[egy kicsi belőlem]

Nem jutok szóhoz...
Miután kiraktam a Coelho-idézetet, meg a videókat, találtam egy blogot...
Megrázó volt elolvasni. Nem is olvastam el teljesen, csak az elejét, meg a végét, hogy megértsem, miről/kiről is van szó. Egy depressziós lány blogja VOLT. Aki elvesztette a szerelmét, és vele együtt az életében levő 'maradék' kis boldogságot. Mert magányos VOLT. Elvesztette a szüleit is. Akikre nem is emlékszik. Csak fotók maradtak... Azért emeltem ki a "VOLT"-ot, mert a lány már nem él... A fiatalabb bátyja folytatja a blogját. Hülye az a szó, hogy folytatja. Mert csak leírta, hogy mi történt a lánnyal... Hogy nincs többé...

Többször sírtam az olvasás közben. Mert nem tudtam feldolgozni az olvasottakat. És totálisan hülye vagyok, ha belegondolok, mennyiszer írtam le ide, hogy nekem ilyen rossz, meg olyan rossz.. Mert nem látom ŐT. Amikor az én fájdalmam sehol sincs... Nem is fájdalom csak önsajnálat... És én vagyok kiakadva, hogy tanulni kell, meg hogy mennyire rossz egyedül lenni. Amikor nem is vagyok egyedül.  Én soha nem voltam annyira boldogtalan és elkeseredett, hogy egy háznak a 6. emeletén található erkélyén kössek ki. De ez a lány igen... Mert annyi megrázkódtatás, és fájdalom, és hiány, és magány érte, hogy nem talált kiutat. A bátyja azt írta, hogy "a lány akarta így"... Ő akart véget vetni az életének.
 

Az imént keresgéltem a blogok közt, mivel a családom egy része itt koslatott, és nem akartam mindenki előtt belekezdeni az írogatásba... :) Ráakadtam egy Coelho-idézetre, melyhez videó is volt mellékelve, természetesen nem magyarul. De én nem hagytam annyiban, megkerestem magyarul is, és meglett!! Ígyhát először leírom az idézetet, majd beillesztem mindkét videót, hogy örüljetek. :))

"A világ lett az otthonom, a számitógépem pedig az ajtaja, melyen keresztül a szavak úgy bomlanak ki, mint a regényeim fonala. Ahol leveleim úgy táplálják a blogom, ahogy egy folyó a tengert. Ahol a képek végtelenné teszik a pillanatot. Ahová bezárkozom, ha írni szeretnék, vagy ha a focira vagyok kiváncsi. Az ablakom amely a világra nyílik!" /Paulo Coelho/

Szomorúfűz (március 1-10. szeptember 3-12.)

"Bájos, szép ember, aki a külsejével mindig nagy sikereket arat. Rendkívül érzékeny, empatikus lény, aki egy kicsit zárkózott is, ezért sosem tudhatja senki pontosan, hogy mit gondol róla. Ez nem is csoda, hiszen kettős személyiség: a távolba révedező szemű álmodozó, akin eluralkodik a melankólia, és a folyton pörgő, soha meg nem álló, nyughatatlan búgócsiga. Nem csípi a változásokat, először minden új dolgot elutasít, amit nem ismer.
Házias típus, akinek az egyik nagy célja az életben, hogy egy csendes családi fészket rakjon. Mivel rengeteget álmodozik és a fellegekben jár, gyakran panaszkodik arról, hogy senki nem érti meg. A munkában nagyon becsületes és szorgalmas, még a legnagyobb nehézségektől sem rémül meg. Egyetlen szeszélye az, hogy gyakoriak a hangulatváltozásai. Elismert művész lehet belőle.
Imádja a természetet, a város zaját gyűlöli, és mániákusan tartja a rendet. Komoly megérzései vannak, melyeket követve nagy sikereket érhet el. Képes ráhangolódni más emberek érzelmeire, nem ritkán okoz emiatt meglepetést. Sajnos sokszor előfordul, hogy pont emiatt a nagy fokú segítőkészség miatt kihasználják.
A szerelemben is nagyon szeszélyes: egyik pillanatban megsértődik, a másikban pedig már ki is békül. Nagyon fontos számára a társa állandó jelenléte. Legjobban a csalódástól tart, emiatt megfigyelés alatt tartja a párját, s a legapróbb félreérthető jelre ugrik. Folyamatosan bizonyítani kell neki azt, hogy szeretik, s féltékenységével szinte megfojtja szerelmét."

[Kiemeltem azokat a tulajdonságokat, amelyek igazak rám. Mostantól, ha tükörbe nézek, egy szomorúfűzt látok. !?!?]

Bemásolom a keddi horoszkópom.

"Teljesen össze vagy zavarodva egy kollégáddal vagy barátoddal kapcsolatban. Úgy érzed, hogy félreérthetetlen jeleket küld feléd arról, hogy szeretne több lenni az életedben, mint szimpla barát vagy munkatárs."

Na jó, nem mondom, hogy totálisan ez a helyzet, de azért van benne valami. Mert ugye aznap Ő is tök furán viselkedett, azok után, hogy elkérte a számom, és nem hívott.
És [megint] ott van K is... De vele csak hülyülünk, én úgy vettem észre. Ő basztat engem, én őt. :)

És most bemásolom a mai horoszkópot is. :P

"A szerelemi életed egy kicsit viharos mostanában. Nem tudod mit akarsz, fogalmad sincs, hogy mit vársz a jövődtől, s ez megnehezíti a kettőtök dolgát. Ha szingli vagy, mostanában különösen egyedül érzed magad."

Tulajdonképp az egészet félkövérré tehettem volna, mert ez viszont szinte 100%-osan célba talált. Ez számomra olyan érdekes... Hogy egy csomó ismeretlen ember helyzetét ennyire be lehet határolni...

Hazafelé a suliból folyton a tegnapon agyaltam. És a holnapon. Meg az azutánon. Hogy hogyan tovább?? Vagy, hogy egyáltalán legyen-e tovább?? A zuhogó eső sem segített dűlőre jutni... Abban biztos vagyok, hogy nem szeretem annyira, mint eddig. Mert más. :'(
De ez iszonyú. Na és ha szenvedtem, amiért nem akart tőlem semmit??? És mert úgy éreztem, itt az ideje elfelejteni?? Ez akkor sem fer. Mert így jobban szenvedek. És nehezebb.

utálok mindent...