[egy kicsi belőlem]

Nem tudom.
Egyre inkább úgy érzem, hogy többről van szó. De ez marhaság. Hisz nem lehet belezúgni olyasvalakibe, akivel soha életedben nem találkoztál!
De akkor mégis mi ez az érzés? Ami állandóan arra késztet, hogy Rá gondoljak? Most már nem csak este, hanem napközben is.. Lehet, hogy velem van a baj, de én általában olyan emberekre gondolok ennyit, akiket szeretek.
Akkor most mi van?

"Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt (és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs."

"... és álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit."

"Maria meköszönte a szép szavakat, és elraktározta őket a tudatalattijában."

"Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?
Hát igen, az első gondolatom biztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni.
De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben."

"De mivel az élet mindig kivárja a kritikus pillanatokat, hogy akkor teljes ragyogásában mutathassa meg a fényes oldalát, végre megszólalt a telefon..."

"Valóban igaz, hogy a szerelem képes megváltoztatni az ember életét egyik pillanatról a másikra. De az éremnek két oldala van. És a másik oldalon ott van a csalódás. Lehet, hogy a szerelem megváltoztathat valakit, de a csalódás még gyorsabban leteríthet minket az útról, amelyen járunk."

folyt. köv..