[egy kicsi belőlem]

Csakhogy fokozzam a szart, holnap Suli. Hurrá, lehet örülni. Más esetben még örülnék is, de most minden összefogott ellenem. Ő becsajozott és totál boldog. Nem is lát a szerelemtől. Én meg majd' belepusztulok mindenbe.
Holnapra semmit sem tanultam. És úgyis tudom, hogy engem fognak feleltetni, velem iratnak dolgozatot, az osztálytársaim rajtam röhögnek majd, hogy semmit sem tudok, és az én kajám lesz ehetetlen. Engem tipornak a földre és a föld alá.
Mert tudják, hogy most sebezhető vagyok...

Most már látni sem akarom. Utoljára szeptember 14-én találkoztunk. És ez így marad... Mert nem tudnám elviselni a tekintetét. Bizonyára tudja, hogy én mindenről tudok. És elégedett magával, amiért megadta nekem a kegyelemdöfést. Belém rugott egy utolsót, amikor én már a földön feküdtem... Biztos kiülne az arcára az az elégedett tekintet, ha látna engem. Mert tudná, mit érzek. Tudná, mekkora fájdalmat okozott.
És én ezt nem akarom. Gondoljatok, amit akartok. Tudom, hogy nem menekülnöm és megfutamodnom kéne. De most túl gyenge vagyok ahhoz, hogy felálljak, és azt mondjam; "Én ezt nem hagyom annyiban!" Nem megy... Inkább mással töltöm az időt. Megpróbálok minnél többet foglalkozni más dolgokkal. De ez nem ilyen egyszerű. Mert érzem, hogy itt van a közelben... És a felejtés nem megy olyan gyorsan, mint a szerelembe esés.
Eltart majd egy darabig, mire összeszedem magam, és képes leszek úgy visszagondolni erre az egészre, mint egy rossz álomra.. Nem lesz könnyű. Mert jelenleg nem tudok másra gondolni. Csak arra, hogy én rontottam el... És ebbe nem tudok belenyugodni.

Nem is tudom, hogy kezdjem. Faszom kivan mindennel. Magammal, Vele, Velük, mindenkivel...
Mindenkivel, aki él és mozog. És hozzám mer szólni.
Én meg tapló vagyok, és a hangsúlyaimmal, meg a stílusommal jelzem feléjük, hogy kurvára elegem van. Persze sokan nem veszik észre.. Csak tudják, hogy valami baj van... De nem tudom kimondani... Csak mindenről eszembe jut. Nem hallgathatok rádiót, nem nézhetek TV-t, az utcára sem tehetem ki a lábam.

A fenébeis! Még egy rohadt irodalom könyvbe se lapozhatok bele anélkül, hogy ne lenne benne egy szó/fogalom, ami RÁ emlékeztet.
Ma kitöröltem Róla a képeket a telefonomból. Mert voltak... Közel 7 hónapja készült a 'legrégebbi', és minden este úgy aludtam el, hogy előtte Őt néztem... És felelevenítettem, amit addig átéltünk. Átéltem. Mert Ő nem is tudja, mennyi mindenen mentünk/mentem keresztül. Azt hiszem soha életemben nem szerettem ennyire senkit.
Mikor az embernek megtetszik valaki, azt hiszi, szereti. Pedig ennél sokkal többről van szó. Eleinte, mikor megpillantottam, csak úgy tekintettem Rá, hogy "egy helyes pasi a ****-ből". Utána egyre jobban megkedveltem. Aztán egyszercsak kiderült, hogy barátnője van. És akkor, ott feladtam. És eltűntem az életéből. Közel fél évig nem mentem arra... Próbáltam kitörölni a fejemből...
Aztán rá kellett döbbennem, hogy nem megy. Ígyhát kiderítettem, együtt vannak-e még!? És megint elkezdtem járni oda... Hogy lássam, mennyit változott, ott dolgozik-e egyáltalán... Mikor szakítottak a barátnőjével, gyakrabban látott, és feltűnt neki, hogy mindig...
Egyáltalán az, hogy észrevett...
Ha most elmondanék Neki mindent... végig sem hallgatna. Mert örül neki, hogy lekoptam, és mert nem hinne a fülének, ha mindenről tudna... Tavaly nem vett észre. Az idei év elején igen. De nem izgatta túlzottan semmi velem kapcsolatban. Csak én hittem azt...

De ma már tudom, hogy soha nem volt semmi. Minden egyoldalú volt.                            V É G E . Ö R Ö K R E . . .