[egy kicsi belőlem]

A jelenlegi állás szerint V nagy ívben szarik a fejünkre, és elérte, hogy D se törődjön velünk túl sokat. Az utóbbi 2 napban direkt Elérhető állapotban voltam msn-en, hogy ne tudjanak kifogást találni, amiért nem írtak nekem. Persze, egyikük sem írt, mégcsak annyit se, hogy; Jó utat!, vagy valamit.. Elég rosszul esik, mert nem akarnék rosszba lenni velük. Viszont én már nem tudok mit kitalálni. Nem fogok utána loholni. Bízom benne, hogy talán azért 'kerül', mert örlődik, hogy megbocsásson-e? De az is lehet, hogy ő akkor és ott végérvényesen nyugtázta, hogy a MI kapcsolatunk már soha nem lesz a régi..
Nagyon csalódott vagyok, hogy neki az elmúlt 16 év ennyit jelentett. Ezek szerint egy hiba végzetes lenne? Ilyen könnyen tönkretehet egy hosszú ideje tartó barátságot?

"Én úgy találom, hogy szinte minden, amit valaha írtak a szerelemről, az igaz. Shakespeare szerint szeretőké a nap vége. Ó, minő tüneményes gondolat. Én személy szerint ennek az élménynek mégcsak a közelében sem voltam soha, de késséggel elhiszem, hogy Shakespeare volt.
Azt hiszem, én többet gondolok a szerelemre, mint az embernek általában kellene. Folyamatosan lenyűgöz a puszta ereje, amellyel megváltoztatja és meghatározza életünket. Szintén Shakespeare mondta azt, hogy a szerelem vak. Na erről viszont, tudom, hogy igaz.
Egyeseknél, teljesen megmagyarázhatatlanul, a szerelem elfonnyad. Másoknál, a szerelem egyszerűen elveszett. De persze, a szerelemre rá is lehet találni. Mégha csak egy éjszakára is.
Aztán, van egy egészen másfajta szerelem. A legkegyetlenebb fajta, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják; viszonzatlan szerelem. Na, én ennek a szakértője vagyok. A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? Azokról, akik magányosan szerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai. Mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek. A fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely..." /Holiday/

Nem tudom, hogy most mi van. Mióta kibukott ez a dolog, V alig beszél velünk. Ha pedig beszél is, látszik rajta, hogy nem tette még túl magát rajta, és mérges. Én viszont gondolkodtam, és ez a "bűn" nem megbocsáthatatlan! Úgyhogy ha továbbra is így viselkedik, lehet, hogy megmondom neki, amit gondolok, aztán meglátjuk, mit reagál? Az biztos, hogy nem fogok sokáig "könyörögni" neki, hogy bocsásson meg.
A levelet végül nem írtam meg, nem is tudom, miért!? De már nem is szándékozom.. Próbálok vele ismét úgy viselkedni, ahogy azelőtt. Beszélgetni, holnap találkozni, de ma is csak úgy otthagyott msn-en, ezért nem is említettem neki... :S
Nem, tudom, hogyan tovább? ...

 

Soha életemben nem voltam még egyedül moziban, de megkell mondjam; egyáltalán nem rossz dolog. Ha szeretnél kicsit egyedül lenni, de rossz az idő, és unod már a lakást, kellemes kikapcsolódás egy jókis film megnézése "idegenekkel". :)
Persze én nem [csak] azért akartam menni moziba, mert egyedül akartam lenni, hanem mert nagyon rég voltam, és mivel annyi pénzem nem volt [és kedvem se], hogy valakit elhívjak, egyedül mentem.
Az Egy boltkóros naplóját néztem meg, amiről ugyan szinte csak rosszat olvastam, de azért kiváncsi voltam, tényleg olyan rossz-e? Őszintén szólva eleinte aggódtam, mert a film 15:00-kor kezdődött, és mikor én 16:50-kor már a moziterem felé tartottam, nem volt ott senki. Még az előző film szövege ment, ezért nem is maradtam ott, hanem vártam, amíg jönnek mások is.. :P Jöttek is; először csak két csaj, majd újabb kettő és végül összesen kemény 10 ember foglalta el a termet. :S :D Asszem ez azért jelent valamit... De nem érdekel, ugyanis a film nekem igenis tetszett! Vicces, vidám, fordulatos. Igazi csajos film. Fiúknak nem ajánlom, bár nem hiszem, hogy lenne olyan, akit érdekelne...
Szóval, mindent egybevetve, szerintem befogom szerezni, miután kijött DVD-n. :Đ

Azt sem tudom, hol kezdjem?
Pár napja már hivatalosan is tudok a "titokról", ami annyiból jó, hogy végre nem kell magamban tartanom, hogy tudok róla. Másrészről nagyon furcsa érzés, mert az utóbbi hónapokban [december óta] annyi dolog történt velem és a környezetemmel, hogy kell egy kis idő, amíg megszokom, hogy 'Változnak az idők'...
A mai napot sikeresen túléltem, mégha a 4. órában írtam is egy gyatra matek dogát. :S Legjobban azt vártam, hogy túl legyek már a gitáron, mert öszz-vissz fél órát gyakoroltam, és tartottam tőle, hogy szar lesz, és a tanár megint eléri, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, amiért nem veszem elő elégszer a gitárt, pedig megvan hozzá a képességem, hogy szépen játsszak.. Nos, erre végül nem került sor, mert most az egyszer elég volt a fél órás gyakorlás ahhoz, hogy meggyőzzem a tanárt arról, hogy jól mennek a darabjaim. Tulajdonképpen még mindig csak a "halksággal" [létezik ilyen szó? olyan magyartalannak tűnik... :P] - amivel amúgy azóta problémáim vannak, mióta gitározom.. :P - és a tempóval volt gond.

Más;
Nemrégiben már tettem említést az idei osztálykirándulásról. Azóta gondolkodtam rajta, és eszembe jutott, mi volt tavaly!? ... K-ra célzok és az ingadozó érzéseimre..
Ma megint totál úgy viselkedett, mintha akarna tőlem valamit. Persze lehet, hogy én vagyok a hülye, és csak képzelődök. Olyanokat csinált, hogy odajött hozzám, mikor írtam a táblára és meglökött [tisztára, mint a dedóba XD], és mikor viccből olyat kérdeztem az osztálytól, hogy "Ki lesz a párom?" feltette a kezét, és elkezdett vigyorogni. Utána pedig mellém ült, mikor egy kiállításon néztünk valami filmet. Szóval egyszerűen nem bírok kiigazodni rajta. Nem tudom mi lesz Debrecenben, de igyekszem úgy viselkedni vele, hogy ne értse félre..

Ó, tudom mit szerettem volna még nagy vonalakban leírni. A tegnapot..
Ugyanis veszélybe került egy 16 éve tartó barátság. Mindent nem részleteznék, annyi a lényeg, hogy olyat tettünk F-el, amit nem kellett volna, és ezért a barátnőnk csalódott bennünk. Emellett az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk egymástól; már nem találkozgatunk hétvégén, telefonon sem beszélünk, csak a Suliban futunk össze és akkor váltunk pár szót.
Mindez - mármint az, hogy miért viselkedett mostanában kicsit távolságtartóan velünk - csak tegnap derült ki, mert találkoztunk, és megkérdeztük, hogy mi a baja. Miután elmondta, nagyon szégyelltük magunkat és kivoltunk borulva, amiért ennyi idő alatt tönkremehet egy ilyen hosszú ideje tartó barátság. Tudtuk, hogy mi hibáztunk, és azt is, hogy most hiába kérnénk ezerszer bocsánatot, úgysem tudná ilyen rövid idő alatt megbocsátani a bűnünket. Hisz a barátság egyik legfontosabb alapfeltétele a bizalom. És nálunk most ez ingott meg..
Azóta átgondoltam az egészet, lépésről lépésre, és arra jutottam, hogy nem megbocsáthatatlan, amit csináltunk, akárhogyis nézem. Így aztán szerintem ezután írok neki egy levelet, amiben megfogalmazom az érzéseimet és természetesen szeretnék vele személyesen is beszélni, úgyhogy megbeszélek vele egy találkozót is. Onnantól kezdve az ő döntése, hogy hogyan tovább, azt mindenesetre biztosan állítom, hogy NEM HAGYOM, hogy hármunk között megszűnjön a kapcsolat.

Zárásul még annyit, és utána tényleg befejezem, hogy ma vannak F-ék 3 hónapja együtt. Annyira nem izgat, de mióta valamilyen szinten 'lemondtam' róla, folyton összefutunk a Suliban. Mikor reggel megyek, ott áll a kapu előtt, a suliban szünetekben látom sokszor, és volt, hogy suli után is kint volt a kapu előtt. Próbálok nem foglalkozni vele, de nem könnyű nem észrevenni..