[egy kicsi belőlem]

Arról még nem is számoltam be, hogy H összejött egy fiúval.. Ami engem egyrészt váratlanul ért, másrészt viszont lehetett rá számítani.
Mikor megtudtam, eléggé kiakadtam.. Mert akkor, ott, amúgy is rossz passzban voltam. Úgy viszont, hogy az ember tudja, hogy körülötte mindenki [vagy legalábbis sokan] boldog[ok], nemigen van kedve örülni mások boldogságának. Főleg, ha ő mélységesen magányos és akkor is egyedül érzi magát, amikor körülveszik emberek.. És mivel én ehhez hasonló állapotban voltam, nem az volt az első dolgom, hogy kiugorjak a bőrömből..
Aznap nem is telt olyan csodálatosan az éjszakám azon része, amit ébren töltöttem, hiszen nem csak azon agyaltam, hogy mennyire rossz egyedül lenni, hanem azon is, hogy a régóta tartó barátság, ami hónapok óta veszélyben van, már soha nem jön rendbe. Ez a két dolog bőven elég volt ahhoz, hogy megsirasson, így aztán jól telekönnyeztem a takarómat és párnámat..
Ilyenkor az a legrosszabb, hogy még sírni sem tudok igazán, mert ha valaki meghallja a szipogást, akkor addig nem hagy békén, amíg ki nem szedi belőlem a bánatom.. Még az sem megoldás, ha mondjuk úgy döntök, hogy a wc-ben sírom ki magam, mert egyszer volt rá példa, hogy F utánam jött.. Ez körülbelül 2 éve történt, amikor megtudtam, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok [vagy legalábbis nagyon tetszik..], F-be van belezúgva. Természetesen nem lehettem mindkettejükre "mérges", hiszen F nem tehetett az egészről, de iszonyat szarul esett és nagyon váratlan volt.

A jelenre visszatérve; tényleg szeretnék már egy társat. Akiben megbízhatok, akivel jól érzem magam és aki viszont szeret.
Nem mondom, van 1-2 fiú, aki szimpatikus, és akivel szívesen találkoznék, de tudom, hogy ennek igen csekély az esélye.. :S Például az egyikük egy olyan helyen dolgozik, ahol Ő is. Tudom, ez most marha hülyén hangzott, de nem akarok mindent leírni. Szóval, úgy gondolom, hogy nem lenne jó olyannal "kezdeni", mint akivel egyszer már volt valami kavarás.. Arról nem is beszélve, hogy attól, hogy nekem szimpatikus a srác, még nem biztos [sőt..], hogy ő is akarna valamit... :|
A másik fiúról annyit, hogy majdnem egy utcában lakunk, de elég ritkán látom. Akkor sem történik semmi, mindössze köszönünk egymásnak, aztán mindenki megy a "dolgára". :P Ja és azt ki ne felejtsem, hogy ő szinte biztos nem akarna semmi "közelebbi" kapcsolatot, hiszen arra nem volt képes, hogy visszajelöljön iwiw-en.. :@

Végül csak annyit a pasis dolgaimról, hogy F már gondolt arra [Anyával együtt], hogy összejöhetnék a pasija haverjával. Akit mellesleg kis korom óta "ismerek", hiszen a szomszéd házban lakik.. pf. Azóta nem csak nekik jutott ez az eszébe, hanem P-nek is, aki Á-nak mesélte el az ötletét. Mondhatom, vannak körülöttem kerítők bőven. De nekem nincs a terveim közt összejönni vele, és majdnem biztos vagyok benne, hogy neki se velem...

Nem kimondottan augusztus 20-áról szeretnék írni, csak már nem tudtam mit kitalálni címnek.. Mostanában nehézségeim vannak ilyen téren.. :S :P
De ha már témánál vagyunk, megemlíteném, hogy én személy szerint nem megyek ki, hogy élőben nézzem a Tűzijátékot... Idejét sem tudom, mikor voltunk együtt kinnt a családdal. Több éve.
Engem annyira nem izgat, egyrészt azért, mert nem tartom olyan 'jajdegyönyörűűűnek', másrészt pedig nagy a tömeg [és köztudott (?), hogy utálom a tömeget]. Így aztán idén is marad az otthon punnyadás. Majd nézem a tv-ben.. :)
F viszont kimegy. Család nélkül...
P-vel!!! :D:D Állítom, már hetek óta várta ezt a napot, hisz még nem volt rá példa, hogy a szerelmével együtt nézte volna meg a Tűzijátékot. :)) Anya persze halálra aggódja magát, és bevallom; én sem vagyok túl nyugodt, de örülök neki, hogy boldog. :Đ

Azt hiszem, valójában a tegnapról szerettem volna egy kicsit írni. Ugyanis...... :D:D:D Találkoztam G-vel!!! :D:D:D:D Na jó, bevallom, ez egy kicsit téves megfogalmazás, hiszen csak én láttam őt.. [Sajnálatos módon.. :S :P:P] Épp jött ki a boltból, mikor mi Anyával befelé mentünk. De azért örültem, hogy láttam... :))) Főleg azok után, hogy aznap reggel volt is az eszemben.. :PP
Tudom, hogy őrültség így odalenni egy pasiért, aki enyhén szólva idősebb nálam, de egyszerűen nem tudok parancsolni a gondolataimnak... :Đ Este agyaltam kicsit ezen a dolgon és arra jutottam, hogy talán csak azért jár mostanában olyan gyakran a fejemben, mert nem vagyok szerelmes. Most nincs senki, akire esténként gondolhatok..

Tegnap megnéztem egy olyan filmet, amit arra a listámra írnék föl [ha létezne], hogy "Ezerszer volt a tv-ben, de valamiért mindig kihagytam és most eljött az ideje, hogy bepótoljam az elmaradást". :P
A Sztárom a párom című filmről van szó, ami biztos sokatok számára ismerős.. Nem csodálom, hisz tudom én is, hogy rengetegszer volt már a tv-ben. De eddig soha nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem. Talán azért, mert épp mást néztem helyette, talán azért, mert nem rajongok Hugh Grant-ért. :P:D No de, ami késik, nem múlik, ezért aztán mikor láttam, hogy lesz megint, elhatároztam, hogy mindenféleképpen megnézem. Bevallom őszintén, engem nem nyűgözött le annyira, ezért aztán beszerezni nem szándékozom, de egyszer nézősnek nem rossz.

Viszont, ami utána következett, azt igenis szeretném megvenni dvd-n! A Napsütötte Toscana-t ugyanis most láttam másodszorra, és ugyanúgy tetszett, mint elsőre! :D Elég sok jelenetre emlékeztem is, hiszen [úgy emlékszem] idén már leadták egyszer. :P
Szokásomhoz híven, most is írtam ki 1-2 mondatot, amit megosztok Veletek... :)))

"Házat vettem egy idegen országban.."

"Különbenis; mit jelent a 4 fal? Csak azt, amit körbefognak."

"Mi az a szerelemben, ami meghülyít minket?"
"Egy csiga mászik a füleden." (sn) :D:D

Mostanában olyan sokszor szeretnék változtatni. Az életemen, a kinézetemen, a hozzáállásomon, a stílusomon és a viselkedésemen... De valahogy sosem jutok el odáig, hogy cselekedjek is. Mindig csak elképzelem, hogy milyen jó lenne, ha.. !? Aztán egyszer csak magamhoz térek, hogy; Hahó!?!? Tegyél már valamit TE is a változásért!"
Elvégre a változás jó. És néha szüksége van rá az embernek, hogy kiszabaduljon az unalmas hétköznapokból.
Szeretnék én is változni. De úgy néz ki, ez most még nem fog összejönni. Pedig csak akarat kérdése az egész. Jó, valójában nem, mert szeretnék rövidebb hajat is, és az már pénz kérdése...  Már hónapok óta rágom Anya fülét, hogy mennyünk el a fodrászhoz, de még nem jutottunk el odáig. Ez csak annyiból jó, hogy addig legalább van időm átgondolni, hogy belevágok-e nagyobb újításba is? ...
 

Hármunk barátságáról csak annyit mondanék, hogy tegnap F megemlítette V-nek, hogy azért beszéltünk olyan rég, mert Ő leszarja a fejünket. V először azt hitte, hogy F csak viccel. Pedig erről szó sem volt. És azt hiszem még örülhet is, hogy F nem jött ki a sodrából, mert akkor lett volna nagy veszekedés is..
Én azt sem tudom, mit gondoljak!? Ma voltam msn-en, és V kiírásából az jött le, hogy mérges, amiért még mi merjük "megvádolni" azzal, hogy leszar minket.
Lehet, hogy különösebb vita nélkül ér véget ez a barátság.. Csendben, szinte észrevétlenül..

Tudjátok mi a legborzasztóbb? Visszaemlékezni arra a rengeteg élményre, amit együtt éltünk át. Esténként gyakran gondolok azokra a pillanatokra, amikor még azt tervezgettük, hogy milyen bútorokat szeretnénk a közös lakásunkba..
Mindig is azt hittem, hogy mi már örökre barátok maradunk. Mint a filmekben azok az emberek, akik együtt nőttek fel, és mindig számíthattak a másikra. V-vel szó szerint születésünk óta barátok voltunk. Gyerekként mindig együtt játszottunk, együtt mentünk sétálni, megosztottuk egymással minden bajunkat. Számíthattunk egymásra, és úgy érzem, most olyan, mintha semmit sem tudnék róla. És ő se rólam.
Megszűnt a gyerekkori összetartás. Megszűntek az órákig tartó telefonbeszélgetések, a közös plázázás, az egymás vállán való sírások és minden olyan dolog, ami egy barátságban fontos. Talán mostanra a bizalmunk is megrendült a másikban...

És egyszerűen úgy érzem, hogy ez csak engem zavar. F erősnek mutatja magát, és azt mondja, őt már nem érdekli. Ha rajta múlna, nem javulna a mostani helyzet..
És V? ... Az ő érzéseiről hónapok óta semmit sem tudok. Azokat a dolgokat is, amik év közben történtek vele, csak nyár elején tudtam/tudtuk meg, amikor még "hajlandó" volt találkozni velünk. És amikor mi még küzdöttünk ezért a barátságért..
Mára ez is kezd a homályba merülni...