[egy kicsi belőlem]

Még jó, hogy blogolásnál nem kell leírnom a dátumot, meg az időt, amikor írok. Ha [még mindig] kézzel írt naplót vezetnék, ott már bizony erről is gondoskodnom kéne, ami nem lenne túl jó, mert lehet, hogy akkor naponta 3-4 bejegyzést is készítenék, attól függően, hogy mikor hogy érzem magam!?
Lényegtelen.
Most azzal a céllal kezdtem neki az írásnak, hogy elmeséljem, rohadtul nem tudom túltenni magam A-n és a történteken néhány nap alatt. Persze ezt nem is állítottam soha, de a tegnap után tényleg bíztam benne, hogy a továbbiakban kicsit könnyebb lesz.
Tévedtem.
Már a nap végén ismét Rá gondoltam és most nem is akármiért.
Apa ugyanis "meglátogatott" hajvasalás közben és miután elejtett 1-2 mondatot azzal kapcsolatban, hogy "hova szépülök", megkérdezte, hogy megvan-e még a barátom?
Miután válaszoltam, hogy nincs, elkezdett kicsit nevetni [gondolom nem ezt a választ várta] és azt kérdezte, hogy 'Ennyi volt?' Mondtam neki, hogy nem rajtam múlt..
Erre ő rákérdezett, hogy a fiú megmondta, hogy nem akar már járni velem? Az én válaszom a következő volt; 'Nem, nem megmondta, hanem leírta sms-ben..'
Rövid hallgatás után Apa ezzel a mondattal zárta le a beszélgetést; 'Akkor mennyen a picsába... mi?'
Szerencsére már túlvoltam azon a szakaszon, hogy rögtön kicsorduljon a könnyem, amikor csak szóbajön, vagy eszembejut, így szerencsére nem sírtam el magam Apa előtt, de szar érzés volt elmondani neki a történteket.
És tegnap óta eszembejutott, hogy nemcsak V és D nem tud az egészről [még mindig!] semmit, hanem A se [egy lány a suliból, akivel sokszor gitár-duóztam együtt].
És nem akarom elmondani nekik.. Mert kurvaszar visszagondolni rá és hosszasan ecsetelni a többieknek. :'(
 

Csak hogy a mai napról is tegyek említést; nem is volt olyan rossz szombaton suliba menni. :P
Eleinte persze semmi kedvem nem volt az egészhez - márcsak azért sem, mert általában ilyen helyzetben mindig úgy intézzük, hogy ne kelljen bemenni -, de a rövidített órák és szünetek miatt hamar eltelt a nap. :))
A suliban mondjuk nem mindig tűnt úgy, hogy hamar telnek az órák..
Rajzon például zenét hallgattam és firkálgattam a szokásos kis virág motívumot [mert mást nem tudok] egy lapra, de mindezek ellenére ugyanúgy A járt a fejemben. Meg egy csomó olyan dolog, amit még le sem írtam ide. [Nyugi, valamikor sor kerül rá, mert azok a dolgok újabb dolgokat vetnek fel. vagymi]
Ja és persze a "legfontosabb"...
az, hogy ma lennénk 2 hetesek. Na, ez az a gondolat, ami egész délelőttre megadta a melankólikus és szomorkás hangulatot.

áhh, annyira rossz, hogy nem tudom kiverni a fejemből!
Egyszerűen hiányzik!

És ezellen egyenlőre nem tudok semmit tenni. :(
Mert ha arra gondolok, hogy nem jó, hogy Rá gondolok, akkor is Rá gondolok..
Értitek?

Azt hiszem, a következő az lesz, hogy listát írok mindarról, amiről Ő jut eszembe..

A szakítás óta.
Ugyanis lelkileg annyira megviselt ez az egész, hogy képtelen voltam bemenni a suliba.. Az biztos, hogy bent is bőgtem volna és ezt elakartam kerülni.
Ma is kicsit vissza kellett fognom magam, mikor sokan odajöttek köszönni, aztán megöleltek és halkan megkérdezték, hogy jól vagyok-e?
És ha belegondolok, hogy V meg D még nem is tud semmit az egészről...
Abból a szempontból is jó volt, hogy 2 napig nem mentem iskolába, mert így F mindenkinek elmondta, hogy mi történt, megkímélve ezzel engem a kérdezősködésektől.

Ami a mai napot illeti, eleinte nagyon szar volt, mert éjszaka valami olyasmit álmodtam, hogy újra összejöttünk A-val.
Az a baj, hogy már nem rémlik túlzottan, mert azóta jó néhány óra eltelt.
Szóval a nap eleje azzal telt, hogy próbáltam elterelni a figyelmemet Róla. De persze nem sikerült, épp ellenkezleg történt. Se fizikán, se törin, se tesin és még magyaron sem tudtam koncentrálni az órára, mert állandóan máson kattogott az agyam..
A tesi órától tartottam, mert úgy volt, hogy tornázni fogunk és én azt kinem állhatom. :|
De végül röplabda volt, ami nagyon kapóra jött, mert a nyitás gyakorlásnál kellőképpen letudtam vezetni az elmúlt napok feszültségeit. Úgy püföltem azt a szerencsétlen labdát, mint még soha..
És nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. A jövőheti "edzésre" még gyűjtöm az erőt..

Mindezek ellenére épp az járt az imént a fejemben, hogy a Luca nap alatt egyáltalán nem is gondoltam Rá.
Ami nagyon meglepő. Talán mikor leültem az asztalomhoz órai munkát másolni, akkor ugrott be, hogy "hopp, eltelt 2 óra anélkül, hogy eszembejutott volna"..

És ennek őszintén örülök.
Mert így kicsit azt érzem, hogy Nélküle is tovább tudom élni az életem, és talán mégsem szúrt ki velem annyira, hogy ne tudjak miatta talpraállni.

Ez jó jel!

Karamellás. :)

"Várod már, hogy történjen veled valami olyasmi szerelmi téren, ami igazán felkavar. Sajnos csupa langyos, megromlott viszony van körülötted, egyikkel sem kezdesz szívesen. Légy egy kicsit nyitottabb, s meg fogod látni, hogy ki a neked való!"

1. A felkavaró dolog megtörtént, de egyáltalán nem vágytam rá.
[És én nem a "felkavaró" szót használnám, mert a történtek konkrétan szétcseszték az életemet egy időre.]
2. Igen, csupa megromlott viszony van körülöttem, tekintve, hogy mostanában a V-vel és D-vel való kapcsolat is egyre csak romlik..
3. Faszomnak van kedve a történtek után nyitottnak lenni. :)
Egy jó ideig most hanyagolom a nyitottságot, meg azt, hogy egyáltalán a közelemben legyen egy fiú.

A horoszkópját is bátorkodtam elolvasni, ami ezt írja:
"Váratlan helyzetben találod magad, s hirtelen azt sem tudod, hova nyúlj emiatt. Sokkal több szabad kezet szeretnél a munkádban, de sajnos a feletteseid ezzel nem értenek egyet. Még szerencse, hogy vannak olyan területek, amelyekbe egyáltalán nem látnak bele."

Az első mondat tartalmaz igazságot, úgy érzem..

Ennyit akartam.

Most nem megy a címadás..
Gondoltam rá, hogy most is 'szemétláda' lesz, de mostanra kicsit tisztábban látok és rájöttem, hogy nem [csak?] Ő a szemétláda..

Tegnap mégiscsak beszéltünk msn-en, bár A-nak kellett egy óra ahoz, hogy egyáltalán válaszra méltassa magát. Miután leírtam Neki, amit gondoltam és éreztem, az volt a válasza, hogy mindenben igazam van és Ő egy bunkó paraszt volt és sajnálja, ne haragudjak..
Ezután rögtön megkérdeztem Tőle, hogy nem akarja-e esetleg megmagyarázni, de Ő azzal jött, hogy nem tudja megmagyarázni.
ajj, várjatok.. Azt még itt le sem írtam, hogy az sms után [amit kedd 4-kor írtam Neki], írtam msn-en is néhány sort.
Íme; "szia, mi van Veled? ma nem is beszéltünk és már kezdek aggódni :$ ha ezt elolvasod még ma, légyszives írj egy sms-t akármilyen késő van. Szeretném tudni, hogy minden rendben van-e!? aludj jól, puszi! (K)"

Ezek után jött az Ő üzenete hajnalban, de innen már Ti is tudjátok..
A legérdekesebb az egészben, hogy állítása szerint Ő ezt meg se kapta, tehát az sms-t, amit fél 1-kor írt, az én délutáni üzenetem válaszaként írta.

Lényegtelen.. azt akarom már percek óta megfogalmazni valahogy, hogy tegnap A elmondta, hogy annak ellenére, hogy az 'ideálja' vagyok és jól érezte magát velem, mert jó volt velem lenni, beszélgetni.. stb.
Mindezek ellenére azért szakított, mert a volt barátnőjébe szerelmes.
Joggal felmerülhet bennetek a kérdés - ahogy bennem is felmerült -, hogy ha tudja, hogy még mindig őt szereti, akkor miért hülyít más lányt??
Erre azt felelte, hogy nem hülyítés volt, mert akkor tényleg úgy érezte, hogy már elfelejtette az exét és már nem szereti..
De egyik pillanatról a másikra ez az érzés megváltozott.

És ez az, ami engem azóta sem hagy nyugodni.

Hogy miért történhet meg egy ilyen dolog  egyik percről a másikra?
Miért érzi úgy az ember egyszer azt, hogy találkozott egy különleges lánnyal, akivel azelőtt soha, aztán másnap meg úgy elfelejti, mintha nem is lett volna, mert ismét az előző barátnőjére gondol?
Miért nem tudjuk irányítani az érzéseinket?

És miért gondoltam azt, hogy A az a fiú, akire mindig is vártam?
hogy
Ő az, aki törődik velem,
Ő az, akit érdekelnek a gondjaim, az érzéseim, a családom,
Ő az, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok Neki
Ő az, aki sokszor megnevettet,
aki folyton azt hajtogatja, mikor napok eltelte után ismét találkozunk, hogy mennyire hiányoztam Neki..
És Ő az, aki azt kérdezi tőlem, hogy "Hogy tud az ember ennyire ragaszkodni valakihez?"

Aztán kiderül, hogy mindez csak valami idióta, felfoghatatlan, érthetetlen, rövid ideig tartó fellángolás volt.

És itt véget is ér minden.
Megszűnnek a jóéjt sms-ek, a hosszú percekig tartó telefonhívások, az msn-ezések, a találkozások, az ölelések, a csókok és az együtt töltött órák is...
Csak épp a hiánya nem ér véget. Mert az egyre erősebb és gyötrőbb lesz.

És ha arra a rövid kis időre gondolok, ami alatt rengeteg dolgon keresztülmentünk és amialatt megismertem,
rájövök, hogy mégsem ismerem..
És mégsem mentünk keresztül sok dolgon, mert az egész nem tartott tovább 10-11 napnál.
És én ennek ellenére úgy szenvedek, mintha hónapokig, vagy akár évekig lettünk volna együtt.

Talán azért fáj ennyire, mert tényleg elhittem, hogy sokáig fog tartani ez a kapcsolat.
Tényleg elhittem, hogy létezhet olyan ember, akinek végre én számítok sokat és aki minden öleléskor ugyanúgy azt érzi, amit én; hogy soha többé nem akar elengedni..

És annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy az Ő érzései miatt lett vége, mégis magamban keresem a hibát.
Hogy hol rontottam el?

Soha többé nem akarok senkit közel engedni magamhoz.
Épp ez az, amitől mindig is féltem. Mert ha valakit közel engedsz magadhoz, akkor ő sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint az, akihez nem ragaszkodsz annyira.

És a végén nem marad más, csak a szenvedés.
Meg a gyötrő fájdalom, a hiány és a tudat, hogy az élet ugyanúgy megy tovább..


Most még borzasztóbban érzem magam, mint akkor, amikor azért szenvedtem, mert a fiú, aki tetszett, mással járt, vagy nem vett észre, vagy egyszerűen csak élt és nem is tudta, hogy van egy ember, aki mindent eldobna azért, hogy vele lehessen..
És ha ez eszembejut, akkor azt érzem, hogy többé nem is kell senkit közel engednem magamhoz, mert úgyis csak szenvedés lesz a vége. Ha pedig így is - úgy is szenvedek, akkor inkább a "kevésbé" fájdalmasat választom..

Úgyhogy ne haragudj H, de a kérésednek, miszerint; "emiatt ne menjen el a "kedved" azért más fiúktól", nem tudok eleget tenni..

Egyenlőre maradok a magányos életmódnál. Ahoz már úgyis hozzászoktam az évek alatt.

Nem válaszolt.
Pedig bíztam benne, hogy legalább msn-en megtudjuk beszélni, hogy miért döntött úgy egyik napról a másikra, hogy szakít velem?
És hogy miért SMS-ben tette mindezt?

Igen, jól látjátok, sms-ben osztotta meg velem, hogy - idézem;
"Találkoztam a volt barátnőmmel. Nem akarok bunkó lenni sajnálom, de elgondolkoztam és rájöttem, hogy nagyon szeretem őt. Szerintem hagyjuk ezt a kapcsolatot. Ne haragudj! Szia!"
Erre az sms-re keltem fel hajnali fél 1-kor.
Aztán vagy 2 órán keresztül bőgtem, hol az ágyamban, hol a wc-be bezárkózva.

És most sem írok inkább többet, mert annyira borzasztóan érzem magam, hogy el sem hinnétek.
Konkrétan fáj már a szemem, annyit bőgtem ma.

Tudtam volna még válogatni a szebbnél szebb kifejezések közül, de inkább ennél maradtam.

Van mesélnivalóm bőven, de nem most fogok beszámolni a történtekről, mert épp arra várok, hogy A visszaírjon msn-en. 10 perce írtam neki, de eddig semmi válasz.
Valami azt súgja, hogy nem is lesz..
És ez kezd feldühíteni. :@

Mondtam már, hogy nem szeretem azt a sztereotípiát, miszerint a nőkön nem lehet kiigazodni?
Legfőképpen azért, mert nem így van! És ezt most nem azért mondom, mert én is nő vagyok, hanem azért, mert épp az ellenkező nemre igaz a feltevés!

Vagy csak szimplán én vagyok hülye?

A tegnap este - mikor beszéltünk telefonon -, azt mondta, hogy este még ír sms-t [ahogy szokott is minden este :))].
De végül nem írt. És nem tudom, miért!?
Persze több oka is lehet, én a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy későn ért haza és nem akart 'felkelteni'.
Nem is voltam Rá mérges emiatt, csak nem értettem a dolgot.. De úgy voltam vele, hogy majd ma úgyis megtudom, HA beszélünk. Erősen kiemelve a HA, ugyanis lassan vége a napnak és még egy szót sem beszéltünk. Én már írtam Neki egy sms-t 4-kor, hogy mi van Vele, de nem válaszolt..
És ez kezd idegesíteni.
Leginkább az zavar, hogy nem tudom, hogy mi van Vele!?
Azt meg képtelen vagyok elhinni, hogy annyira elfoglalt lenne, hogy egy rohadt sms-t sem tud írni..
áhhh, idegesít ez a tétlenség... nagyon!

Kellemes december 6-át mindenkinek! :Đ

A 'coffe' felirat a bögrén senkit ne tévesszen meg! :Đ