Nem nagyon írtam mostanában, pedig a napjaim nem voltak eseménymentesek. Nyugi, nem volt semmi nagyobb dolog! Mindössze néhány apróságról van szó, amit most megosztok Veletek. :)
A legelső, ami eszembejutott, a keddi nap. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az volt a hét csúcspontja. Legalábbis hangulat szempontjából biztosan. :) H-val ugyanis az egész napot - pontosabban inkább csak a 4. óra előtti szünettől kezdődő időszakot - végigröhögtük. De olyan szinten, hogy neki is, és nekem is folytak a könnyeim. :D Az egész egy "híresnek" mondható embertől indult, akinek sem leírni, sem pedig kimondani nem egyszerű a nevét. [Innen már lehet találgatni, hogy ki lehet ez a személy..] Aztán H-val próbáltuk kimondani, és ebből kerekedett ki tulajdonképpen az egész hátralévő idő hangulata.
Kémia óra elején is még ez volt a téma, aztán mire kicsit sikerült lenyugodni, nekem megint eszembejutott és elkezdtem röhögni. H pedig rámnézett és tudta, hogy mire gondolok, ezért belőle is kitört a röhögés. :D Az óra további része is így telt. Természetesen próbáltuk visszafogni magunkat amennyire csak lehet, és én úgy éreztem, sikerült is, mivel a tanár egyszer sem szólt ránk. :D
Aztán óra végén, mikor már csak páran voltunk a teremben, ránkmutattot és a következőt mondta; "Ezek meg egész órán nevettek!" Mondanom sem kell, hogy megint szétröhögtük magunkat, aztán 'abban maradtunk', hogy valószínűleg csak azért nem szólt ránk órán, mert nem zavartuk meg őt a tanításban, a többieket meg a figyelésben. :D
A kémiát követő órák is hasonló kuncogásokkal teltek, de azokon már minden erőnkkel vissza kellett fognunk magunkat, nehogy megbánjuk a "felhőtlen jókedvet".
A szerdáról elsőre 2 dolog ugrik be; a kézen átfordulás és a zeneirodalom.
Kicsit bővebben leírva, arról van szó, hogy tesiből kb 1 hónapja vesszük a kézen átfordulást, amit ideje volt leosztályozni. Én 3-ast kaptam, mert el sem jutottam a szekrényig... :$ :D
A zeneirodalommal kapcsolatban pedig azt tartom lényegesnek leírni, hogy egész végig egyedül voltam! Mert V nem tudott jönni, a többi emberke meg szintén. Egy csomó gyerek kéthetente, vagy csak havonta jár.. Nem is értem hogy gondolják!?
Egyébként, ami érdekes még, hogy nekem is megfordult aznap a fejemben, hogy mi lenne, ha kihagynám.. Anya is írt egy sms-t, hogy ha nincs kedvem menni, lelóghatom most az egyszer. De végül úgy voltam vele, hogy majdcsak túlélem valahogy. És így is lett. :) Nem volt annyira borzalmas, csak az volt rossz, hogy másfél óráig nekem diktált és tőlem kérdezgetett a tanár.. Ja és azt ki ne hagyjam, hogy potyára jött volna a Suliba, hogyha én is lemondom az órát. Szóval tiszta a lelkiismeretem és örülök, hogy becsületesen elmentem, mégha egyedül kellett helytállnom, akkor is! :D
A csütörtök nem volt túl emlékezetes, így arról nem is számolnék most be.
Ami viszont a pénteket illeti, az is tartogatott 2 említésre méltó dolgot. [Sőt, jobban belegondolva többet is..]
Kronológiai szempontból visszagondolva, az első fontosabb momentuma a napnak a tesi órán következett be. Ugyanis késtünk [H, F és én] 2-3 [max 4] percet az óráról, és emiatt kaptunk is megjegyzést a tanártól. Amit természetesen jogosnak ítéltünk, így nem volt belőle vita. Ámde az egyik IMÁDOTT évfolyamtársunk nem bírta szó nélkül hagyni a késésünket, amikor a barátnőjének szóvátette a tesi tanár, hogy felszerelés hiányt kap, amiért nincs hajgumija. Mikor Á befejezte a mondandóját, ez a - hangsúlyozottan - IMÁDOTT évfolyamtárs megkérdezte, hogy mi hárman miért nem kaptunk 1-est a késésért!?
Fú, erre olyan pipa lettem, hogy legszívesebben pofánrúgtam volna. [Egyébként nem csak emiatt.. Amúgyis ráférne már, hogy kicsit átrendezzék az arcát..]
A tanár erre azt mondta, hogy azért nem kapunk semmit, mert nem léptük át az 5 percet. Így még épphogy megúsztuk az órai munka 1-est.
A másik fontosabb momentuma a napnak a röplabda volt, ami eléggé feldühített. Ugyanis 25-én meccsünk lesz, amire nem ártana felkészülni, mert senki sem szeretne kikapni. [Ami sajnos, úgy néz ki, elkerülhetetlen lesz, mert elég erős csapatok lesznek az ellenfeleink.]
A tesi tanár szerintem nem érzi úgy, hogy különösebben készülni kéne, mert a csapatot, ami majd játszani fog 25-én, egyszerűen nem hagyja eleget játszani. Már múlthéten is vagy háromnegyed órát ültünk a padon, és néztük, ahogy a kisebbek és nagyobbak meccseznek. Most meg nemhogy alig játszottunk - megint -, de még csak nem is egy ügyes csapat ellen állított fel minket! Hanem a 9.-esek ellen, akik szó szerint meg sem mozdultak, mikor feléjük ment a labda.
Tudjátok, hogy mi a legjobb az egészben? Hogy F is jöhet a meccsre, holott ő nem is jár már röplabdára jóideje. Tehát akkor nem értem, én minek töltöm a péntek délutánjaimat padonüléssel a tornateremben [mert az utóbbi időben nemigen csinálok mást..], amikor a heti "edzések" kihagyásával is mehetek/mehetnék a kerületire?
Lehet, hogy abba kéne hagynom.. Nagyon unom már, hogy vagyunk vagy 30-an, és nem lehet normálisan bemelegíteni sem a kevés hely miatt. Arról nem is beszélve, hogy mire játékba kerülök, az életkedvem is elmegy..
