[egy kicsi belőlem]

Tegnap meglátogattak minket a keresztszüleim. Akiket immáron 4 éve láttam utoljára, a Nagymamám temetésén.
Szép kis keresztszülők, mi? És most sem önszántukból látogattak meg, hanem egy újabb rokon halála miatt... Nem részletezném.
Mielőtt mindenki azzal jönne, hogy "két vége van a telefonnak", nem rajtunk múlt, hogy ez a kapcsolat megromlott. Hanem mikor meglátogattuk őket, többször volt rá példa, hogy be sem engedtek minket, hanem megvárták, míg megunjuk a csengetést és elmegyünk..
Iszonyatosan szarul esik, hogy nem érdeklem őket. És azt hittem, megtanultam már együtt élni azzal, hogy szinte alig látom a keresztszüleimet, de tegnap rádöbbentem, hogy nem. Alig bírtam visszafolytani a sírást egész idő alatt, amíg itt voltak. Pedig az sem volt sok idő. Fél óra talán..
Eleinte elég fagyos volt a hangulat. Senki sem tudott mit mondani, mert ennyi év elteltével mindenkivel rengeteg dolog történt. Többek közt az unokatesóimnak gyerekei születtek és elköltöztek otthonról, hogy élhessék a saját életüket. Az egyikük esküvőjén ott voltunk, de a másik azt is csak utólag mesélte el, hogy férjhez ment.. A gyerekekről is interneten keresztül szereztünk tudomást..
Anya azt mondja, hogy attól, hogy ennyi év után újra találkoztunk, nem fog rendbejönni a kapcsolat. Jöttek, láttak, elmentek és megint csak hosszú évek múlva látjuk egymást viszont..
Sajnálom, mert jó lenne, ha legalább most felvennénk egymással a kapcsolatot, de nagyon úgy néz ki, minden marad a régiben..

Drága Exem!

Szólíthatlan így, ugye? Vagy ez túlságosan érzelemmel teli? És az baj lenne? Bárhogyan is, most az egyszer, utoljára megszólítalak így...
Most jött el az idő, hogy számadást készítsek, és ezt papírra vessem - még ha el is teszem majd jó mélyre ezt a levelet. Becsúsztatom a ruháim alá a fiókba, vagy annak a polcnak az aljára, ahová a régi fotóinkat süllyesztettem..., de kidobni sosem fogom. Mert emlékeztet valamire. Valami fontosra.
A hibáinkra. Azokra, amelyeket egyikünk sem követhet el újra a következő kapcsolatában, mert már tudjuk, hogy ezek megmérgezték, ami tiszta volt, elrontották, ami olajozottan működött, nehéz súlyként rátelepedtek a szívünkre, és lassacskán eltávolítottak minket egymástól. Még a gyerek sem tudott minket összetartani... Mert elfogyott a levegő, ami régen bőven elég volt nekünk. Kettőnknek. A végén viszont már fulladoztunk, mentünk volna, kitéptük volna a múltunkat egymáséból - de ezt, ugye, nem lehetett megtenni.
Szakítás lett a vége. És a vég kezdete...? Talán az idő volt a legnagyobb gyilkos, az az idő, amit nem fordítottunk egymásra, mert mindig volt valami "fontosabb", ami miatt elmaradtak az esti beszélgetések a konyhában, a nagy dumálások éjjel a fürdőkádban, a viccelődés reggeli közben...
Emlékszel, mindig integettem utánad az ablakból. Vajon tudtad-e, hogy huszonnégy lépés vezetett a bejárati ajtótól a háló ablakáig? Pontos menetrendet követtem. Bezártam utánad az ajtót, és még fürdőköpenyben gyorsan leszámoltam a huszonnégy lépést, feltéptem a hálóban az ablakot, hogy mire kiérsz a kapun, ott legyek, és küldjek neked egy utolsó, reggeli mosolyt. Ha tovább bajlódtam a zárral, kevesebb lépést tettem meg, viszont futva - mindig úgy, hogy mire kilépsz, én ott legyek, és rögtön, amint kiérsz, összevillanjon a szemünk. Te integettél, aztán beültél a kocsidba és elhajtottál. Mindig megvillantottad az indexet búcsúzóul, én pedig addig néztem utánad, amíg el nem tűntél előlem.
Aztán már nem integettem utánad az ablakból. Fájt nagyon, de azt hittem, megérted: ez az utolsó utáni figyelmeztetés. Nem így fogtad fel, sőt megsértődtél. Egyre kevesebb közös programot szerveztünk, a beszélgetéseink egyre inkább a gyerekre korlátozódtak, bezárult a lelkünk egymás előtt.
De akkor már te is érezted, hogy semmi sem stimmel. Nem fogom a "gyes-magányra": én is hibás voltam. Kár, hogy nem kérdezted, mi a baj. Nem biztos, hogy meg tudtam volna fogalmazni, de talán elkezdhettünk volna újra beszélgetni. Talán nem jutottunk volna el addig az estéig, amikor nem akartam elmenni már veled arra a síelésre.
Emlékszel? Azt mondtad: "Ha már nincs közös témánk, s már a közös programok sem érdekelnek, akkor csak szép múltunk, unalmas jelenünk van. És nincs közös jövőnk."
Akkor kellett volna hagynom, hogy előtörjenek a könnyeim, hogy az önérzetem és a sértettségem ne írja felül a fájdalmamat. De nem voltam elég okos, elég erős ehhez. Azt feleltem: "Szerintem sincs."
Már nem tudom, pontsan hogyan lett vége, de arra a napra emlékszem, amikor költöztünk és utoljára zártam be az ajtót - csak immár magam után. A gyerek a karomban volt, és akkor szakadt ki belőlem először a sírás. De te ezt nem láttad. Nem akartam, hogy neked is fájjon, hogy te is lásd ezt az utolsó ajtóbezárást. A szívem mélyén meg akartalak kímélni ettől a képtől: amikor az egykor szeretett nő, kezében a gyerekkel, utoljára elmegy.
Fontos voltál nekem, tudod? Eltelt vagy két hónap, amikor először ébrdtem arra éjszaka, hogy úristen, mennyire hiányzol. Hiányzik a bőröd, fáj, hogy nem csúsztathatom a fenekemet abba a jó kis kiflirésbe, amit mindig kialakítottál a testeddel az ágyban, hiányzik, hogy nem húzol magadhoz éjszaka, hogy nem adsz éjjel, álmomban egy puszit a karomra, a vállamra, vagy a hátamra - hogy nem mész el reggel úgy, hogy még összevillanjon a szemünk, hogy nem integetsz az indexlámpával egy utolsót... Akkor tört fel belőlem minden.
Hibáztam én is. Te is. Tudod, tudom. Átbeszéltük. Szerencsére volt erőnk hozzá. Átbeszéltük, megbeszéltük. Újra és újra. És lassan megértettük egymást.
Drága Exem! Ígérjük meg egymásnak, hogy a következő házasságában egyikünk sem követi el ezeket a hibákat. Hogy mindig tudni fogjuk: az idő a legfontosabb, amit az ember a másiknak adhat. A szavak, az érintés, a bizalom. És ha újra pici babát tartok is a karomban, tudni fogom, hogy időt kell szakítani a kibeszélésre, arra, hogy elmondjam, mi bánt. Te is sokat tanultál a történtekből. Kívánom, hogy mindketten jól bánjunk a tanultakkal.
Drága Exem! Utoljára szólítalak így. Hiszen holnap igent mondok. Újra. Neked.

/Fejős Éva írása/

Az éjszakáim gyakran még mindig úgy telnek, hogy G-vel álmodom... :)) Azt hiszem, abból senkinek sem lehet baja, ha csak álmomban történnek Velünk szokatlan dolgok.. :P Egy kis ábrándozás után úgyis mindig kénytelen vagyok észhez térni, hiszen tudom, hogy a valóságban ez sosem lesz lehetséges.. :S

A való életre rátérve, tegnap előtt véget ért a Szex & New York. :'( Ami engem eléggé elszomorít, hiszen csak pár hete szoktam rá.. :( Az a másik, hogy az utolsó évadot láttam, így ha esetleg elkezdenék elölről leadni, már nem lesz annyira meglepő, hogy mi történik a lányokkal.. :|
Minden esetre bízom benne, hogy elkezdik majd vetíteni az elejétől kezdve, és akkor majd minden egyes epizódot megtudok nézni. :)) Ki tudja? Lehet, hogy még be is szerzem majd valamikor az összes évadot dvd-n... :P

Ha már filmeknél/sorozatoknál tartunk, a mai elmenés alkalmával körülnéztem a Saturnban is, ahol 1500 Ft-ért ráleltem a Megérzés c. filmre. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet ez a film, amikor moziban adták, de nem ültem be megnézni.. Most viszont, hogy azóta az előzetesét is láttam, egyre inkább afelé hajlok, hogy beszerezzem, így interneten be is rendeltem, hiszen itt kedvezményesebb az ára, és csak 1000 Ft. :))
Ha minden jól megy, néhány napon belül már a kezemben tarthatom, úgyhogy számítsatok majd a beszámolómra!!! :)

Továbbá egy számomra nagyobb csalódásról szeretnék említést tenni. Még mindig a filmek témakörében, ugyanis pár hete a tesómmal megnéztük gépen a Spanom csaja c. filmet, ami számomra akkora csalódás volt, hogy csak na! Még szerencse, hogy nem vettem meg, mert iszonyatosan megbántam volna. Egy közönséges, szar film. Nem ajánlom senkinek! Én igyekszem elkerülni, és addig biztosan nem nézem meg újra, amíg el nem felejtem, hogy nem tetszett..
Van még 1-2 olyan film, amit el fogok kerülni. Ilyen például az Igazából szerelem és a Derült égből Polly. Ha megnézitek őket, szerintem rá fogtok jönni, hogy nekem miért nem jön be egyik sem..

Zárásul pedig e mellé az Isteni kép mellé bejelentem a rossz hírt: A Mentalista jövő kedden befejeződik. :'( :'( Évadzáró rész lesz, így jó ideig "szabadok" lesznek a kedd estéim. :| Nagyon remélem, hogy kiadják dvd-n és lesz folytatás is, mert borzasztó szomorú lennék, ha csak úgy eltűnne... :'(
Nagyon megszerettem a főszereplő Simon Baker-t is, bár eleinte nem miatta kezdtem el nézni a sorozatot. Mostanra viszont előtérbe került ő is, hiszen feltűnt, milyen jó pasi... :Đ

Ma elmentünk F-el és V-vel jegeskávézni ODA, ahol már jóideje nem voltam.. Nem is baj, mert valahányszor mentem eddig, mindig eszembe jutott a múlt és utána napokig azon rágódtam. Ezzel most is így vagyok, hisz ott volt Ő. Amire ugyan számítottam, de akkor is meglepő volt megint látni. Úgy érzem, ez mostmár mindig meglepő és furcsa lesz azok után, amiken keresztülmentem miatta.. Persze ezt nem rossz értelemben mondom, de akkor is szokatlan találkozni azzal, akiért egy időben odavoltál..
Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani Veletek a mai horoszkópomat, mert indulás előtt pár órával olvastam el, és hihetetlen érzés volt, amikor 'valóra vált'.

"Ma szokatlan dolog történik veled, de ezt egy cseppet sem bánod. Végre valami felrázza az unalmasnak ítélt életedet. Azt sem bánod, ha minden nap 180 fokot fordul veled a világ, csak ne unatkozz többé!"

Kiemeltem a lényeget, mert a többi most annyira nem is érdekes. Tudjátok mi volt az a szokatlan dolog? Jó, persze, nem szó szerint, mert én inkább váratlan csalódásnak hívnám, de azért van egy kis köze a felülírtakhoz.
Nos, az volt meglepő [amellett, hogy Őt ismét láttam, nem is tudom hány hónap eltelte után..], hogy CIGI volt a kezében. Hűűha, most sokan biztos csalódtatok, amiért én ezt a kis "apróságot" ennyire felfújom, igaz?
Pedig tényleg meglepő, hiszen Nekem azt mondta, hogy NEM CIGIZIK. És kávét sem iszik, mert ő anélkül is elég fitt és éber..
Kicsit sokkolt a látvány, mert hirtelen több dolog is felelevenítődött bennem. Először a horoszkóp előrejelzése, majd az, amit egykor Ő mondott nekem, végül pedig maga a találkozás. Most is azon rágódom, hogy vajon mi késztette arra, hogy mégiscsak rászokjon a dohányzásra?
Nem is tudom, hogyan reagáltam volna akkor, ha még mindig szerelmes lennék bele? Vagy "hidegen hagyna" és azt gondolnám, hogy "senki sem tökéletes", vagy írtózatosan zavarna, főleg azok után, amit mondott ezzel kapcsolatban...

Minden esetre egész idő alatt, amit Ott töltöttünk, alig néztem felé... Persze szinte végig az járt a fejemben, hogy amikor épp senki sem áll sorba, vajon rám néz-e egyszer kétszer, de én próbáltam magam tartani. Ami azt hiszem talán túlságosan is sikerült, hiszen a csajokkal elég gyakran olyan hangosan nevettünk, hogy már attól tartottam, kiküldenek minket.. Remélem senki sem vette úgy, hogy direkt csináljuk a hangos kacagást, ezzel felhívva magunkra mások figyelmét..
Ebben a pillanatban eléggé zavar, hogy nem tudom, Ő mit gondolt, amikor meglátott? Arról nem is beszélve, hogy gőzöm sincs rám nézett-e akár egyszer is, azt leszámítva, mikor kinnt összefutottunk? ...
Annyit még elmondanék, hogy természetesen köszönt [mindannyiunknak], tehát talán nem változott annyit, mióta legutóbb láttam..

Ez alatt azt értem, hogy megszületett a 3 napos dolgoz[gat]ásom gyümölcse. :)) Ugyanis szombattól hétfőig minden nap besegítettem Apának a melóban, mert határidőre kellett kész lennie. Reggel 11 körül már ott voltam F-el és kb 4-5 körül jöttünk el. Eleinte csak segítettünk előkészülni a munkára, majd pedig ragasztottunk és festettünk is.
Ma pedig megkaptuk a fejenkénti 10.000 Ft-ot. :)) Amiért megdolgoztunk. Szóval én már írom is a listámat, hogy [most az egyszer] minnél előbb elkölthessem a pénzem... :P Íme egy kis ízelítő, mi mindenre szeretnék költeni;
- mozi
- ruha
- kaja [ez alatt azt értem, hogy csajokkal Mekizni pl.]
- könyv
- film
Aztán majd meglátjuk, mit találok még a boltokban jó áron.. :Đ

Ja igen, hamár pénznél tartunk; gondolom mindenki, vagy legalábbis sokan találkoztak már a fém 200-assal.. :) Én személy szerint még nem éltem át ezt az "élményt", de kiváncsi leszek, mennyire tudom majd megszokni, hogy nincs többé papír 200-as... :(