[egy kicsi belőlem]

Nem! Nem lenne szabad ennyire megkedvelni..
És ennyiszer Rá gondolni...
Mert ha beleesek, azzal megint csak magamnak ártok...
:'(:'(:'(

Kicsit elhalasztódik a Tizenegy perc-ből való gondolatok megosztása Veletek. De ígérem, hogy megpróbálom hamar pótolni a lemaradást!
Ami azt illeti, most eléggé "belehúztam" az olvasásba - legalábbis magamhoz képest -, mert múlt hét óta megint kiolvastam a Piedra folyó partján...-t tegnapelőtt pedig egy teljesen új könyvbe kezdtem bele. :P Ha másért nem is, a sok olvasás miatt jó itthon lenni kicsit. Így teljes mértékben tudok a könyvekre koncentrálni. :)

Tudjátok mit szeretnék napok óta?
Menni, menni és menni. Mindegy, hogy hova és kivel, csak menni. Elhagyni a lakást, ahonnan pontosan 10 napja ki sem te[he]ttem a lábam. És annyi, de annyi hely van, amit - most, hogy nincs lehetőségem elmenni -, látni szeretnék! Kezdve a kivilágított utcáktól egészen a Moszkva téri árusokig. Arról nem is beszélve, hogy mostanra annyi pénzem gyűlt össze, hogy muszáj lesz már költenem belőle. Egyrészt, mert közeledik a Karácsony - amibe mellesleg belegondolni is szörnyű abban az értelemben, hogy idén nem is kellett várnom rá, egyszerűen "idő előtt" eljött -, másrészt pedig, mert vannak dolgok, amikre már jóideje vágyom és eddig mégsem sikerült beszereznem őket. Gondolok itt néhány új, téli ruhára, valami jó kis könyvre, filmekre... És moziba is AKAROK menni. Erősen kiemelve az akarok, mert ha nem jutok el a moziba, hogy megnézzem a Karácsonyi éneket, akkor nagyon szomorú leszek. Igazán sajnálnám, ha nem tudnám megnézni, mert nagyon kiváncsi vagyok rá.
Ez a film is olyan módszerrel készült, mint a Polar express. Amit mellesleg a mai napig imádok.. És biztos vagyok benne, hogy nem elsősorban a korom miatt, mert úgy érzem, hogy ezt 10 év múlva is ugyanolyan áhitattal fogom megnézni, mint most. Egy végtelenül kedves kis film. :)
Szóval, látni szeretném a Karácsonyi éneket is. Felmerült bennem, hogy megint egyedül megyek, de úgy néz ki, végül kettesben nézzük majd meg H-val. Remélem minnél előbb! :)

A mai nap egész jól indult, mivel ahogy elmentek Anyáék melózni/tanulni, rögtön birtokba vettem a tv-t és bekészítettem magamnak a tegnapról megmaradt sajtos-sonkás pizza felét. :P [Ezúton jegyezném meg, hogy arra kaptam engedélyt Anyutól, hogy ma kimenjek a kajáért. ;)]
Ugyan nem teljesen úgy sült el a fetrengős tv-nézés, mint képzeltem - mert mire elkezdődött a sorozat, addigra megettem a pizzát :P -, azért jó volt két nevetés között enni is valami finomat. :D Egyébként a Két pasi meg egy csajszi-t néztem, mert régebben láttam belőle pár epizódot, amikor még délután adták. Most viszont már csak délelőtt lehet nézni, így kihasználom, hogy itthon vagyok, és jókat nevetgélek rajta. :)
Ami a nap további részét illeti, aludtam is egy keveset - ami furcsa mód nekem mindig több időnek tűnik, mint amennyi valójában. Most pedig kigyűjtöm azokat a gondolatokat/mondatokat Paulo Coelho: Tizenegy perc-éből, amiket olvasás alatt kiírogattam egy cetlire. Valamikor Veletek is megosztom ám! Mégha a könyv összességében nem is tetszett [egyáltalán nem...], legalább megtudjam mutatni, hogy Coelhonak akkoris vannak értelmes és elgondolkodtató kijelentései.. :)
Talán ezek miatt is szeretnék majd egy 3. könyvet is beszerezni tőle.. [De annál már nagyobb hangsúlyt fektetek majd a tartalom elolvasására és megértésére.. :P]

Utóiratba még annyit;

Hihetetlen, hogy már december van!!! o.O

Nem fogjátok elhinni, mi történt velem múlt szerdán [nov.25.] !?
Elestem tesin. Méghozzá olyan ügyesen, hogy elintéztem magamnak, hogy 2 hétig itthon feküdjek és csak a wc-re mehessek ki. Elmondom kicsit részletesebben.
A tanárok kitalálták, hogy legyünk összevonva, mivel úgysincs terem [mert épp felújítják benne a csöveket, vagy mi.. ]. Ebből adódóan nem közös óra volt természetesen, hanem közös röplabdázás! Aminek én iszonyatosan örültem. :)
Persze ez az öröm igen hamar elszállt, hiszen az óra elején sikerült elesnem. Az máig nem teljesen tiszta, hogy saját ügyetlenségből, vagy a bemelegítés hiánya miatt. :S Emlékeim szerint a lábunkat szinte teljesen elhanyagoltuk a bemelegítéskor, és ebből következhetett be az, hogy mikor felugrottam, hogy lecsapjam a labdát, érkezéskor magam alá "temettem" a jobb bokámat. Persze utána nem tudtam rögtön ráállni, így az első meccsből kimaradtam. De a 2.-ban már részt tudtam venni, mert addigra elmúlt a fájdalom és rátudtam állni a lábamra.
Ekkor azt hittem, hogy "csak" kibicsaklott a bokám, vagy hasonló dolog történt, ami nem fog majd megakadályozni abban, hogy másnap menjek Suliba. Hát tévedtem. Nagyonis.
Mert tesi után matek jött, és csak ezt követően lehetett hazamenni [tanári értekezlet volt, ezért csak 3 óra volt megtartva :P]. Én, F, H és B - aki csak az utolsó percben csatlakozott - elmentünk Mekizni, megünnepelve, hogy milyen rövid napunk volt. :) Még itt sem volt komolyabb baja a lábamnak, de azt már tudtam, hogy bevan dagadva, mert csizma-felvevés közben megnéztük.
Viszont mikor hazaértünk, és lepihentem, majd pedig felpolcoltam a bokám, tudtam, hogy nem fogom "megúszni" a dokit. Még be is borogattam a lábam, hogy enyhítsem a feldagadást, de a nedves törülközőtől csak rosszabb lett. Úgy feküdtem az ágyban, mint valami kikötözött húsdarab. A jobb lábam alig bírtam megmozdítani, és mivel a Sulinak jóval hamarabb vége lett, eltartott egy darabig, mire eltelt az a jónéhány óra, amíg Anya hazaért.
Miután ő is itthon volt, nem tétlenkedtünk sokáig; indultunk az orvoshoz.
Taxival, mert annyira fájt a lábam, hogy képtelen voltam ráállni. Az is egy kínszenvedés volt, mire kiértünk a Bátyámmal a kapuig.
Az orvosnál megröntgenezték, itt-ott megnyomkodták, hogy egy percre se érezzem jobban magam.. és kb másfél óra múlva végeztünk. Hazafelé úton csak kicsi kellett hozzá, hogy ne bőgjem el magam, mert az orvos tudatta, hogy nagyon kímélni kell a lábam és csak wc-re mehetek ki. 2 hét múlva kell visszamennünk kontrollra és addig Suliba sem mehetek. Mikor ezt meghallottam, könnyek csorogtak le az arcomon.
Amúgy is szar lenne 2 hetet hiányozni, de az, hogy F még írni sem tud a keze miatt, borzasztóan elszomorított.

Ennek 5 napja. Azóta szenvedtem elég sokat, de szerencsére a lábam javulóban van. Legalábbis abból a szempontból, hogy már rá tudok lépni. Viszont ugyanúgy nem mehetek a wc-nél messzebb.
Tegnap kaptam is leszúrást Anyától, amiért az utóbbi 1-2 napban többet sétálgattam a lakásban, mint kellene. És tudom, hogy igaza van, de el sem hiszitek milyen borzasztó naphosszat az ágyban feküdni és kiszolgáltatottnak lenni.
Eleinte úgy voltam vele, hogy majd olvasgatok, alszom, tv-zek és valahogy majdcsak eltelik az a 2 hét. [Persze még az sem biztos, hogy utána mehetek Suliba. F szerint csekély esélyem van arra, hogy idén még menjek iskolába.]

Nos, minden esetre most bőven van szabadidőm, aminek a fele azzal telik, hogy sajnálom magam a nyomorúságosnak tűnő helyzetem miatt.
Most sem szabadna a gép előtt ülnöm, de muszáj volt már kiírnom magamból a történteket.
Ha tudok, a közeljövőben még jelentkezem!