, nem kéne többet leveleznünk.." Vagy bármi más, amiből veszem a lapot és lekopok..

Most már nem tudom visszafordítani az időt. Már nem tudom meg nem történtté tenni, hogy írtam neki mindenféle marhaságot. Most már tudom, hogy nem kellett volna.. Hagynom kellett volna az egészet a picsába..
És ha belegondolok, hogy egyszer-egyszer még az is megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha..
áhh, haggyuk ezt is a francba...

Ennyi volt.

Most mi ez az újítás? Hogy minden bejegyzésemből csak pár sor látható és alul ott van a "tovább" felirat?? Haaa??
Nagyon nem tetszik... :@

Fáradt vagyok, dühös és elegem van.
Mától ugyanis minden pénteken 7 óránk lesz. Ez semmilyen szempontból nem jó, hiszen nekünk röplabdánk lenne, a többiek pedig mennének már haza, hogy végre szabadok legyenek két napra és péntek délutánra. De mostantól negyed 3-kor tud mindenki hazamenni, mi pedig onnantól tudunk/tudnánk menni röplabdára, kemény 1 órára a 2 helyett. Nem elég, hogy csak heti 1 röplabda van, de most már arra sem tudunk rendesen járni. A mait ki is hagytuk, mert totál elegünk volt a Suliból. Nekem speciel nem is volt cuccom, ahhoz meg nem volt kedvem, hogy hazarohanjak érte, hogy aztán fél órára fölvegyem..

Most aztán totál elegem van! Mindenből!
Abból, hogy heti 3× van 7 óránk.
Abból, hogy a 7. óra után rohanhatok külön órára.
Abból, hogy mindig kell tanulni egyik napról a másikra.
Abból, hogy minden órán minimum 2 oldalt írunk.
Abból, hogy a tanárok elvárják, hogy odafigyeljünk, jegyzeteljünk, készüljünk az órára és maradjunk csöndben.
Abból, hogy a szüneteim is azzal telnek, hogy átnézem a következő óra anyagát.
Abból, hogy pihenni is alig van időm, mert mikor végre hazaesek, kezdhetek neki a másnapra való fekészülésnek.

Ennek már soha nem lesz vége? 

[Most pedig megyek pótolni, hogy legalább az ne maradjon hétvégére..]
 

- Utálom az új msn-t.
- Utálom azt a köcsög évfolyamtársamat, aki minden szarságot kiír msn-re és nem ismeri a space-t.
- Utálom, hogy az emberek még mindig abban a tévhitben élnek, hogy ha cigiznek, attól lesznek "valakik". EZ K*RVÁRA NEM ÍGY VAN!!!! 
- És utálom, hogy Suli van... :S

Látjátok? Ennyi idő alatt eltud romlani az ember [viszonylag] jókedve.. :|

NEEEE!!!! Nem hiszem el!!!!!! Leszedték youtube-ról a Jason Mraz számot!!! Amit imádok, és ami ugyanúgy nincs fönnt még egyszer. Ez képtelenség. Kettő volt fenn, és mostanra egyik sincs. :'(  Picsába. Miért kell ezt tenni velem? Nem elég, hogy már nem is tudok zenét tenni a telómra, most még ez is? Már youtube-n sem hallgathatok zenét? Kapjátok be mind...

Tegnap nagyon mérges voltam. Több okból is, mert a délutánom kissé el lett b*szva.
A délelőtt elég lassan telt, főleg az angol óra. Életem leghosszabb 45 percét töltöttem az utált tanárral. És mikor kinyitottam az ablakot, hogy legalább levegőt kapjak, az egyik osztálytársam beszólt, hogy ne nyissam ki, mert nem én vagyok egy szál pólóba. Mondtam neki, hogy ha fázik öltözzön föl. És hogy az ablak nem csak azért van, hogy kilássunk..
Mikor végre valahára annyi szenvedés és kínlódás után megszólalt a csöngő - aminek mellesleg életemben nem örültem ennyire - már rohantam is haza, mert a gitáromat elkelett hozni a 2 órakor kezdődő próbára. Mikor beestem az ajtón, gyorsan a földre vetettem a táskámat, és már kaptam is a hangszert. :)
Olyan fél 2-re vissza is értem, ezért H-val mehettünk öltözni. [tudjátok, a péntek a röplabdás nap :)] De mielőtt még elindulhattunk volna a lépcsőn, találkoztam a gitár tanárral, aki azzal a kérdéssel fogadott, hogy megkaptam-e az SMS-ét!? Mondtam neki, hogy nem kaptam semmilyen üzenetet..
És pár perccel később már a szekrényembe pakoltam a gitárt, ugyanis a próba elmaradt, mert a másik lány is  lebetegedett. [F sem tudott eljönni, mert egész héten itthon volt a náthájával..] Mondhatom, marhára örültem, amiért potyára rohantam haza, meg vissza..
Emiatt talán még nem is voltam totálisan kibukva, de azért már alakult a dolog..

Mikor végre eljött a perc, hogy belépjünk a tesiterembe, és levezethessük a héten felgyülemlett feszültséget, vagy egyszerűen csak játszunk egy jót, én pedig örüljek, hogy egy légtérben vagyok F-el, a tesitanár szépen kiszúrt velünk...
Ugyanis mélységesen felvolt háborodva, amiért mi nem tesi gatyában, hanem 'mezei' farmerban voltunk [minden más felszerelés a helyén volt].
Először megkérdezte, hogy hol a nadrágunk? Utána arra volt kiváncsi, hogy ami rajtunk van cipő, váltó cipő-e? Mikor megmondtuk neki egy határozott IGEN-nel, hogy váltócipő, elkezdett dumálni, hogy; "Nem is tudom.. Elhiggyem? Ne higgyem?..."
Végül, mosolyogva elkezdett integetni, és azt mondta Sziasztok. Utána pedig még odaszólt, hogy "Elkell hozni a felszerelést."

Azt hittem, elsüllyedek ott mindenki előtt. Mert persze nem a megszokott kis 10-12 fős társaság volt ott, hanem megint az a 21 [vagy mégtöbb] ember. A terem megint tele volt, és megint alig fértek el benne.. Ezért szerintem nagyrészt az játszott közre a tanár "döntésében". Vagy csak élvezte, hogy mindenki előtt megszivat[hat] minket.

Ja és azt ki ne hagyjam, hogy F is ott volt!!!! :( :( :'(:'(
Amikor a tanár elküldött minket, fel se mertem nézni. Vettem a telefonom és igyekeztem minél hamarabb elhagyni a termet. Bíztam benne, hogy nem kezdenek el hangosan nevetni, vagy nem szól be valaki.. Szerencsére ilyenre nem került sor, legalábbis azalatt a 2 perc alatt, ameddig a teremben tartózkodtunk.
De az biztos, hogyha hétfőn meglátnak minket, rögtön mindenkinek eszébe jut, hogy mi történt pénteken... Az sem kizárt, hogy legközelebbi alkalommal megemlítik.

Na, ez volt az a pillanat, amikor kiborult a bili. Legszívesebben pofán vágtam volna valakit mérgemben, vagy 'csak' tőrtem-zúztam volna.
Azt a rohadék tanárt elhordtam mindennek. És állandóan megjelent előttem a feje, amit az integetés közben vágott. Legszívesebben megvártam volna, amíg elhagyja az Iskolát, és akkor húztam volna be neki eggyet.
De nem tettünk H-val semmi ilyesmit. Kis ideig az öltözőben ücsörögtünk, majd kitaláltuk, hogy eszünk valamit, és eltöltjük valahogy azt a rengeteg időt, amit a röplabda "kihagyásával" 'nyertünk'.

Így visszagondolva; az egész napban a töri óra volt pozitívum, mert engem feleltettek, és 5-ös lett. :D

- mert a kis ideig tartó jókedvemet 1 perc alatt mindig sikerül elbasznia valakinek
- mert olyan érzések kavarognak bennem, amiknek nem lenne szabad
- mert soha nem tehetem azt, amit akarok
- mert bármit is teszek, én soha nem leszek elég fontos senkinek
- mert nem a szeretteimnek kéne meghalnia, hanem nekem


Kibaszott szar kedvem van. Egyrészt, mert soha nem tudok leülni a rohadt gép elé anélkül, hogy valaki ne nézné, hogy mi a szart csinálok, vagy hogy ne szolna valaki, hogy ő ekkor - és ekkor jönni akar. Másrészt, mert elegem van mindenből. Az iskolából, az emberekből, a szakadó esőből, a zajból, az üvöltésből. [...]

Gyűlölöm, hogy az emberek nem akkor halnak meg, amikor akarnak. Mondjuk én akkor már jó ideje nem élnék...

Utálom, hogy nem sírhatok anélkül, hogy valaki ne kérdezné meg, hogy mi bajom.
Utálom, hogy nem menekülhetek el a problémáim elől.
Utálom a ribanc kurva osztálytársamat.
Utálom az olyan embereket, akik boldogok...
Utálom, hogy akit szeretek, észre sem vesz.
Utálom, hogy nincs pénzem.
Utálom azt a köcsög kurvát, aki állandóan lenéz a Suliban, és azt hiszi, hogy attól, hogy ő 2 évvel idősebb nálam, neki már mindent szabad.
Utálom az egész világot!
 

Afaszomatmáablog.hu-bais

Ma hosszú idő után ismét dumáltunk egy jót F-el és V-vel. Mert idejét sem tudom, mikor osztottuk meg egymással utoljára, hogy mi van velünk. Voltak kis összezördülések, mert nem mindenben értünk egyet, dehát ez természetes. Kiöntöttük egymásnak a szívünket. Úgy gondolom, mindhárman nehéz helyzetben vagyunk, a szerelmi életet illetően. De támogatjuk egymást, így talán sikerül hamar átvészelni ezt az időszakot.

 Nem térek magamhoz. Tegnap történt még egysmás... Pl, mikor F hazajött, megmutattam neki, hogy mi van az adatlapon.
De addigra bővült;
'Magamról: Iszonyat szerelmes tudok lenni!!!'
'Ezt csinálom, mikor dolgozom: Szerelmemre gondolok megállás nélkül!!!'
'Ezt csinálom, mikor nem dolgozom: Szerelmemmel vagyok...'
F-et túlzottan nem lepte meg a dolog, mert ő még látta is őket. Jólvan...  Legyenek boldogok. De amúgy mostmég elég egyoldalúnak tűnik ez az egész. Mert a csajszi adatlapján nem láttam kiírva semmi ilyesmit. Csak annyi van ott, hogy kapcsolatban.
Egy csomó dolog csak most vált világossá... Meg van egy csomó, amit nem értek teljesen.
Például, hogy nekem biztos azért nem volt esélyem, mert nem vagyok idősebb nála. Tapasztalataim alapján neki a vele egyidős, illetve az 1 évvel idősebb csajok jönnek be. Mostmár nem számít...
És hogy mit nem értek??? Hát pl. azt, hogy akkor 'Bé'-t nem is szerette?? Mert mikor még vele volt, mégcsak annyi sem volt az a.l-ján, hogy 'Családi állapot: Kapcsolatban.'

A legmeglepőbb számomra mégis az, hogy nem vagyok annyira elkenődve...
Nem kezdtem el zokogni, nem rohantam a legközelebbi hídhoz, hogy leugorjak, csak meglepett a dolog. Nem hittem volna, hogy előbb becsajozik, minthogy az exének lesz valakije...
A legjobb, hogy még osztálytársak is. óÓó de jóóó, egész nap együtt lehetnek... még tudnak egymásnak segíteni is... Biztos nagyon dúl a love...
Én meg majd túlteszem magam rajtuk... Semmi sem tart örökké, egyszer még Ő is nagyot fog koppani.. És Őt sem kerüli el a csalódás...
14-e óta nem látott, és szerintem többé nem is fog. Ezzel is örömet okozok neki. ugyemilyenrendesvagyok??
És még így is nekem van lelkiismeret-furdalásom. Amiért ennyire 'félvárról' veszem a történteket.
Pedig úgy érzem, én aztán tényleg mindent megtettem...

Ííírtóózatosan utálom, hogy valaki/valakik/valami/valamik mindig elbasszák a jókedvemet! Ma megtanultam, hogy kikell élvezni a boldogság és az öröm minden egyes pillanatát, mert nem tart sokáig... Azért rossz boldognak lenni, mert utána csak rossz dolgok várnak rád. És olyankor felgyülemlik minden fájdalom. És akkor egy  ideig úgy érzed, mindennek vége. Hogy mindenki ellened van. Én így vagyok vele. Mert ma sikerült megint felbaszni az agyam. Kaptam ráadást is. És ilyenkor minden rossz eszembejut a közelmúltból... Szar érzés... Nagyon szar.

Hazafelé a suliból folyton a tegnapon agyaltam. És a holnapon. Meg az azutánon. Hogy hogyan tovább?? Vagy, hogy egyáltalán legyen-e tovább?? A zuhogó eső sem segített dűlőre jutni... Abban biztos vagyok, hogy nem szeretem annyira, mint eddig. Mert más. :'(
De ez iszonyú. Na és ha szenvedtem, amiért nem akart tőlem semmit??? És mert úgy éreztem, itt az ideje elfelejteni?? Ez akkor sem fer. Mert így jobban szenvedek. És nehezebb.

utálok mindent...

Ilyen nincs...
Voltam, de lehet, hogy nem kellett volna. Mert egyszerűen nem bírom feldolgozni a látottakat. Pedig elképzelni sem tudjátok, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyem. De bánom. Vagy nem is tudom... A fenébeis!!! Nem kértem senkit, hogy segítsen megoldani a magánéleti problémáimat. Hát pedig sikerült. De ez valami borzasztó érzés. Mert mostantól nem tudok úgy gondolni rá.. Mert eszembejut, hogy már nem olyan. És lehet, hogy nem is lesz olyan. Soha többé...
Sokat szenvedtem, sőt, olykor rengeteget, de nem volt a közeljövőbeli terveim közt az, hogy kiszeretek belőle. Hátmost sikerült.. Ha nem is kiszeretni, de egy ideig kiábrándulni... Vagy nem is tudom. Váratlanul ért az egész, és nem sikerült feldolgoznom. És megértenem.
Mért????? Miért kell velem ezt tenni??? Biztos vagyok benne, hogy a múltbéli rossz-tetteim miatt bűnhődök... Vagy mert "ez az élet rendje". [?????] És én ezzel nem vagyok kibékülve. Nagyon nem. Mert fáj, és váratlan, és rossz, és felfoghatatlan. Több jelző nem is jut eszembe... :( :'(
áhh a francba az egésszel...
A legrosszabb, hogy kedves volt. Hihetetlenül kedves, és aranyos. Azok után... Fogalmam sincs, hogyan tovább??? ....
 

A napokban volt a névnapja...
És nem írtam neki...
Nem tudom, helyesen cselekedtem-e?? ...
41 napja nem láttam...
És HIÁNYZIK.
.:. rettenetesen .:.

De viszont mérges vagyok rá! Mert szarik a fejemre. Elhiszem, hogy nem szereti az msn-t, de nem törne le a keze, ha érdeklődne felőlem... Mégha nem is akar semmit.. Bunkónak nem kell lenni. Ha fordított helyzet lenne, én biztos nem így tennék... Azt hiszem... Ha nem akarnék semmit az illetőtől, VILÁGOSAN és ÉRTHETŐEN A TUDTÁRA ADNÁM. De ő nem ilyen. Ezek szerint. Hanem vagy csak hülye, vagy pedig igyekezett 'óvatosan' jeleket küldeni...
Utálom, hogy nem ismerem az érzéseit. És tulajdonképpen őt sem... Mert nem ilyennek képzeltem... Mégha félre is ismertem, SzErEtEm.....
 

Láttam, hogy fölment msn-re, és mivel én rejtve voltam, beakartam jelentkezni. De valami szar hiba van, és nincs msn!!! :'( Ebuddy-ról se, és Myvip-ről se tudok fölmenni! :'(  


**** [--> ez káromkodás akar lenni] :P

Tegnap buliban voltunk. :) Nem kell rögtön a Zp-re, vagy a Bank-ra gondolni. Mert MI az ilyen helyek nélkül is tudjuk jól érezni magunkat! :D Egy bizonyos újbudai rendezvényen voltunk, a feneketlen tónál. Óóó nem is tudom, mikor jártam arra utoljára... A bulíí nagyon jó volt, kiválóan éreztük magunkat. A legjobban a Crystal koncertet vártuk. Szerintem az volt a legkirályabb. Ott már mindannyian felszabadultan üvöltöttünk... :P Szeretem az efajta kikapcsolódást.. A tömeget ugyan utálom, annyira nem érdekelt most, mert lefoglalt a tapsolás, ugrálás, és a teli torokból üvöltés. :D :$
Az este első fele istenien telt. Anyáék úgy tudták, a koncert fél 9-ig tart, de előbb lett vége, így előbb indultunk haza. Nekik azt mondtuk, elhúzódott, és csak 9-kor lett vége. A konci után beültünk 3-an a Burger King-be, mert nem jött össze a tervem, miszerint még a 'kiruccanásunk' előtt leugrom egyedül. És addigra a bátorságom is elment az egyedülléttől.. :$ Természetesen, az én szerencsémet ismerve már nem lehet túlzottan meglepő, hogy Ő nem volt már ott akkor... Mert mért is lett volna??? Hisz mindössze 37 nap telt el azóta, hogy utoljára láttam... Annyira csalódott voltam, hogy legszívesebben otthagytam volna a többieket, és elrohantam volna sírni egy sarokba... De nem tettem, hanem inkább rendeltem a piját, mert mióta msn-ezgettünk, nem is ittam.. :S Szerencsére egy csepp jó is volt az egészben, mert a haverja ott volt, így talán van esély arra, hogy megtudja; voltam ott. De engem nem ez érdekel!!! Hanem, hogy annyi idő után újra lássam... Mert rettenetesen HIÁNYZIK... mégha tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, akkor sem fogom elviselni, hogy nem láthatom...
Na de itt még nincs vége a rossz történéseknek.. Ugyanis közös megegyezés alapján rácsörögtem Anyára, hogy tudja merre vagyunk. Kár volt. Mert leszidott, mondván; "Nem arról volt szó, hogy egész este ellesztek... Te is kezded azt, hogy a kisujjamat nyújtom, és az egész karom kell..." És hasonlók... Így aztán ahogy leültünk, már indultunk is haza. Sikerült totálisan elbaszni a kedvem. Most megint az a világnézetem támadt, hogy AZ ÉLET SZAR.